Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Kis Ottó: A másik ország (részlet egy készülő regényből)

vannak, akik nemcsak a hatását tapasztalják meg, hanem időnként át is járnak abba az országba, mint például régen a sámánok, akik az avarok után, de még a törökök előtt éltek itt, és akik mindenféle szavakat mormoltak, és ettől annyira átszellemült állapotba kerültek, hogy képesek voltak felfogni az isteni üzenetet. A testük helyett a lelkűkkel figyeltek, várták a jelet, amelyből megfejthették az üzenetet, hogy ártatlanok fognak szenvedni például, és készüljenek a rokonok, mert az ördög mesterkedése miatt az Isten egy tiszta lelket lesz kénytelen nemsokára magához venni. így figyelmeztette őket az Isten, így üzent nekik, mert szólni nem tudott, nem beszélte az emberi nyelvet, nemhogy a magyart.

Jávorka rám nézett, és közölte, hogy az Isten nekünk is üzent valamit, de hogy mit, arra ő is csak tegnap jött rá. Kétszer egymás után is ugyanazt a jelet küldte, Ferenc és Fáraó halála előtt is ugyanazt, de az elsőnél még egyáltalán nem lehetett tudni, hogy mit akar, így aztán persze, hogy ő is csak most, a második eset után fejtette meg a tartalmát. Az nem lehet kétséges, hogy a jelet egyenesen Isten küldte, mert nemhogy az apja, de maga Hídvégi borbély se talált rá magyarázatot, igaz, magyarázatot ő se talált, de ő legalább megfejtette, és ha legközelebb is üzen valamit az Isten, most már tudni fogjuk, hogy mire készüljünk. Mert az sem kétséges, hogy nekünk üzent az Isten, nekem és neki, erre éppen a két halott háziállat a bizonyság. A tejjel meg Lovász Marival üzent, ugyanis Fáraó halála előtt pontosan ugyanaz történt a tejjel Lovászéknál, mint Ferenc halála előtt, és az ugye mégse lehet véletlen, hogy mindig ugyanazokat a jeleket küldi, ráadásul pont azelőtt, hogy kedvenc állataink kimúlnának. Innen lehet például tudni azt is, hogy az állatok lelke Isten előtt ugyanolyan értékes, mint az embereké.

Jávorka elhallgatott. Tudtam, azt várja, kérdezzem meg, mi is volt az a jel, mit is sikerült neki megfejtenie, de nekem akkor nem ez járt a fejemben, hanem amit előtte mondott. Arról a másik országról ugyanis eszembe jutottak az anyám halála utáni éjszakák, amikor határozottan úgy éreztem, az ágyam mellett áll és hozzám beszél, és eszembe jutott öregapám mondata is, hogy anyámat felkapta a szél, és az Úr színe elé vitte, ahol azonnal megítéltetett és befogadtatott. Azon gondolkodtam, miért mondhatta öregapám szinte szóról szóra ugyanazt, amit Jávorka is, hisz nem tudhatnak egymás gondolatairól, nem is ismerik egymást. Csak úgy lehetséges, tűnődtem, ha van valami közös tudás a halálról, amelyet mindkettőjüknek ismerniük kell, és amelyet én is ismerek, hisz Jávorka magyarázata nélkül is majdnem ugyanezeket gondoltam. Ahogy ültünk csendben, olyan érzésem támadt, hogy míg Jávorka beszélt, a kimondott szavak és mondatok megidézték azt a láthatatlan országot, hogy ez egy ilyen kivételes pillanat volt, kegyelmi állapot, és szinte már éreztem is annak az országnak a jelenlétét, amelyről, ha nincs Fáraó halála, tudomást sem veszek. Azt gondoltam akkor, hogy a halál csak azért kell Istennek, azért találta ki, és azért szembesít vele folyton, hogy ráébresszen a saját jelenlétére, hogy felhívja a figyelmet arra a másik országra, és ugyanezért hoz annyi szenvedést is az emberekre, tiszta jó szándékból, hogy meg se próbáljunk nélküle élni, mert elvesznénk, elvinné a lelkünket az ördög, és akkor, hiába is kérjük az imáinkban, nem jöhetne el Isten országa, mert az csak akkor jöhet el, ha mindenki valóságosnak ismeri el, ha mindenki elfogadja majd magában a felfoghatatlant.

11