Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 9. szám - Olasz Sándor: „Homéroszi pajzzsal a halál ellen”(Juhász Ferenc újabb költészetéről)

galakszis só" lehet, s a hajdani létező bolygó-temetőjében nyugvó „világ-koporsó", akiért az űr sír. Juhász Ferenc roppant feszültségeket görgető költészete többek között éppen azért válik a mai olvasó számára is elementáris erejűvé, mert ezek a versek sem végletes depresszióban, sem jámbor reménykedésben nem hagyják befogadóikat. Noha olykor a teljes reménytelenség is megfogalmazódik: „Elek a halálban, / mint zománctojásban. / Reményem, se vágyam / nincs: fóltámadásban." (Együgyű máglya) Aztán újra és újra fölbukkan a korábbi nagy mű, A boldogság (1984) alapgondolata: akkor is boldogok vagyunk, ha nem vagyunk azok, mivel élni - akármilyen körülmények között - már önmagában eltölthet bennünket ezzel az érzéssel. A modem magyar irodalom nagy témája és fölismerése ez. Izgalmas lehet e tekintetben két nagy novella, a Boldogság (Kosztolányi Dezső), a Minden megvan (Ottlik Géza) és a Juhász-versek egymásra olvasása. (A Halandóság-mámor ifjú kritikusa, Tóth Ákos minden bizonnyal jó nyomon járt, amikor nemrég a Hajnali részegség és A képzelt inkvizítorok lehetséges párhuzamain meditált.)

Tehát: Élni! Élni! Élni! Miközben a korábbi szóhalmozó szenvedélyhez semmiképpen sem hasonlítható vers dantei színekkel ecseteli a jelenbeli megpróbáltatásokat („ilyen vagyok most! Testemben jajlángban izzó rozsdás / vaskötelek..." és így tovább), a „mégis élni" törvényét fogalmazza meg. Nem minden tanulság nélküli ezt a belső vitát, vívódást a versprózák másféle műfaja felől olvasni. A Halálszivárvány (2004) érdekességét éppen az adja, hogy az alkalminak tűnő írások valójában gazdag világképi, önértelmező, önreflexiós réteget is hordoznak. „Életünknek, munkánknak marad-e más jutalma, védő-ernyője a világegyetemben, a történelemben, társadalomban, személyes sorsunkban. Mint a remény? Remény a halálig, ahogy egyik verses kötetem címe mondja. Ezen lehet mosolyogni, lehet erre legyinteni (mint ahogy teszik is annyian, világnézetek, esztétikák, szorongások), de a mosoly (a kimosolygás), a legyintés nem törheti össze a remény hitét. Mert hiszen akkor mi maradna? Mi maradna, amiben bízhatnak?" (Az időt néző cserép-Ádám és Éva) Ezért idézi meg Ferenczy Béni tudását, mely szerint a világmindenség értelme - minden „sárkányfog vetemény" jellege ellenére - az ember. Hogy az élet mégiscsak szépséges és nagyságos. Miközben nagy és nehéz küzdelem is. E meggyőződés nélkül homályban maradna Juhász Ferenc költészetének az a jellemzője, hogy az írás számára nemcsak megalkotás, megformálás, hanem a halállal, megsemmisüléssel szembeni elpusztíthatatlan ellenállás, mely a halálra nemet, az életre igent mond. Tizenkilencedik századiság ez? Netán a romantika öröksége? Nem ilyen egyszerű a dolog. Hiszen a modem irodalomban számtalan olyan korpusz akad, amelynek alkotója belenéz ugyan az örvény mélyére, mégis fogózókat keres. Például abban, hogy van valóság, s a költészet csakis a valóságból vonható ki, még a képzelt lét szövedékét képzelt lényekkel benépesítő is. „Minden vers tele van történelem-fosszíliákkal...Tehát: nem a költészet szállja meg a történelmet, de a történelem szállja meg a költészetet. A költészet nem vonulhat ki a történelemből. .." (Apokaliptikus remény. Sztrugai beszéd.) Az ő felfogásában a költészet az alapokokról, alapállapotokról beszél, s ha nem is megnevez, legalább közelít, megszólit. A teremtés hallgat, bevégezte dolgát, „s mégis azt várja, hogy szó-ujjheggyel megérintve ős-csöndjét, kiszólíttassék a némaságból" (Fütyürészik-e a kollázs-készítő?).

Az idézetekből egyértelműen kitűnik, hogy Juhász Ferenc számára a mű nem csak nyelv, szerkezet és formálás. Szerző is, olvasó is keres benne valamit, ami ezektől persze egyáltalán nem független. Keresi azt a víziót, azt a képet, melyben önmagára és világára ismerhet. Minden jelentős mű mélyén rejlik valamiféle etikai aktus, melynek legföljebb a meglétére nem mer rákérdezni a kritika. Attól azonban még létezik, akár a legkülönfélébb indíttatású szövegekben. Juhász Ferenc újabb műveinek is természetesen komoly morális tartalmuk van, noha ezeket a tartalmakat manapság (más életművekben is) valamiféle babonás félelem veszi körül. Az interpretáció számára azonban nem írható elő, hogy ne vegyen tudomást az etikát és morált érintő kérdésekről. Az etikai aktus megléte vagy

85