Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Simoncsics Péter: Egy „sportember” emlékezete (Kontra György (1925–2007))
ügyében a végtelenségig gyanakvó (paranoiás) belügyi hatóságnak, amíg leszálltak róla. Helyette Kecskemét mellett élő erdőmémök bátyját, Kontra Lászlót csukták le - neki, illetve feleségének nem volt erdélyi származású rokonsága, akiket forradalmi, pontosabban „ellenforradalmi" tevékenység helyett meglátogathatott volna. A forradalom utáni megtorlás korszakában ismét lehetetlenné vált Kontra György küldetése, a karácsonyi gondolatok széles körű feldolgozása és nyílt terjesztése. Ha nem lehetett nyíltan, folytatta fű alatt, és Karácsony Sándor nevének említése nélkül. „A név nem fontos. Nem a név fontos, hanem a program" - mondta többször is. És a maga részéről meg is valósította: a Török Sándor szerkesztette Család és Iskolában közölt cikksorozata később könyv formában is megjelent A fejlődő gyermek (1963) címmel, ami több kiadást érvén meg nagy sikert aratott. Ez a munka is - Karácsony Sándor tanításának megfelelően - társas tevékenység eredménye, mivel a könyv szellemével harmonizáló, remek illusztrációit Karátson Gábor készítette. Továbbá abban is társas produktum, hogy nyomában írta meg a cikksorozat lélektani párját ugyancsak a Család és Iskolában Vekerdy Tamás. Nem az én feladatom Kontra György biológusi, pedagógusi munkásságának bemutatása és értékelése. Ezt nyilván szakszerűen elvégzik majd kollégái és tanítványai. Ehelyett személyes élményeim és reflexióm alapján folytatom tovább emlékezésemet. Bár természettudósként tartják/tartjuk számon, tanúsíthatom, hogy Kontra György filoszként is megállta a helyét. Élettörténetéből, ahogy maga elmondta, azt vettem ki, hogy hajlamai szerint ő bölcsész lett volna inkább, de engedelmeskedett a család elvárásának és érettségi után az orvosi karra iratkozott be. Később a háború után a szívére - és Karácsony Sándor tanácsára - hallgatva beiratkozott a filozófia szakra is, amit a történelem kanyarjainak következtében végül még hamarabb is fejezett be, mint orvosi tanulmányait. Az is a történelem kacskaringóinak tulajdonítható, hogy filozófiai tanulmányaiban nem sok örömet lelhetett, tekintve, hogy a totális hatalom hamar elütötte a katedrától Lukács Györgyöt, az egyetlen valamirevaló filozófust akkor Magyarországon, aki miatt választotta éppen ezt a szakot Kontra György. Annyi haszna lett azért ebből a „kitérőből", hogy kollegiális kapcsolatot alakíthatott ki Lukács György tanítványaival, akiktől, mindenekelőtt Heller Ágnestől, jelentős segítséget kapott a föntebb ismertetett Kerékgyártó-vitában. Egész életpályáján végig megfigyelhető valamiféle újra meg újra jelentkező konfliktus belső hajlam és külső elhivatás, nekiiramodás és megtorpanás, nyílt víz sodra és búvópatak szivárgása, várakozás és megérkezés között, és erre a benne ciklikusan feltörő konfliktusra a „fair play", általánosságban szólva az „illetékesség" elve vetett féket. Kontra György érték- és mértéktudata hol stiláris javaslataiban, hol jogi vagy életviteli tanácsaiban nyilvánult meg. Sok írásomat megmutattam neki kéziratban, s emlékszem nem mindig hízelgő megjegyzéseire, amik viszont mindig hasznomra váltak, pl. hogy „jeles középiskolai dolgozat", „ne fölényeskedj", „miért kell egy jó elemzést leönteni divatos takonnyal", s élénken emlékszem arra is, hogy a portugáliai „szekfűs" forradalom idején honi tapasztalataimból kiindulva féltettem a forradalom demokratikus jellegét, és dühösen robbantam ki előtte, amikor láttam, hogy a diktatórikus (bolsevik) jelleg előretör. Erre csak annyit mondott röviden: „Hát menj oda!". Rögvest lecsillapodtam, s megértettem, hogy kár akkora energiát pazarolni olyan dolgokra, amikre úgysincs befolyásunk, helyette a saját dolgainkat kell rendbe rakni. Az ún. rendszerváltás meghozta ugyan a lehetőségét annak, hogy Kontra György küldetését, Karácsony Sándor életművének propagálását nyíltan és széles körben lehessen teljesíteni, de a magyar oktatásügy még mindig aktuális karácsonyi diagnózisát és az általa javasolt gyógymód alkalmazását egyetlen kormányzat sem fogadta el, de még csak nem is mérlegelte - Karácsony Sándor már nem élvén - Kontra Györgytől sem. A történelem a Felszabadulás (1945) után most az Elszabadulás (1989) után is zárójelbe tette - rövid időn belül másodszor is - Karácsony Sándor országos jelentőségén túlmutató munkásságát, s 83
