Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Mózes Huba: „Az ezerszínű élet”(Dsida Jenő Kóborló délután kedves kutyámmal című lírai riportjának hagyatéki gépiratváltozata)
én is az álmos bandukolást... Gyere, kiskutya, fussunk!... Hopp, melyikünk fut jobban?... Az izmom erős, a tüdőmbe zúgva zihálom a friss levegőt [...] i Macska lopódzik az útfélen, hunyorogva figyel ránk. Orrod már szimatol, bordád remeg és füled izgul, Tinti barátom. Jól tudom én, hogy erős a kisértés s hasztalanul kérném, ne rohanj ki azért a világból s mondj le miattam ezúttal a hajsza pogány gyönyöréről. Jobb, ha veled futok én is. A tétova séta elég volt, únom az álmos bandukolást! Gyere, Tintike, fussunk!... Megkezdődik a verseny!... Az izmom erős, a tüdőmbe zúgva zihálom a friss levegőt [...] Változatlan viszont az utolsó húsz sor. A szöveg élén, a költő kedvesét, Imbery Melindát megszólító ceruzaírásos dedikáció mellett, géppel írt ajánlásra figyelhettünk fel: Játékos kedvemben írtam ezt a költeményt, mely egy-egy helyen tréfa és fecsegés, máshol az optimizmus naiv himnusza. Kutyámnak, akivel meghitt, jó barátságban élek, elolvastam. Őneki tetszett. De az olvasók többnyire nem olyan türelmesek, mint a kutyák, és valószínű, hogy megijednek e mű szokatlan hosszúságától. Ezért csak azoknak merem szerényen ajánlani, akik különös jókedvükben vannak, tehát bátrak, és mindent meg tudnak bocsátani. A mogorva borúlátókkal - szegényekkel! - majd máskor beszélgetünk. Addig is békességet kíván Mindenkinek: a szerző. A fenti sorokat a költő utólag áthúzta ugyan, az áthúzással azonban a bennük megfogalmazott ars poeticát, sajátos módon, általánosabb érvényűvé tette. A kéziratos dedikáció címzettjének, Imbery Melindának a költő levélben is ismételten utalt a Tinti-versre. 1932. augusztus 21-én: „Verset írok Tinti kutyáról, nagyon hosszú verset. Talán ma készen lesz, ha nem kell helyette kritikát írnom a Liszt-ről." 1936. február 9-én: „Most végtelenül hálás vagyok Neked. Úgy érzem, egészen Neked köszönhetem [...] ezt a szép és komoly felbuzdulást. Aminthogy régi szép írásaimat is Neked köszönhettem. A kutyavers és a Viola-ciklus soha, soha meg nem született volna, ha Téged, Édes, meg nem ismerlek!" A költemény megjelenése után kevéssel, 1932. november 2-án, Mécs László talán az első, aki egyik - vélhetően Császár Károlynak címzett - levelében értő szavakkal méltatta a lírai riport szerzőjét és művét: „Dsida Jenő kutyaverse a Helikonban egészen elragadott! Évek óta figyelem, hogy fut ez a fiatalember Erdélyben az élre, milyen frissen, komolyan [...], klasszikusan és mégis elevenen, mint a Tavasz." Ez a méltatás kétségbevonhatatlanul érvényes visszaigazolása a kéziratos dedikáció alján szereplő tréfásan komoly önmeghatározásnak: Dsida Jenő versmíves mester. 82
