Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Kis Ottó: A másik ország (részlet egy készülő regényből)
Közel két órát ültünk mellette. Jávorka szerint engem várt, nem akart nélkülem meghalni. Magamban igazat adtam neki, és amikor jobban végiggondoltam a történteket, anyám elvesztése a szokottnál is erősebben kezdett fájni. Belém hasított a felismerés, hogy nem voltam ott, amikor elment, aztán valami addig ismeretlen, mély ellenszenv tört fel bennem öreganyámék iránt, amiért az utolsó napokban nem engedtek át hozzá, amiért elvették tőlem az esélyt, hogy elbúcsúzhassak tőle. A gondolattól, hogy neki ott, tehetetlenül az ágyon fekve mennyire fájhatott mindez, szinte megrémültem. Apám halálhírét én tulajdonképpen fel sem fogtam, nem is sejtettem, hogy az elvesztése következményekkel járhat a jövőmre nézve. Fogalmam sem volt, mit jelent a halál, a végérvényességét is csak azután sejtettem meg, hogy anyám is elment, csak azután értettem meg igazán, hogy a halálból nincs visszaút, és hogy tulajdonképpen a fájdalmat is éppen az a gondolat okozza, hogy azokat, akiket szeretünk, nem láthatjuk többé, legalábbis itt, ezen a földön nem. Talán majd a mennyországban, mondtam. Persze, ha mindnyájan odakerülünk. Jávorka biztatott. Szerinte a mennyországot nem úgy kell elképzelni, hogy ketté van osztva, hogy van kutya- meg embermennyország, hanem csak egy van, és minden jó lélek, akinek a teste már elpusztult, odakerül. így hát, bármennyire is fáj, inkább örülnöm kellene, hogy Fáraó nem lesz többé idegenekkel, az anyámmal lesz immár örökké, az anyámmal, aki legalább annyira szerette őt, mint én. És az is biztos, hogy össze se lehet hasonlítani a kettőt, a mennyországot és az itteni országot, mert a mennyország százszor, de lehet, hogy ezerszer is jobb. Jobbnak kell lennie, nézett rám, legalább annyival jobbnak, mint amennyivel a pokol rosszabb még ennél a földi országnál is, különben egyiknek se lenne értelme, se a pokolnak, se a mennyországnak. Azok pedig, akik valakinek a macskájával vagy a kutyájával ilyet tesznek, biztosan a pokolra kerülnek, ezért aztán teljesen mindegy, hogy tudjuk vagy nem tudjuk, ki a tettes, mert úgysem ússza meg, ugyanis nem tőlünk kapja a büntetését, hanem az Istentől, aki majd a végén mindnyájunkat megítél. Az ilyen embereket az Isten könyörtelenül a pokolra küldi, kivéve persze az ő apját meg anyját, akiknek az élete már itt, a földön is pokol, pedig csak azért teszi ezt velük, hogy az utolsó órán megkegyelmezhessen nekik, hogy ne a haláluk után kelljen majd bűnhődniük. Fáraó viszont tiszta lélek, és a tiszta lelkeket az Isten egyáltalán nem bünteti, és nem küldi őket a pokolra sem, hanem azonnal felviszi őket maga mellé a mennyországba. Persze ezt sem úgy kell elképzelni, hogy teljes egészében Fáraót viszi fel, mert csak a lelkét viszi fel, a testét itt hagyja a földön, a mennyországban ugyanis nincsenek testek, mert a mennyország nem a látható világba tartozik, hanem a láthatatlanba. A lélek a földön a romlandó testbe zárva él, de hogy rátaláljon az igazi otthonára, meg kell szabadulnia a testtől, és ez csak ott, abban a láthatatlan országban lehetséges. Mert ilyen is van, láthatatlan ország, gondolj csak bele, a szelet se látod, mégis létezik, fákat csavar ki a helyükből, tetőket tép le a házak tetejéről, hát az a másik ország is ilyen, itt van körülöttünk, vagy felettünk, azt nem lehet biztosra tudni, hogy hol, de azt igen, hogy a hatását mindig megtapasztaljuk, amikor az Isten közölni akar velünk valamit, amikor haragszik vagy nagyon jó hozzánk. Persze 10
