Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Zelei Miklós: „Annyira szerettem volna, hogy most már csinálhatom is” (Egy este Kiss Ottóval)

órák, különös tekintettel 1956-ra. És hordtam neki a kenyeret, hagymát a lecsóhoz, az ÉS-t, mikor mi kellett.- Adott a kezedbe könyveket?- Persze. Márai könyveit ő adta a kezembe. A müncheni Griff Verlag kiadásait, vagy az 1972-es torontói Föld, föld!...-et, és más munkáit is, amelyek még itthon, az emigráció előtt jelentek meg. Egy érdekesség például, amely a Föld, föld!...-ről jutott eszembe: én 1985-1986-ban katona voltam...-Milyen?- Híradós.- Szaladtál a kábeldobbal?- Nem. Parancsnoki kocsiban voltam, egy nagy plexitáblára kellett megfordított számokat írnom, hogy a parancsnok a másik oldalról le tudja őket olvasni. Az ellenséges repülők, az ország légterébe háború esetén behatoló ellenséges repülők helymeghatározó adatait róttam egy krétával a plexire, hogy támadáskor időben le tudjuk őket lőni. A műszer a második világháborúból maradt ránk, így aztán a hadgyakorlaton a repülők már bőven Pest felett jártak, amikor én megkaptam az első adatokat a radartól, hogy ellenséges repülők léptek be az ország légterébe... Szóval az öreg akkor már adott könyveket, úgyhogy a Föld, föld!...-et bent, a laktanyában olvastam, és amikor Imre bácsi megtudta - ő ugyanis azt hitte, hogy a könyv itthon van, olyankor olvasom, amikor itthon vagyok -, egészen felindult: „Hát meg vagy te őrülve! Ha valaki meglátja nálad, politikai tiszt vagy bárki, akkor téged lecsuknak! Vallatnak, honnan kaptad, kitől kaptad..." De a valóságtól azért ez egy kicsit messze volt. A nyolcvanas évek valósága ugyanis úgy festett, hogy a politikai tisztnek fogalma sem volt arról, ki az a Márai Sándor. Még a feltételezés is, hogy valaha hallott róla, abszurd volt. A harminc-negyven év közötti százados nem vett részt efféle oktatásban, nem tanulta Márai Sándort, ahogy én sem.- O a Jakubovszkij-összest kapta.- Az ki?-A Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka - volt.- Nem hiszem, hogy Márai könyve miatt veszély fenyegetett volna a nyolcvanas évek közepén. És nem is lett ebből baj, körletellenőrzéskor, vagy amikor jött-ment a politikai tiszt, én nyugodtan olvastam.- Azért szerencséd volt!- Fiatal voltam, nem ismertem, nem ismerhettem a hatalom természetét úgy, mint az öreg. Bennem, bennünk, az én korosztályomban már nem volt ilyen irányú félelem. Utólag visszagondolva azt hiszem féltett is, és a maga módján szeretett. Nekem jutott például a megtisztelő feladat - apáméknak volt egy Trabantjuk -, hogy átköltöztessem őt a Dob utca

6.-ból a 48-as utcába. A kéziratokból, amelyek évtizedekig körbevették, meg is mentettem néhányat az utókornak, van közöttük a hetvenes évekből való, de 1944-es keltezésű is... Aztán, amikor már odajártam a 48-as utcára, többször előfordult, hogy egy CB-rádiós rendőr állt a háza előtt, vagy majdnem előtte, olyan negyven-ötven méterrel arrébb. Az egy kis utca, ott nem lehet eltűnni.- Ez mikor volt?

15