Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Beke József: Édös anyanyelvünk (Gondolatok a Kecskemét környéki ö-ző nyelvjárásról)

maguk is megőrzésre tarthatnak igényt. Ebben bízott is, hogy ha nem ünnepük, nem kerül is az élvonalba, de abban bízott, hogy az értékei mégis igazi magyar értékek, kulturális értékek, maradandóak.

Albert Zs.: Ez így is van, ezért szerette Oláh Gábort, és nagyon szép verse van Gulyás Pál stílusában.

Görömbei A.: Tamás bácsi Gulyás Pál életművének is nagyon alapos ismerője volt, Oláh Gáborénak is, de valóban, Mata Jánostól kezdve mindenkit kutatott, figyelt, Debrecenben is, a debreceni múltban is. Meghívták Tamás bácsit az egyetemisták a kollégiumukba egy estére, sok író-olvasó találkozó volt a hetvenes-nyolcvanas években, én vezettem be az estjét, és megragadt engem az, hogy az egyik hallgató azt kérdezte tőle, hogy miért ír verset? Tamás bácsi azt mondta, hogy például azért, hogyha valami sérelem éri a világot, akkor azzal segít. Például most kivágtak egy nagyon szép fát, amelyet nagyon szeretett, írt róla egy verset, hogy ez a fa örökké éljen. Ez volt Tamás bácsi, versekben próbálta megőrizni azt, amit másképp nem tudott.

1956 októberében Szigligeten volt Németh Lászlóval együtt. Nagyon színesen mesélte el, hogy Németh László mennyire félt az Esterházy-kastélyban, azt magyarázta Németh László, hogy mekkora szégyen lenne, ha az elégedetlen emberek itt vernék meg őket, egy Esterházy-kastélyban, magyar írókat. Ezt Tamás bácsi elmesélte rendkívül színesen, és később majd ez egyik esszéjében újra láthattuk. Tehát az élet és irodalom összekapcsolása is jellemezte őt.

Nagyon sok kellemetlen élmény is érte Tamás bácsit, hiszen örökké gyanakodtak rá, mert nem volt jó káder a református papi múlttal. Nagyon-nagyon megszenvedte Erdély elvesztését, újraelvesztését, a romániai magyarság Romániához csatolását a II. világháborút lezáró békeszerződések idején is. O Nagyváradon is tanított, és onnan menekült vissza Debrecenbe. Nagyon sokat mesélt irodalmi élményeiről, nagyon sok Sinka-verset tudott, nagyon szerette Sinka István költészetét is. Meg Weöres Sándorét is. Tehát ez a nyitottság is jellemezte őt.

Papp T.: Én úgy kerültem újra kapcsolatba vele, hogy miután a Magyar Műhely Weöres Sándor különszáma 63-64-ben megjelent, mi a folyóiratokat elküldtük minden magyarországi (minden?) - sok magyarországi írónak, költőnek. Be is jött belőle jó néhány példány. Többek között Kiss Tamásnak is küldtünk, nemcsak ezt a számot, már az előzőeket is. Utána kaptam tőle egy levelet, melyben melegen gratulált, hogy milyen jó a szám, és óvatosan feltételezte, hogy én vagyok az a P. T., aki a Fazekas Mihály Gimnáziumba járt.

Újra összejöttünk és leveleztünk egy darabig, mígnem aztán 1965-ben egy Rosenberg Ervin nevű volt fazekasos osztálytársammal, akiből Párizsban bankár lett, s aki szintén tanítványa volt Kiss Tamásnak, megbeszéltük, hogy meghívjuk Tomi bácsit Párizsba. Meg is hívtuk, az öregnek (hát „öreg"? ötvenkét-ötvenhárom éves volt) nagyon tetszett az ötlet. Miután elfogadta, jól felkészültünk arra, hogy majd idevisszük, odavisszük. Lakásként szolgált neki Párizsban a Magyar Műhely szerkesztőségi szobája, amelyiket abban az időben a Párizsba járó íróknak, költőknek odaadtunk két-három hétre ingyen. Kimentünk eléje a Gare de l'Est-re, reggel érkezett, emlékszem, nagyon élesen vágtak a napsugarak, tiszta volt az ég. Ahogy kiértünk Tomi bácsival a Gare de l'Est-ről, körülnézett, megszólalt, hogy: ugye abban a második házban lakott Victor Hugo? Ekkor meg ekkor. Úgy felkészült az útra, hogy teljesen paffá voltunk, hogy fogjuk mi őt vezetni? O lesz a mi vezetőnk! Ez volt az első nagy meglepetés, a másik, ami nagyon érdekes volt, hogy azonnal megcsapta a modernség. Elég speciálisan. O a modernséghez valamilyen geometrikus alakzatokat társított. Például azt írja, hogy: „Levélzöld változatos sokszöge vonalak enyhén egymásba nyúló legyezői boulevardokfolyama." tehát a vonalak egymás mellett. Vagy azt mondja, hogy „Ti körök, terek, tengelyek, átlók."

76