Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Beke József: Édös anyanyelvünk (Gondolatok a Kecskemét környéki ö-ző nyelvjárásról)
Kiss A.: Mindenki így volt ezzel. Buda F.: Még a debreceniek is. Kiss A.: Indulni azonban onnan nagyon jó, indulni, az a város nagy röptető, de lehet, hogy a szárnyat le is vágja. Könnyen lehet, hogy az ő közérzetére is hatott. Albert Zs.: Olyan elégikus volt, lehet, hogy természeténél fogva, de a megjelenése is, a hangja, sugározta a jóságot, az emberséget, poézist. Kiss A.: De ez megszenvedett dolog volt! És nagyon mélyről került elő, ott a ledöngölt ház, meg a betemetett kút, minden, amikor már a madarakhoz fohászkodik, mert nincs mit tenni, és megvannak, de nincs aki vállalja. Ezzel záródik voltaképpen ez a történet, - hát istenem, de ismerős! Még az sincs, hogy ne haragudj. Buda F.: Még a szabadságszeretetére hadd mondjak el egy apróságot. Tőle hallottuk, diákok annak idején először elénekelni franciául a Marseillaise-t. Történelemórán. Egy kukkot sem értettünk belőle, de többet ért, mint hat előadás. Igazában neki köszönhetem elsősorban, hogy költő lett belőlem, nyilván anyámnak is, meg apámnak, ám utánuk rögtön Kiss Tamás következik, mert ő olyan szeretettel foglalkozott az én roppant zsenge első verseimmel, érdemükön fölül, és a legelső, legfontosabb szakmai tanácsot tőle hallottam, illetve olvastam, mert le is írta nekem, holott nap mint nap találkoztunk, de elküldte levélben a verseimről írott véleményét: úgy kell megírni a verset, hogy egy fölösleges szó se maradjon benne. Ehhez igyekszem is tartani magamat, eladdig, hogy egy fölösleges verset sem. Azt hiszem, hogy ő is ehhez tartotta magát. Sőt, egészen biztos. Nincs gyomlálni való azokban a versekben. Tiszta, nemes növények. Albert Zs.: Te is küldted neki a verseidet az Alföldbe? Kiss A.: Nem, ez egy nagyon cifra történet, nem hozzá kapcsolódik. Nekem egy orvos barátnőm, dr. Gombos Katalin titokban adta oda Pákozdy Ferencnek. Én nem is tudtam róla. Csak aztán kaptam a levelet, hogy megjelenik ekkor meg ekkor. És nagy lelkesedéssel fogadták, és ez a fajta reveláció ha nem lett volna akkor, sokkal nehezebb később. Nem olyan volt, amit általában akkor írtak. Én tulajdonképpen orvos barátnőmnek akartam megírni, hogy milyen az, mikor egy ember kiszakad az orvosi egyetemről, egy pályát abbahagy, és keresi a helyét, hogy mire való mégis a világban, s meg sem áll a Hortobágyig. Kifutottam a legeldugottabb helyre, és ott a nagy tücsök ordításban, és abban a nagy tágasságban kezdtem el újra írni. Egészen másféle módon, mint ahogy a zsengéket. Neki akartam megköszönni gyógyulásom, ki látta rajtam, hogy bajban vagyok, kimerültem, de azt is, hogy elbírok a bajjal magam is. És leírtam, hogy hogyan gyógyul a lélek. Most képzelj el egy ilyen írást! Ez tartalmában is furcsa, de formájában végleg furcsa volt, mert nem tűrte a fegyelmezettséget. Egy nagy átváltozásról van szó. És ő meglátta benne, ő, az orvos, a pszichiáter, a művet. És a maga szokott kedvességével, gyöngéd erőszakosságával lépett fel, tudta, hogy én nem vinném el az Alfáidhoz ezt az írást. Tartottam az íróvá levéstől is, de aztán valahogy magától elindult a pályám. Albert Zs.: És Kiss Tamás? Kiss A.: O volt az Alföld egyik szerkesztője Vásárhelyi Pákozdy Ferenc, az én atyai barátom mellett. Együtt szedték össze a verseket, bírálták meg és rakták össze a lapot, Mocsár Gábor keze alatt. Nagy hármas volt. Albert Zs.: Mocsár Gábor is? Kiss A.: Bizony. Nagyon bátor valaki volt, olyan baloldali valaki, akit a baloldalról támadtak legtöbbet. Mindenki valahogyan ötvenhatos érintett volt a társaságban, nagyja, kicsije, mindenki, erről nem beszéltünk, de valahogy mindenki érezte a másikon, hogy túl van már ilyen-olyan dolgokon, és Mocsár Gábor tartotta fölöttünk a tetőt. Albert Zs.: Ez nagyon érdekes, itt, az irodalmi osztályon is volt egy baloldali ember, aki tartotta. 78
