Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Vekerdi László: Domokos Mátyás hármaskönyve
Kozma Dezső Dsida vonzásában Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását. (Sírfelirat) Köztudomású: Dsida Jenő az első világháborút követően megváltozott történelmi léthelyzetben, az erdélyi (romániai) magyar irodalom hőskorában jelentkezett első verseivel - az Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László nevével fémjelzett első évtized végén. Akárcsak a második írónemzedék (Tamási Áron, Kiss Jenő, Szemlér Ferenc, Horváth Imre, Szabédi László), Dsida is vállalja az 1928-ban induló Erdélyi Helikon szellemét, az egyetemes értékeket mindig hordozó transzszilvanizmust. Közben keresi a művészi eszközök új kifejezési lehetőségeit. Az akkor még fiatal irodalomtörténész, Jancsó Elemér - visszatekintve az első tizenöt évre - jó érzékkel figyel fel Dsida Jenő kivételes formaérzékére, képteremtő fantáziájára, meghitt hangulatú vízióinak varázsára. Természetesen a Dsida-életmű ma már teljesebben tárulkozik elénk. Olyan szellemi örökségként, amelyben nemzeti (nemzetiségi) és egyetemes emberi, személyes és közösségi, misztikum és mindennapi, halálfélelem és játékosság, klasszikus fegyelmezettség és avantgárd: egymást megtermékenyítően lelnek egymásra. A költő születésének századik évfordulóján (az Európai utas idei második számában) a magyar irodalom ismert kutatója, Amadeo di Francesco ilyenképpen ír róla: „Dsida Jenő mindenekelőtt erdélyi költő, erősen kötődik szülőföldje sajátosságaihoz [...]. Mégis tévedés volna Dsida perceptív és kulturális dimenzióját e régió határai közé zárni, hiszen költészete nem regionális költészet, nem akar az lenni, és nem is az." Dsida azt a Kárpát-medencét idézi meg, amely „képzeletben arra vágyik, hogy koncentrikus körökben kiterjedjen a tágabb Közép-Európára, majd egész Európára. [...] Ahogy nem túlzás Dsida üzenetének univerzális dimenziójáról beszélni..." Kétségkívül, a „kifinomult" erdélyi költő megbízható kalauz lehet mindazok számára, akik meg akarják érteni a magyar kultúra szerepét a közép-európai kultúrában. Mi az, amit Dsida Jenő korán megszakadt életéből, lírájából a két szerző (az erdélyi magyar irodalom múltjában otthonos Mózes Huba és a stiliszta Kábán Annamária) az alig 135 oldalt kitevő kiadványban kínál számunkra? Szűkszavúan és némi leegyszerűsítéssel azt mondhatnám: életrajzi élményekre, Dsida költészetének egészére, kéziratos hagyatékára és a szakirodalomra alapozott: szövegmagyarázatokat. A borítón Dsida egyik, 1928 júliusában tartott előadásának címe: (Vers és lélek) szerepel, mintegy sugallva, hogy Mózes Huba és Kábán Annamária különös figyelmet szentelnek a szubjektív hangoltságnak. Mintha a kolozsvári Házsongárdi temetőben olvasható Sírfelirat értelmezése is ezt érzékeltetné: „Bármelyik is a forrás, az ó- és újszövetségi szemlélet 104
