Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Orcsik Roland: „Nem minden műhelytitok fennkölt és steril” (Beszélgetés Marko Čudić-tyal)
az alapinformációkra szorítkozni, hanem valódi kis miniesszéket írt róluk előszó, utószó formájában, nagyon egyéni, a magyar kánonoktól merőben eltérő véleményeket nyilvánított ki. Ady volt neki az első nagy fiatalkori reveláció, Petri az „öregkori" (ha ugyan egy 54 éves korban elhunyt írónál lehet igazi öregkorról beszélni), az utolsó, a többitől merőben eltérő poétikával.- Téged milyen magyar szerzők vonzanak? Milyen jelenségeket tartasz fontosnak a magyar irodalomban ?- Nem szeretem a saját magam vagy mások által kikényszerített értékítéleteket, de ha már értékelnem kell, akkor most, ha megengeded, nagyon radikális leszek. Elsősorban József Attila költészete, akit a világirodalom egyik legnagyobb költőjének tartok. A klasszikus modernség néhány prózaíróját sem lehet kikerülni: Kosztolányi és Karinthy a kedvenceim. Pilinszky János költészete. Ottlik Géza, Mándy Iván. A kortársak közül? Két negyvenes években született író, Hajnóczy Péter és Tar Sándor állnak lelki szemeim előtt mint a próza nagymesterei. A kortárs költők közül pedig, mondjuk, Kovács András Ferenc és Borbély Szilárd. A „otthoniak" közül pedig Tolnai Ottó. És akkor meg kellene még említeni a Taxidermiát is, amely szerintem minden idők legjobb magyar filmjei közé tartozik, vele együtt pedig a szerintem lefordíthatatlan Parti Nagy Lajost is. Tehát a korszakalkotó, az érzékeny, a kifejezetten sajátos világokat teremtő, néha nagyon hard-core, a maga nemében a radikalizmusba elmenő, nem szükségképpen a nagy tárgyi tudásban, az eruditív anyagban, az intertextualitás tengerében lubickoló szerzők érdekelnek. Nem minthogyha, mondjuk, Esterházy sziporkázó publicisztikái, vagy Nádas Péter behemót regényei nem érdekelnének. Csakhogy ezekhez valahogy nagyobb szorgalom és türelem is szükségeltetik, amelyek nem mindig az erősségeim.- Könyvedben azt olvasni, Kis egy költő fordításakor komolyan tanulmányozta a szerző életrajzát, életművét, az adott kulturális környezetet. Te is fontosnak tartod a saját fordításaid során, hogy az adott szerző kapcsán etnográfiai és irodalomtörténeti kérdésekkel is foglalkozzál?- De még mennyire. Georges Mounin francia nyelvész szerint a fordítónak nemcsak jó filológusnak és költőnek, hanem mindenekelőtt jó etnográfusnak kell lennie, annak a nemzetnek, népnek, népcsoportnak az etnográfusának, amelynek az irodalmát fordítja. És ez még nem jelenti azt, hogy az ember pejoratív értelemben Kulturtrágerré válik. Az irodalomtörténeti tények ismerete pedig az adott időszak ízlése, az adott mű kontextus(ok)-ba helyezése miatt is fontos lehet. Jómagam, amikor csak tehetem, kerülöm a lábjegyzetelő fordítástechnikát, ám van, amikor a próza magyarázatokra szorul.- Petőfi Sándornak van a legtöbb szerb fordítója (Jovan Jovanovic Zmaj, Dura Jaksic, Sava Babic, Danilo Kis...). Te nem gondolkodtál még azon, hogy fordíts Petőfitől?- Nem. Túl sokan fordították már, és túl jól. És nem is érdekel Petőfi mostanában, az az igazság. Lehet, hogy majd még visszatérek hozzá egyszer, de az majd csak egyszer lesz. Ottlik Géza mondja Buda című regényében, Petőfi „kinek drágább rongy élete / mint a haza becsülete" soraival kapcsolatban, hogy „Hülye vagy, Sándor?" (1956 perspektívájából). Én nem értek egyet Ottlikkal, mert valóban léteznek „rongy életek" (de „rongy hazák" is...), és Petőfit valóban még mindig a maga módján fontosnak tartom, ám nem fogom fordítani.- Kis Petőfi mellett Vörösmarty Mihályt, Vitkovics Mihályt is fordított. Téged mennyire vonz a klasszikus, régi magyar irodalom? A kultúraközvetítés során mennyire tartod fontosnak a régi irodalommal kapcsolatos fordítói munkát? 50
