Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Simoncsics Péter: Egy „sportember” emlékezete (Kontra György (1925–2007))

[...] ...éreztük a levegőben, végre egy diszkrét halmaz, ahol senki se vizslatja, ki a fél-, negyedvagy egész zsidó... mintha teljesen elvonatkoztatva léteznénk a külvilágtól. És így folytatódott tovább, megszakítás, törés nélkül, egészen 44 tavaszáig.

Most ugrok egyet. Idézed a Török Sándor-sztorit. Volt ennek előzménye is. 41 decemberében, karácsony közelében, már megkezdődött a szeánsz, amikor betoppant a szobába egy harminc-negyven év körüli, hajlott hátú férfi, havas, kopott, lila színű télikabátban. A Szent Öreg feltápászkodott a fotelból, nagy nehezen a jövevény elé ment, megölelte és sírt. A többiek, a régiek, kettejük köré sereglettek. Mi, Péterrel, nem értettük, mi történik itt - míg valamelyikük felvilágosított: Pásztor Imre jött meg, a költő, Sándor Bácsi kedvenc tanítványa. Munkaszolgálatos. Szabadságot kapott. Ekkor láthattuk őt, mi ketten először, mindnyájan meg utoljára.".

Karácsony Sándor tanítványai között számos életét is kockára tevő „zsidómentő" volt, például a matematikus Varga Tamás, aki karpaszományos őrmesterként hamisított nyílt paranccsal hozta ki Molnár Ferenc (Frici) barátját, Karácsony Sándor kedves tanítványát a balti koncentrációs táborból, és kísérte vonaton haza Debrecenbe. A pesti gettóba zárt barátokat is rendszeresen támogatták a Karácsony-tanítványok. Ezekben a nem veszélytelen segélyakciókban részt vett Kontra György is. O maga így kommentálta egykori tetteit: „Ezzel az orral könnyű volt bemenni [a gettóba], annál nehezebb volt kijönni!" Kontra György fanyar öniróniája egyaránt jellemzi őt magát, a „maga ábrázatát", és az előítéletes kort (amely ismét a miénk!) bűnös ostobaságaival egyetemben.

Folytatva Kontra György világháborúból való „kivonulása" történetének a kárpáti frontvonal összeomlása utáni szakaszát, amely az 1944. októberi 15-i kiugrási kísérlet kudarcával meg az azt követő nyilas hatalomátvétellel kezdődött és Budapest, illetve az ország fölszabadulásáig tartott. A keleti front összeomlását a hadvezetés újabb katonai behívókkal próbálta ellensúlyozni. Kontra György, előző nyári muszos tapasztalataiból kiindulva, úgy döntött, hogy nem tesz eleget a katonai behívásnak. A nyilasok azonban elkapták, és a belvárosi gyűjtőhelyről, ahonnan a fogvatartottakat, „zsidókat", „katonaszökevényeket", valamint a „hazaárulók" akkori „jogrend" szerinti számos egyéb fajtáját (akiket ma egységesen „idegenszívűként" aposztrofálnak vidám „utódaik") az árpádsávos karszalagot viselő „testvérek" ismétlődő rendszerességgel hajtották a Duna-partra, hogy belelődözzék őket a folyóba, Stollár Béla5, a Nemzeti Sport újságírója mentette ki, aki Kontra Györgyöt a sport világából korábbról ismerte, s aki ebben az időben az újságírás helyett életmentő (bár „hamis") dokumentumok gyártásával és osztogatásával foglalkozott. Ennek köszönhető, hogy Kontra György bujdoshatott tovább a „maga szakállára". Szülei már nem voltak Budapesten, mivel édesapját, dr. Kontra Lászlót mint közhivatalnokot, az Országos Közegészségügyi Intézet főfelügyelőjét az intézettel együtt Balatonlellére evakuálták. Helyettük rokonához, Kontra Aladár óbudai református parókushoz kopogtatott be, aki egyházi emberként - gondolta Kontra György - nagyobb védelmet élvezett az átlagnál, hogy segítsen elrejtőznie. Kontra Aladár, akiről mindenki tudta, hogy erősen jobboldali érzelmű6, nem tagadta meg elveit, csak unokaöccsét, amikor elutasította, mondván, hogy „kommunistákkal nem áll szóba". Kontra György végül Tahiban lelt menedékre, ahol korábban nagyapja, Kontra János lelkészkedett, sőt ahol a családnak akkor még háza volt, és ahol Karácsony Sándor Exodus-köre is tartotta nyári táborait a 40-es évek elejétől kezdve - ahol tehát Kontra Györgyöt az egész falu ismerte. Ismerte őt Demeter úr, a patikus is, ennek ellenére vállalta a kockázatot, s fölvette magához segédnek, noha ő is

5 Egy hasonló mentőakció során, 1944 decemberében, tűzharcba keveredett a nyilasokkal és elesett. Emlékét utcanév őrzi.

6 Kontra Aladár ugyanis nemcsak református lelkészként, de országgyűlési képviselőként is közszereplő volt (Kontra Miklós közlése).

72