Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Kis Ottó: A másik ország (részlet egy készülő regényből)
Kiss Ottó A másik ország Arról a különleges dologról, amelyet Lovász Mari művelt a tejjel, amelyről Jávorka első találkozásunkkor beszélt, aznap hallottam tőle újra, amikor Ferenc tetemét megtaláltuk a régi malom helyén. Lovász Mari mutatványa és a macska halála között azonban akkor még ő sem keresett összefüggést, vagy ha keresett is, nem beszélt róla. Csak aznap hozakodott vele elő, amikor Ferenc mellé temettük Fáraót is. Azzal tisztában voltam, hogy egyszer Fáraó is elpusztul, de ha eszembe jutott az ilyesmi, azonnal hárítani is kezdtem magamtól. Rettegtem az újabb veszteségtől, és a tudatom legmélyén talán még abban is reménykedtem, hogy ez a halál elkerülhető, hogy ennek nem kell megtörténnie, vagy ha igen, akkor apám és anyám elvesztése után könnyebben fogom majd viselni. A szüleim viszonylag fiatalon és váratlanul mentek el, nem volt időm felkészülni rá, nem volt időm megbarátkozni a gondolattal, hogy lesz idő, amikor nem lesznek. Fáraó viszont öreg volt már, a szőre megkopott, lesoványodott, egyre örömtelenebb és búsabb lett, az ételt is egyre gyakrabban otthagyta, hiába igyekeztem finom falatokat vinni neki, még a friss csirkecsontokat is, amelyeket korábban annyira szeretett, kedvetlenül szagolgatta. Abban az időben hajlamos voltam azt gondolni, Isten csak azért találta ki az öregedést, hogy azoknak, akik búcsúznak a szeretteiktől, megkönnyítse a dolgukat, de hogy miért nem tette ezt apám és anyám esetében is, arra nem voltam képes magyarázatot találni. Isten útjai kifürkészhetetlenek, mondta öreganyám, amikor szóba hoztam a dolgot, és ezzel a téma a részéről le is volt zárva. Csak később, évek múltán tapasztaltam meg, hogy végignézni a lassú elmúlást tényleg segíthet elfogadni a halál gondolatát, de Fáraó esetében ez még másképpen történt, ő élhetett volna még hónapokat, vagy akár éveket is, mondtam Jávorkának aznap, amikor temettük, mert azt a látványt, amely a halála előtti szombat délutánon fogadott, még nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni. Bemáték a faluszéli földek őrzése mellett sokszor kényszerültek kisebb-na- gyobb munkákat vállalni órabérbe vagy napszámba, mert az őrzésért kapott szerény összeg és az a pénz, amely kis szőlőparcellájuk terméséből befolyt, éppen csak arra volt elég, hogy egyik napról a másikra éljenek. Azon a héten sem voltak otthon, többször is láttam őket az Ady utca végén, járdalapokat fektettek néhány saroknyira tőlünk. A szombati ebéd után összeszedtem hát az ételmaradékot, Részlet egy készülő regényből. 8
