Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Simoncsics Péter: Egy „sportember” emlékezete (Kontra György (1925–2007))

Az Olimpuszról néha villámok csaptak le közénk a József utcában, ilyenkor Ilonka néni tyúkanyóként gyűjtötte maga köré az apróbbak-nagyobbak seregét, mert nem volt tanácsos Gyurka bácsi szeme elé kerülni. Legtöbbször azonban Kontra Györggyel is vitába lehetett szállni, mert nem várta el, hogy tanítását - bár expressis verbis tantételekkel sohasem traktált bennünket - ellenvetés nélkül fogadjuk el. Összeütközésre akkor kerülhetett (volna) köztünk sor, amikor fiatalságomból eredő tapintatlanságból durván fogalmaztam meg sommás véleményemet. Például egyszer azt találtam neki mondani Karácsony Sándorról szólva, hogy örülök, hogy nem ismertem személyesen, mert így nem tudott engem is megnyomorítani lelkileg, mint sok személyes tanítványát. Nem vágott szájon, hanem elgondolkodott és csöndesen azt mondta: „Igen, nyomasztó volt, de egyúttal felszabadító is." Ilonka néni pedig így kommentálta megnyilatkozásomat: „Hát mivel lettünk mi szegényebbek azzal, hogy megismertük az Öreget? Semmivel! Mert gazdagabbak lettünk!" És Karácsony Sándor ezzel helyére is lelt az én magánpantheonomban. Ilonka néni adomái mindig találóak voltak, mert az adott téma mélyére világítottak, mint ahogy az itt következő is. Tudnivaló, hogy Ilonka néni kései és egyetlen leánya volt egy pesti ügyvédnek, Kozma Balázsnak és feleségének, Szeremley Császár Margitnak. Édesapja a nyilas időkben sem tagadta meg emberségét: pestlőrinci villájában húsz „zsidót" bújtatott. Édesanyja egy bombatámadásban lelte halálát a háború végén, ezért özvegy édesapja utolsó éveit a Kontra család körében töltötte. Az emlékezetkihagyásban szenvedő öreg időnként eltűnt otthonról, s ilyenkor Kontra György és felesége útnak eredt, hogy megkeresse szegényt, aki többnyire azt sem tudta, hol van, amikor rátaláltak. Sőt, mint a következő történet mutatja, azt sem, hogy mely korban is él. Egyszer (az 50-es évek elején vagyunk) szokása szerint eltűnt, hosszas keresés után lánya a Nagykörút zajlásában bukkant rá, mire az öreg a következő hírrel örvendeztette meg lányát, hogy szerencsésen rátalált:- Te, Ilonka! Eldöntöttem! Indulok a választásokon!- Édesapám, nincsenek most választások! Rákosi van!- Ki az a Rákosi? - csattant föl erre zabolai Kozma Balázs.

Valóban: ennél a székely köznemes szájából elhangzó kérdésnél többet egy vaskos történelmi monográfia sem tudna elmondani a korról.

Kontra Györgyhöz mindig bizalommal fordulhattunk segítségért. Barátságból még nemszeretem orvosi minőségében is hajlandó volt föllépni. A 70-es évek elején János öcsém egy NDK-beli munkatáborból jövet iszonyú vesegörcsökkel kopogtatott be hozzájuk. Már az úton hazafelé, a vonaton szörnyen szenvedett, és megérkezvén a Keleti pályaudvarra épp hogy el tudott hozzájuk vánszorogni a József utcába. Kontra György diagnosztizálta János baját, nem alkalmazott fájdalomcsillapítást, mert tudta, hogy azzal csak elfedi a bajt, hanem azt mondta neki, hogy „amíg a falat nem kaparod fájdalmadban, addig nincs értelme bármit is tenni". Türelmesen virrasztott, szinte együtt szenvedett vele hajnalig, és amikor János fájdalmában tényleg a falat kaparta, Miklós fiával kettesben bevitték őt a közeli ügyeletre, ahol aztán szakszerűen ellátták.

Az is a 70-es évek elején történt, hogy egy átdorbézolt éjszaka után bementem hozzá az OPI-ba (ma ismét a Fasori Gimnáziumé az épület), hogy „orvosi igazolást" kérjek tőle, minthogy elmulasztottam megjelenni akkori munkahelyemen, az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptárában. Higgadtan megmagyarázta, hogy noha van neki fejléces papírja, meg is mutatta, de avval semmit sem érek, mert nincs neki „hivatalos érvénye", minthogy diplomája alapján receptet írhat ugyan, de orvosi-munkaügyi felhatalmazása nincs, tekintve, hogy nem rendelőintézeti, kórházi vagy klinikai alkalmazásban áll. Szomorúan vettem tudomásul, hogy eredménytelen volt a kísérletem. Irodájából indulóban még megkérdeztem tőle, hol van a WC, mondta, hogy a folyosó végén, s elköszöntem tőle. Nagyon zilált lehettem, hogy, mint később mesélte, irántam való aggódásból utánam jött a WC-be,

80