Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Kiss Tamásról

párbeszéde során10 merül fel a következő, minduntalan visszatérő kérdés, hogy ha a forradalmi szellem képtelen gyökeret verni a közösségben, amelynek meggyőződése, hogy sorsa úgy jó - és úgy igazságos ahogy van, akkor ugyan mihez kezdhet a forradalmár. Ezen a ponton válik lényegessé a megidézett kor, a huszitizmus. A kisregényben ugyanis mindvégig császáriakról és kelyhesekről esik szó. Az utóbbiak seregébe az előkelőbb, tehetősebb famíliákból verbuválódtak a harcosok. A szegényebbek alkotta táboritákról azonban említés se történik, illetve csak áttételesen, vezérük, Jan Zizka említése révén. Václáv azt veti Zsitomir szemére, hogy nem vonta be a népet reformer elképzeléseibe, és ezzel áttételesen elárulta azt. Ugyanakkor tudjuk, hogy a kelyhesek végül kiegyeztek a császáriakkal, és ezzel gyakorlatilag is elárulták a táboritákat, vagyis a népet - fegyveres harcban szétverték Zizka csapatait. Erről ugyan említés se történik a műben, de ennek ellenére „benne van" az író ítéletében.

Harmadik vendégként a dominikánusok öltözetét viselő Eusebius érkezik, akinek meggyőződése, hogy „semmi sem méltó az ég alatt, hogy letöröljünk miatta akár egyetlen mosolyt is az ember arcáról". Eusebius a dionüszoszi örömöket, a test és a szellem gyönyörét dicsőíti, a közösség, vagy más szóval a nép boldogsága nem érdekli, miként annak boldogulása sem, csupán a maga borával, a maga kurtizánjaival és a szellemet felemelő himnuszokkal törődik, amivel csak tetőzi Václáv iránta érzett gyűlöletét, aminek alapja, hogy Eusebius a császáriak, vagyis a katolikusok papja volt életében, ő térítette meg a huszita Jant, Václáv pedig a kelyhes husziták seregének katonája volt.

Utoljára Jan Zsitomir érkezik a császáriak öltözékében. Két hitet cserélt forradalmár kerül így újra szembe egymással, akik pálfordulásuk ellenére alaptermészetükben, a hit nevében való gyilkolás bűntelenségének vallásában nem változtak.

A később keletkezett Az ötödik pecsét üzenete, hogy töméntelen áldozat révén ugyan, de végül a jó(ság) veszi át a világ kormányzását, Az áruló gondolatilag megterhelt dialógusaiban két síkra bomlik. Jan az idő múlásának és a háborúskodás szüneteltetésének függvényében látja az erkölcsösebb jövő elérkezését. Václávot a következő szavakkal vádolja: „Mit tudsz te ebből? Annyi nekem a császár, mint magadnak Húsz! De mondom: könnyebb a császár helyére ülni értelemmel, mint fegyverrel ledönteni a trónusáról! Ha közéjük álltam, nem egyébért volt! Ezért! S hogy tőled megszabadítsam a földet! Tőled és a társaidtól, akik nem hagytok nyugalmat az időnek! Akik nem hagytok időt az időnek! Mert nem adtok békességet neki, hogy az értelem munkálkodhasson benne! Az értelem fegyvere a szó - így hát idő kell neki! Ötszáz évet adjatok, és magam ülök a császár helyébe! Háromszázat akár, de békében: és az értelem ül majd a gonoszság helyére! De micsoda őrület évtizedenként vérbe borítani a földet, mit évtizedenként, évenként, hónaponként, naponként a világ valamely sarkában, és ölni, ölni szünet nélkül! És nem okulni: hogy semmire se jó!" Ugyanakkor Václáv a forradalom változtató erejére esküszik, közben számol annak időbeli vonzatával is, s számára természetes, hogy a forradalom tetemes életáldozattal jár: „Fegyvert a kézbe! Ez marad! Fegyvert és fegyvert újra - azt kérded, mire jó?! Valaha bestiák elé vetették, vagy felszegezték a ligetek fáira a nyomorultat, ha kinyitotta a száját - ma már csak korbáccsal verik! [a parasztot] És holnap mi lesz?! Mondottam: ha évszázadok kellenek, akkor legyen úgy! Nagy tét, nagy az ára - de addig nincs nyugalom! De a szádtól óvjon meg mindenkit az isten, de a szádtól féljen a nép, de a szádtól messzire fusson az ember, mert magad vagy a becstelenség, és magad vagy bizony a halál!"

Václáv a kisregény végére az egyetemes gyűlölet megtestesüléseként nyilatkozik meg, ő lesz az a forradalmár, aki csak forradalmárként képes gondolkodni, szerinte minden egyéb

10 Václáv a mű minden szereplőjével szembesül, irányítja a beszélgetéseket és minősíti azok gondolkodásmenetét, történelem- és létfilozófiáját.

58