Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Rigó Róbert: A zsidó vagyon sorsa Kecskeméten (1944-1949)
kivonását a hadműveletek által veszélyeztetett területről. A vonalat Kecskeméttől északra húzták meg, ezért a várost ki kellett üríteni. A hátravont lakosságot és a legszükségesebb ingóságokat a Dunántúlra irányították. Ehhez segítségül igénybe vették a rendőrséget, a csendőrséget és a nemzetőrséget, a polgári közigazgatási szerveket és a Nyilaskeresztes Párt szolgálatot végző szerveit is, ők a lakosság kivonása után a harcoló csapatokkal együtt hagyhatták el a várost. Az üzemeket vagy ezek legfontosabb részeit le kellett szerelni és hátravonni, végső esetben meg kellett semmisíteni, vagy igyekeztek hosszabb időre az ellenség számára használhatatlanná tenni azokat. Az anyagkészleteket is hátra kellett szállítani, ha ez nem volt lehetséges, meg kellett semmisíteni. A küzdő csapatok mögötti 10 km-es sávban hajtották végre ezeket a rombolásokat. A lakosságnak a Kerekegyháza-Kunszentmiklós útvonalon Szalkszentmártonra és Apostagra kellett hátravonulnia, útjuk során csak a legszükségesebbeket vihették magukkal (élelmiszert, meleg ruhát, takarót, kevés főzőedényt), a szállításra minden alkalmas eszközt igyekeztek felhasználni. Az állatokat és takarmányt is hátra kellett vinni. A parancsban a kormánybiztos kijelentette, hogy „az esetleges vonakodókkal szemben karhatalmat leszek kénytelen alkalmazni"78 A közeledő szovjet csapatok elől a csendőrök és a rendőrök október 31-re teljes számban elvonultak. Elmenekült továbbá a polgári vezetők és a tisztviselői kar nagy része is. Imre Gábor78 79 szerint ekkor a „a város élete tökéletesen megbénult. [(...)] A kiürítés kiszámíthatatlan anyagi és erkölcsi kárt jelentett a városra nézve." A városi rendőrségnek csak botja volt. A szovjetek nem engedték a fegyver használatát a rendőröknek sem, pedig kérték, hogy engedélyezzék számukra a fegyver viselését. Imre megjegyzi, hogy a rendőrség irodáiban „az üres íróasztalok és szétdúlt ügyiratok emlékeztettek a fejetlenségre, amellyel a város urai a menekülést végrehajtották"80 Várady József81 polgármester Kecskemét közállapotára vonatkozóan jelentést írt a szovjet katonai parancsnokság számára. Ebben kifejtette, hogy a kiürített városban mintegy 1000 fő rejtőzött, bújt el. A lakosság nagyobbik része a város körüli szőlőkbe, tanyákba menekült a szovjetek bevonulása előtt, őket kellett visszatelepíteni. „Az evacuálás elképesztően súlyos következményeket vont maga után."82 A város lakosainak a száma a korábbi népszámlálási adatokhoz viszonyítva 1944. december 13-ra a belterületen közel felére (54%), míg a külterületen ötödére (19%) csökkent a kiürítést követően. Sokan valóban elhagyták a várost. Még többen voltak azonban, akik a környékbeli tanyákban, falvakban próbálták átvészelni a front átvonulását, de nem igyekeztek a hivatalokba történő bejelentkezéssel, mert azután berendelték őket a szovjetekhez vagy a városhoz ingyenmunkára. A városba csak lassan szivárogtak vissza az emberek. 1945. 78 Bálintné-Szabó: 76. o. 79 Imre Gábor nyugalmazott rendőr alezredes 1969. május elsején készítette el visszaemlékezését a kecskeméti rendőrség megszervezésére vonatkozóan. (BKMÖL) 80 Uo. 83. o. 81 Várady József igen rövid ideig volt Kecskemét polgármestere, 1944. november 1-jétől 1944. december 17-ig. Kereskedelmi ügynök volt, iskolázatlan és tapasztalatlan a politikában, a véletlen folytán lett polgármester. Igen zavaros és népszerűtlen intézkedései voltak, ezért lemondatták. Várady meggondolatlanságát támasztja alá, hogy a 7 év feletti gyermekek számára is kötelezővé tette a közmunkát, a kenyérsütést és a fűtést is mereven és kivitelezhetetlen módon szabályozta. Iványosi-Szabó: 50-51. o. Várady 1945-ben elhunyt, Imre Gábor szerint súlyos cukorbeteg volt. 82 Iványosi-Szabó: 45-48. o. 56
