Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 9. szám - Vekerdi László: Domokos Mátyás hármaskönyve

összekapcsolása vonja szoros egységbe az epitáfium sorait, és teszi kétségbevonhatatlan hitelűvé a romolhatatlan, igazi arc megidézését."

Az első három írás (A költő életútja, A Dsida-filológia kérdéseiből, Három kötet ívén) némiképp egymást egészíti ki: az életrajz főbb állomásainak, a Dsida-filológia kevésbé feltárt területeinek és a művészi szemlélet alakulásának avatnak részeseivé. Kiderül, hogy több mint 1200 versből 1997-ig mindössze félszáznyi jelent meg kötetben. (Az 1966-ban Szemlér Ferenc szerkesztésében és terjedelmes bevezetőjével megjelent összeállításból például cen- zurális okokból maradtak ki versek. De a prózai írásokat és leveleket tartalmazó későbbi válogatások is a Dsida-filológia „esendő voltáról" árulkodnak.)

A prózai írások közlésének pontatlanságai sem kerülték el szerzőink figyelmét. Sőt Dsidának olyan szövegét (ajánlását) is megismerhetjük, amelyet a költő valamilyen okból utólag törölt. Az egyiket - a Kóborló délután kedves kutyámmal - gépiratos változatán olvashatót ide írom: „Játékos kedvemben írtam ezt a költeményt, mely egy-egy helyen tréfa és fecsegés, máshol az optimizmus naiv himnusza. Kutyámnak, akivel meghitt jó barátságban élek, elolvastam. Őneki tetszett. De az olvasók többnyire nem olyan türelmesek, mint a kutyák, és valószínű, hogy megijednek e mű szokatlan hosszúságától. Ezért csak azoknak merem szerényen ajánlani, akik különös jókedvükben vannak, tehát bátrak, és mindent meg tudnak bocsátani. A mogorva borúlátókkal - szegényekkel - majd máskor beszélgetünk. Addig is békességet kíván mindenkinek: a szerző."

A tanulmányok, cikkek jó része a Dsida-versek módszeres, filológiai igényű elemzésével győz meg a „jámbor hangulatú" költő változatos poétikai eszközeiről, formaérzékenységéről, nyelvi kultúrájáról, betekintést nyújtva a kutató számára mindig érdekes alkotói folyamat titkaiba. Például abban az elemzésben, amelyben a Vasárnap 1928. évfolyamában napvilágot látott, kötetben 1983-ban közölt Könyörgés csodáért című verset a kéziratos változattal (ennek címe: Erdélyi népemért) hasonlítja össze Mózes Huba. Ugyancsak tanulságos az a mód, ahogyan a Dsida költészetének tisztulásáról tanúskodó kötet (Nagycsütörtök) címadó költeményének végleges formájáig eljutunk, ahogyan a költői világkép változásának, a költő sajátjaként megélt krisztusi szenvedés tágabb értelművé válásának is részesei lehetünk. A nem egy válogatásból kimaradt, a nemzeti és egyetemes értéktudat egymáshoz viszonyuló feszültségében fogant Psalmus Hungaricus „kettős" értékét intertextuális módszerrel közelíti meg a szerző.

Úgy vélem, a verselméleti tájékozottságról tanúskodó kis kötetnek javára vált volna, ha a szövegnyelvészeti szempontok jobban kiegészültek volna a műveket ihlető élmények, körülmények érzékeltetésével. Már csak azért is, hogy még nyilvánvalóbb legyen (Reményik Sándor egykori szavait kölcsönözve) „tartalom és forma, élmény és muzsika, belső erő és külső ragyogás" egyensúlya ebben a költészetben.

Az erdélyi szász Adolf Meschendörfer versének két fordítása (Radnóti Miklós és Dsida átültetései) arra is alkalmat nyújt Mózes Hubának, hogy felhívja figyelmünket az erdélyi költő elmélyültebb tanulmányozást érdemlő műfordítói teljesítményeire, illetve az eredeti alkotások és a más nyelvű tolmácsolások összefüggéseire.

Kábán Annamária és Mózes Huba forrásértékű munkája felhasználható ismereteket kínál Dsida Jenő hívei - versolvasók és irodalmi múltunk búvárai - számára.

(Kábán Annamária-Mózes Huba: Vers és lélek. Dsida Jenő és költészete, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007)

105