Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Gömöri György: Bevezető a Woroszylski-versekhez
Gömöri György Bevezető a Woroszylski-versekhez Wiktor Woroszylski nevét a magyar olvasók - ha érdekli őket az ötvenhatos tematika - főképpen világhírű Magyarországi naplójárói ismerik. Nem könnyelműen használtam a „világhírű" szót, ugyanis tudom, hogy például az 1957-es ENSZ jelentés Magyarországról több ízben idézett Woroszylski cikkeiből, minthogy ő volt az egyetlen szocialista országból érkező újságíró, aki hiteles, tárgyilagosságra törekvő szemtanúja volt a magyar forradalomnak, és ezt irodalmi szinten tudta megírni. Ezért jelent meg a rendszerváltás előtt több alkalommal (persze szamizdatként) a teljes, cenzúrázatlan Magyarországi napló, és ezért lehetett olvasni magyar szamizdatban is, Krassó György kiadójának jóvoltából. Woroszylski jó prózát írt, és mint azt a legtöbb lengyel kritikus ma már elismeri, jó költő is volt. Barátja, Zbigniew Herbert egy helyütt így nyilatkozott róla: „Nem tudom őt elhelyezni a lengyel líra térképén. Csak annyit tudok, hogy nekem szükséges, engem segítő, olyan költő volt, akihez nem illenek a jelzők." Én mégis megkísérelném pályáját jellemezni: „elkötelezett" alkalmi költőként kezdte, heves Majakovszkij-utánzatokkal. Válogatott versei közé azonban később csak 1954-től vett fel darabokat - ekkor kezdődött, Moszkvában (!) a meggyőződéses kommunista évekig elhúzódó válsága, amelyben kiemelkedő szerep jutott a magyar forradalomnak. Ekkor már Wiktort „revizionistaként" ismerték, és nyíltan támadta is az a Gomulka, akit a népakarat reformkommunistaként emelt hatalomba, de viszonylag hamar bebizonyította, hogy nem kíván komolyan változtatni a pártállam szerkezetén. De kétségei ellenére tagja maradt a Lengyel Egyesült Munkáspártnak - egészen 1966-ig, amikor az ún. „Kolakowski-ügy" arra késztette, hogy több más íróval együtt kilépjen a pártból. Ezután évtizedeken keresztül tüske volt a pártállam talpában - hol kapott útlevelet, hogy Nyugatra utazhasson, hol nem, de nem akart emigrálni. A Szolidaritás idején őt is internálták, megragadó, szép versekben örökítette meg az internáltak életét. Élete végén, részben a lengyel pápa hatására, közelebb került a katolikus valláshoz, ha úgy tetszik, „kicsit szkeptikus hívő" lett belőle. Stílusát tekintve Woroszylski a szabad verset kedvelte, bár Vörös című verse, amit a magyar forradalom idején írt, például rímel, s rímel az ítélet is, amit Nagy Imréék kivégzése után írt és e sorok írója fordított azon nyomban magyarra (először az emigráns Irodalmi Újságban jelent meg). Nem vonzódott igazán az avantgárdhoz, de verstechnikája felismerhetően modem, második világháború utáni. Rózewicznél kevésbé lakonikus, Herbertnél kevésbé szimbolikus, a politikai eseményekre élénken reagáló, de azokat egy magas erkölcsi mérce alapján feldolgozó költő Wiktor Woroszylski, aki egyébként sokat fordított oroszból - sőt magyarból is - Kosztolányit, Radnótit és másokat. Két közeli magyar barátja volt: az egyik Kerényi Grácia, aki több könyvét fordította, a másik, úgy remélem, én voltam. 1957-től 1996-ig, Wiktor haláláig tartó levelezésünk egy kor keresztmetszete, ha majd közzéteszem, bizonyára segít majd ennek az eléggé bonyolult időszaknak a jobb megértésében. 40
