Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Beke József: Édös anyanyelvünk (Gondolatok a Kecskemét környéki ö-ző nyelvjárásról)

Kiss A.: Nem ritka. Nem is lehetett más oldali, ugyanis akkor nem lett volna ott.

Albert Zs.: Védett.

Kiss A.: Igen. Hisz a tehetség is ott van mögötte, valami erős emberi minőség van mögötte.

Buda F.: No meg hát az igazi baloldaliság, ne felejtsük el, az elnyomottakért, a gyöngékért, hátrányba szorítottakért emel szót. És ő ilyennek született. Nyírbátorfalván anyakönyvezték.

Kiss A.: Emlékszem, a debreceni kulturális napok egyikén, a lengyel szolidaritás idején, kiállt a mikrofonhoz, és csak ennyit mondott: Ha én még egyszer lapot indítanék, akkor az lenne a neve, hogy Szolidaritás. Helyére ment és leült. Állt a kés a levegőben. Nagyon bátor valaki volt. És még valami: azt hiszem, hogy ez a felosztás, hogy bal meg jobb, nem is életképes. Számomra legalábbis nem. És párthoz sem tartoznék, és azt hiszem, az itt szívből emlegetett Kiss Tamás úgyszintén nem. Mert az ember több ennél, ráadásul másmásféle, és ő is így válogatott közülünk. Gondolom. Sok bajtól szabadulna meg ez az ország is, ha a maga egészében látná a dolgokat.

Buda F.: Nagyon ritka dolog, hogy valaki egész arcát, emberi valóját úgy megőrizze kilencven éven keresztül, ahogy Kiss Tamás megőrizte. Olyan volt kezdettől fogva, mint amilyennek megismertem, fél évszázadon keresztül. Kicsit ráncosabb lett a bőre, kicsit a szeme is homályosabb lett, de se meg nem pohosodott, mint sok öregember, sem a csontjára le nem száradt, szóval, valahogy olyan egymetszésű személyiség maradt.

Kiss A.: És nem kellett mentegetőznie.

Buda F.: Nem volt miért.

Kiss A.: Pedig hát mindenféle érák változtak.

Buda F.: Volt benne töredelem. De csak egyvalaki iránt.

Kiss A.: Akinek a végtelen tenyerében végül is ő elszaladt. Megfutott. Igen.

Albert Zs.: Én azt gondolom, persze, sokat jelentett az, hogy jó családja volt. Gyönyörű, hozzá illő felesége, Kobzos Kiss Tamás, a fia, lánya, vállalta ezt a kötöttséget is.

Buda F.: Az én első mentorom Tamás bácsi volt. Ádám fiam, amikor ő is ráadta a fejét, és jobb meg bal karját a kobozra, Kobzos Kiss Tamást kereste fel, akit viszont én kereszteltem el Kobzos Kiss Tamásnak. És hátha még nincsen vége a sornak, Tamás bácsi mindannyiszor nagy örömmel, büszkeséggel emlegette Eszter nevű unokáját, Tamásnak a kislányát, aki japán szakos, s aki gyönyörű haikukat fordít magyarra. Egy ilyen pátriárkaélet nem is szakadhat meg, folytatása van, mint Ábraháménak.

Görömbei A.: Azt gondolom, hogy Debrecen hagyományaihoz, értékeihez szervesen hozzátartozik. Az is nagyon kedves volt, hogy év végén az írócsoportban mindig összejöttünk, egy koccintásra, és ekkor köszöntöttük mindig Tamás bácsit is Tamás-napon. Akkor Lilla néni hatalmas mennyiségű pogácsát sütött erre az alkalomra, és már mindenki várta, hogy megjelennek Tamás bácsiék, és a finom pogácsa eszegetése közben anekdotáztunk, beszélgettünk.

O mutatta be nekünk nagyon szeretett fiát, Kobzos Kiss Tamást is, aki azóta is nagy szeretettel ápolja édesapja emlékét és művészetét, tovább élteti azzal is, hogy az ő verseit is énekli, továbbadja másoknak. Emlékestet is tartottunk már Tamás bácsiról, és a fia ott is főszereplő volt. Ez a családi összetartozás nagyon szép volt. Lánya is, fia is ott volt köztünk, ismertük, ismerjük, szeretjük őket.

79