Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Orcsik Roland: „Nem minden műhelytitok fennkölt és steril” (Beszélgetés Marko Čudić-tyal)
hiszen nem vagyok szépíró, a prózafordításban pedig Kis stílusának többé-kevésbé kreatív utánzása sokat segíthet.- Danilo Kis inkább verset fordított, mint prózát. „Frusztrált költőnek" vallotta magát. Nekem úgy tűnik, te inkább prózát fordítasz. Ezek szerint te egy „frusztrált prózaíró" vagy?- Hát körülbelül így van. Nyugodtan vallhatnám magamat „frusztrált szépírónak". Arisztotelész mondta volt, hogy szellemi téren nem jó több különböző dologgal foglalkozni. Mindig is viszolyogtam azoktól az elméletíróktól, egyetemi tanároktól, irodalomtörténészektől, hivatásos műfordítóktól, akik öregkorukra összehoznak, mondjuk, egy szerel- mes-kontemplatív regényt, vagy egy kései verseskötetet. Persze vannak fényes kivételek (pl. Milosevits Péter, Nádasdy Ádám, Umberto Eco, Antonio Tabued, Claudio Magris, méghozzá pont ebben a sorrendben!), de valahogy ez mégsem az. Az ember középiskolában taníthat tornát is és magyart is, egyetemen már nehezebben. Vagy nem?- Akinek nem inge, ne vegye magára. Visszatérve a könyvedre, ott azt írod, hogy Kis a legjobb szerb műfordítók közé sorolható. Eljátszadoztál már azzal a gondolattal, hogy újrafordítsd Danilo Kis valamelyik kultikus fordítását? Esetleg azokat a verseket, amelyekhez magad is kritikusan viszonyulsz?- Versfordításba ritkán bocsátkozom, sok más fordító után próbálkoztam verset fordítani (pl. Jovan Jovanovic Zmaj, Todor Manojlovic), de Kist, az az igazság, nehéz überelni. Nem idealizálom, de az ő modem nyelvezete és verstani tudása nagyban meggátolja és elbátortalanítja az utána jövő fordítójelöltet. Ja igen, és még valami: nem vagyok költő, márpedig verset csak költő, vagy pedig nagyon erősen költői vénájú (és türelmű) ember kell, hogy fordítson. Ez nem normatív regulatíva, csak egy szerény szuggesztió. Megkímélnénk kultúráinkat sok bűnrossz versfordítástól.- Könyvedben azt állítod, hogy Danilo Kis közép-európai módon fordított. Te mennyire osztod, illetve követed ezt az álláspontot?- Azt hiszem, az előbbi kérdésben már részben válaszoltam erre. Kis szerint ugyanis a közép-európai fordítói credo a formahűségben nyilvánul meg. Persze, ha prózafordításaimban rímes versre bukkanok, igyekszem azt rímben átültetni. És ez a feladat általában nem is kevés, mert van, amikor a prózában épp a legjelentéktelenebbnek tűnő versikebe- tétek nagyot nyomnak a latban.- Könyved bevezetője komoly fordításelméleti felkészültségről tanúskodik. Téged mennyire segít a fordításelméleti munkák ismerete a műfordítás gyakorlatában?- Természetesen elég sokat, tudatosít bennem néhány addig csak intuitíve felvillantott, ösztönszerű rálátást. Az elmélet mindig segít, bár itt nem annyira a nyelvészeti alapozottságú fordításelméletekre, hanem inkább a poétikai és a filozofikus alapokon nyugvó elméletírókra, esszéistákra gondolok (Jirzy Levy, Ortega y Gasset, az újabbak közül pl. az amerikai Lawrence Venuti stb.).- Danilo Kis többek között a már említett Adyt, illetve József Attilát, Radnóti Miklóst, Kassák Lajost, Pilinszky Jánost, Petri Györgyöt fordította le szerb nyelvre. Szerinted milyen magyar szerzők vonzották Kist, miért pont ezeket választotta?- Egészen biztos vagyok benne, hogy poétikai hasonlóságokat vélt felfedezni bennük, hogy szellemileg közel álltak hozzá. Mert Kis nemcsak megrendelésre fordított, hanem legtöbbször, ha tehette, olyan költőket, akiket szeretett. És ezeket a költőket, akiket említettél, nemcsak fordította, de írt is róluk, méghozzá nem is akárhogyan: nem akart csak 49
