Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Simoncsics Péter: Egy „sportember” emlékezete (Kontra György (1925–2007))

nyilas érzelmű volt. Kontra György itt vészelte át a háború utolsó hónapjait és érte meg a felszabadulást - ellentétben Demeter úrral, aki látván a szovjet bevonulás elkerülhetetlenségét, korábbi ígéretéhez híven véget vetett életének: megmérgezte magát.

1945 tavaszán Kontra György visszatérhetett az úszómedencébe, hogy, mint föntebb említettem, magyar bajnokságot nyerjen 100 gyorson, és visszatérhetett orvosi tanulmányaihoz is, amelyeknek egyik, számára emlékezetes helyszíne a Trefort-kert volt. Itt találkozott újra „jótevőjével", a Csaba Bajtársi Egyesület egykori toborzótisztjével, ezúttal a Magyar Kommunista Párt színeiben. „Erősen viszketett a tenyerem - mesélte -, amikor hallottam az ipsét hálát rebegni a Nagy Szovjetuniónak, hogy méltóztatott fölszabadítani bennünket a fasiszta németek és az őket kiszolgáló nyilasok rémuralma alól. Ugyanolyan hévvel dicsőítette most a Szovjetuniót, mint amilyen buzgó hazaffyassággal szólított harcba bennünket néhány hónappal előbb ellene. Mégis az én közreműködésem nélkül érte el a hübrisz, mert pechjére hazatért a haláltáborból annak a budai villának eredeti („zsidó") tulajdonosa, amelyet ez a derék hazaffy odaadó hűségéért - előbb a nyilas, majd a kommunista párthoz - magáévá tett. Az illető villatulajdonos jogi álláspontra helyezkedett, aminek az lett a következménye, hogy hazaffynk emigrációban kényszerült folytatni szabadságharcos tevékenységét, hogy, hadd legyen a történet kerek - tette hozzá Kontra György - az ún. rendszerváltás után, már ha megérte, a kommunizmus elleni harc hőseként megint itthon kapjon elégtételt és kárpótlást ilyen-olyan keresztekkel, sőt, ha jó időben jelentkezett jó helyen - miért is ne? - tán még budai villával is." (A történetet ismerve a szemem se rebbent, amikor láttam azt a sok színeváltozást, amin az ún. rendszerváltáskor országunk számos jelesnek mondott személyisége átesett, vagy - vérzik értük a szívem - átesni kényszerült.)

Ilyen előzmények után és ilyen tapasztalatokkal fölvértezve indult neki Kontra György az 1945 utáni új világnak, amelyet a vele történtek ellenére reménytelinek ítélt. Tanulmányai mellett közírói tevékenységet is folytatott mint a Fiatal Magyarország szerkesztője, bekapcsolódott a közéletbe mint a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) kulturális osztályának aktivistája, továbbá mint a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ) Medikus Körének alelnöke, majd elnöke.

Más korban szocializálódván és az utánam jövő nemzedékre is tekintve, úgy gondolom, érdemes elidőzni néhány gondolat erejéig a mellett a körülmény mellett, hogy Kontra György, éppúgy mint mestere, Karácsony Sándor aktív közéleti tevékenységet vállalt 1945-ben. A háborús viszonyok után „az oroszok kétségtelenül a felszabadulást hozták számunkra - írja a kor hiteles tanúja, Márai Sándor - de szabadságot nem hoztak. Igaz, szabadságot nem lehet kívülről hozni. Egyén, nemzet csak önmagát ajándékozhatja meg a szabadsággal" (A teljes napló, 1945, Helikon, é. n.: 352.1.). És éppen ez a cél vezethette Karácsony Sándort és körét is, amikor belevetették magukat a közéletbe. Közéleti aktivitásuk, mindenekelőtt Karácsony Sándoré, a korábbi érában, az ún. Horthy-korszakban kezdődött. Bármennyire is múltba tekintő, félfeudális és reakciós volt az a rendszer, nem volt totális: működtek benne spontán alakulatok, egyesületek (sőt pártok és szakszervezetek is, de most csak az ún. „civil szféra" érdekel bennünket), amelyek a társadalom természetes szövetét alkották. A nemzetközi hátterű YMCA (Young Men's Christian Association), magyar nevén Keresztény Ifjak Egyesülete (KIÉ) és a Cserkészszövetség, a Soli Deo Gloria, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség, a Győrffy Kollégium kuratóriuma, amelyekben Karácsony Sándor, s nyomában tanítványai, köztük Kontra György tevékenykedett, és noha közülük több egyesületnek voltak egyházi kapcsolatai, lényegében mind „civil" szerveződések voltak, amelyekre az állam, de az egyház sem tette rá a kezét. Ebben a vonatkozásban a háború előtti kort éles cezúra választja el a háború utánitól, pontosabban a fordulat éve utánitól: a háború előtt léteztek spontán és természetes civil szerveződések, a háború, illetve 1948 után már nem. A keleti despotizmus magyar változatának sikerült a civil szerveződéseket, és az őket létrehozó spontán kezdeményező erőt annyira vissza73