Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Simoncsics Péter: Egy „sportember” emlékezete (Kontra György (1925–2007))

s mivel hívására, „Péter, jól vagy?", nem válaszoltam, fogta a sarokból a létrát, és nekitámasztva az egyik WC-fülke tetejének, kezdett rá fölmászni, hogy föntről vegye szemügyre a terepet. Ez a cselekedete máskor nem számított volna különleges sportteljesítménynek, kivéve esetleg a helyszínt, de akkor éppen igen, mert - ahogy ezt ifjúkori barátja és sporttársa, Peterdi Pál is megírta a Ludas Matyiban publikált „tudományos esszéjében" - be volt gipszelve a karja. Történt ugyanis ennek előtte, hogy Kontra György fejébe vette, eljött az ideje, hogy a tejeszacskókat terhelési tesztnek vesse alá, bele is fogott, de a gyatra minőségű zacskó nem bírta ki az ő testsúlyának többszöri nyomását, elszakadt, s ő oly szerencsétlenül esett a konyha kövezetére, hogy karja törött. A gyerekek kedvéért elmondom még egyszer: Gyuri bácsi ugrált a tejeszacskón, mert azt hitte, hogy a zacskó ki fogja bírni. Ebben tévedett, de mire tévedését beláthatta volna, már késő volt: eltörött a karja. Kontra György begipszelt karral sem riadt meg a feladattól, hogy engem mindenáron megtaláljon a WC-ben, és fölmászott a létrára. Ott állott a létra tetején, amikor belépett a takarítónő a „mellékes helyiségbe" (ahogy Fabricius-Kovács Ferenc, Kontra György barátja szokta volt aposztrofálni ezt a nevezetes intézményt):- Professzor úr! Mit tetszik ott keresni?

Ekkor én már a sarki presszóban gyógyítgattam magam mindenféle lével kárpótlásul a be nem szerzett igazolásért cserébe, mellékesen annak reményében, hogy a fejfájással együtt a lelkiismeret-furdalásom is el fog múlni.

1956 sorsfordító év volt a magyar történelemben - és Kontra György életében is. Az 56-os év tavasza, nyara óta forrongott a magyar élet, mozgolódott az értelmiség, az ifjúság, a Petőfi-kör vitáiban egyre döntögették a despotizmus tabuit. 1956 szeptemberének egyik napján délután három órára tűzték ki Kerékgyártó Elemér A karácsonyista ideológia bírálatához című kandidátusi disszertációjának a vitáját az ELTE Bölcsészkara Pesti Barnabás utcai épülete történettudományi előadótermébe. Kerékgyártó Elemér, volt Eötvös-kollégista, a háború végén a fegyveres ellenállás résztvevője, akkor az ELTE Történelmi Materializmus Tanszékének a vezetője, miután korábban, 1947-48-ban személyi titkárként „szolgált" Rákosi Mátyás, az MKP főtitkára, gyakorlatilag akkor már Magyarország teljhatalmú diktátora alatt. A disszertáció célja - a Párt egyenes utasítására vagy sugallatára - Karácsony Sándor szellemének végleges kiirtása a magyar életből. Ennek megfelelően a disszertáció opponensei nem voltak akárkik: Mátrai László filozófus, akadémikus, az Egyetemi Könyvtár nagyhatalmú igazgatója és Szigeti József, az ELTE filozófiaprofesszora. Mátrai jól ismerte Karácsony Sándort, mert nyolc évig annak a Tavaszmező utcai gimnáziumi osztálynak volt a tanulója a Józsefvárosban, amelynek Karácsony Sándor volt az osztályfőnöke. Ennek következtében Karácsony Sándor is igen jól ismerte őt, hajaj, de még mennyire! És nem voltak akárkik a bizottság tagjai sem: Bóka László irodalomtörténész professzor (aki szintén Karácsony Sándor tanítványa volt a Tavaszmező utcai gimnáziumban), Heller Ágnes és Hermann István filozófia szakos aspiránsok, Székely Endréné Horváth Ilona, a pedagógia tanára, Telegdi Zsigmond nyelvészprofesszor, Nádor György filozófus, továbbá a bizottság titkára, Mészáros István filozófus, és végül elnöke, Ortutay Gyula néprajzprofesszor, akadémikus - mindannyian az ELTE tanárai. Az ilyen viták többsége akkor, és azóta is, előre lefutott dolog: a bizottság titkára fölolvassa a jelölt életrajzát, ismerteti tudományos pályáját, a jelölt röviden összefoglalja téziseit, az opponensek fölolvassák többnyire dicsérő véleményüket, itt-ott beszúrva néhány apró ellenvetést, az elnök megkérdezi a hallgatóságot (ami nevéhez hűen általában hallgat), a bizottság kivo9 Jancis Long & Alex Bondy: Dress Rehearsal for a Revolution? The Hungarian Quarterly. Vol. XLI. No. 157. Spring 2000: 85-102.

81