Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11. szám - Váradi Nagy Pál: URBIA (osztálykirándulás)

tűk meg nyárson. Hogy a kanyarban tört volna ketté szegény jószág, a hidegtől, a szemük láttára. Mert húst a lágerben azok a saját testükön kívül nem láttak. A csótányt is megették volna. Frs beszámolt arról, hogy amikor az erdész bácsi körülbelül a határnál gurulhatott, lövéseket hallottak. Aztán varjak húztak el a fejünk felett Eána irányába. Az se jutott át szegény feje.

Mikor jóllaktunk úgy-ahogy, és ültünk ott a tornácon, mert nem nagyon volt hova menni, ránk jött az üríthetnék. Nem marcipánt szarik az ember, úgyhogy egyenként elvonultunk mattolni. Az ámyékszék fedetlen volt, de legalább nem török budi, hanem rendes, birodalom előtti, és csonka létra meredt belőle az ég felé. Angyalok mászkálnak manapság ilyesmin. Egykor, még a budi előtti időkben les lehetett fenn. Budinak ugyanis túl vastagok voltak a cölöpök. Rendben, van még valami?

Mikor testben-lélekben belefelejtkeztem volna a megkönnyebbülésbe, zajt hallottam. A deszkák közti résen át láttam, hogy teljesen automata favágó gépek voltak. Hatkerekű zörgő-morgó masinák. Jól van, művészkém, ez már a te hülyeséged, megárthatott a hideg. Itt írd alá. De ha mondom, hogy a hegyoldalban a gyűjtőtó tükre nem vízszintes volt, hanem magasról pecsételt a gravitáció törvényére. Előbb a fedőneved, olvashatóan. A birodalmi gyűjtőtavak már csak ilyenek. De tényleg, a gyűjtőtó tükre a hegyoldalban ferdén, persze. Miért nem írsz egy verset, vagy mittomén. Mehetsz. Hova ugrálsz? Még egy dolog. Az elején tényleg elhittétek, hogy kartonból fogtok űrhajót építeni?

18