Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Kis Ottó: A másik ország (részlet egy készülő regényből)

fogtam a horgászbotomat, és elindultam, hogy kettesben lehessek Fáraóval. Bernáték az utca hűvös oldalán betont kevertek, én a napos oldalon gyalogoltam, de a botomat tüntetőén a feléjük eső kezemben tartottam, hogy jól lássák, hová indulok.

Aznap persze eszembe se jutott a Lázár-tavakhoz menni. Először az ásót sem akartam magammal vinni, aztán a látszat kedvéért mégiscsak eltettem, és igyekeztem egyenesen a csőszkunyhóhoz, hogy minél több időt tölthessek Fáraóval. Már egészen közel jártam, már láttam a fejét a drótot tartó vastagabb diófa mögött, ő is rám nézett, de nem indult el felém. Még akkor sem állt fel, amikor a botot letettem, és odamentem hozzá, csak szomorúan lesett felfelé, mint aki már nem vár segítséget, a szeme pedig könnyezett, akár a boldogtalan gyereké. Leguggoltam, hogy megsimogatom, és akkor vettem észre a foltokban megégett szőrt a hátán. Mély sebek borították a fejétől a farkáig, a füle pedig át volt lyug- gatva vagy hat helyen centinyi, szabályos körökkel.

Ahogy átöleltem, az én szemem is könnyes lett. A nyakánál simogattam, szinte csak ott volt érintetlen. A fejünk összeért, és ahogy a történteken tűnődtem, ahogy néhány másodpercre a távolba révedtem, megláttam a háta mögött a cigaretta- csikkeket. Jó időbe telt, mire felfogtam, mit látok, mire megértettem, hogy a két dolog, a csikkek és Fáraó sebei, összefügg. Amikor eljutott a tudatomig, amikor végre rádöbbentem, hogy a fülén a lyukak semmi mástól nem származhattak, csak azoktól a cigarettáktól, felálltam, hogy közelebbről is megnézzem őket. A szőlőtőkék között hevertek, három volt belőlük, mind füstszűrösek, de egyiken sem látszott felirat, tövig égtek, nem tudtam megállapítani még a márkájukat sem, nemhogy az elkövetők személyét. Dühöt éreztem, tehetetlen és féktelen dühöt, de iránya nem volt, csak ereje, mert fogalmam sem volt, kikre kellene haragudnom. Bernáték nem tehették, gondoltam, nem voltak itt, és egyébként is, miért csináltak volna ilyet.

Fáraó meg sem szagolta az ételt, elrejtettem kicsit távolabb, a másik diófa tövében. Jávorkához indultam, hogy tanácsot kérjek. Végig azon törtem a fejem, vajon mi késztethet embereket ilyesmire. Rengeteg lehetőséget végigpörgettem magamban, de nem jöttem rá sem arra, hogy kik, sem arra, hogy miért tették.

Mire visszaértünk, sánta Bemát már a csőszkunyhónál volt, nem mehettünk a kutya közelébe. Itatni próbálta Fáraót, törölgette a hátán a sebeket, aztán ki-be járkált a kunyhó nádkötegekből összetákolt ajtaján, végül hozott egy lyukas plédet, nem messze a kutyától leterítette, és ráfeküdt.

Menjünk, mondta Jávorka.

Aznap éjjel keveset aludtam, Fáraó sebei jártak a fejemben. Korán keltem, mégsem elég korán, mert amikor kiálltam a házunk elé, hogy végignézzek az Ady utcán, Bemát és a fia már dolgozott. Vissza se mentem öreganyámékhoz, indultam azonnal Jávorkáért.

Fáraó az oldalán feküdt, szemmel láthatóan alig volt benne élet, mégis, amikor meglátott minket, szinte mosolygott. Simogattam, vizet és ételt tettem elé. Végtelen nyugalom volt a tekintetében, de már nem ivott és nem evett, csak nézett minket a szeme sarkából, néhány perc múlva pedig békésen elaludt, és nem is ébredt többé fel, hiába szólongattuk.

9