Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Kiss Tamásról
A veder című elbeszélés egy pedáns német család nevelte, majd a Hitlerjugend és a Wehrmacht által személyisége sokszínűségének elfojtására, parancsteljesítésre fegyelmezett fiatalemberről szól, akinek életében egyetlen feladata az volt, hogy úgy tegyen, miként előírták számára, amikor azonban homokszem kerül a megszokás gépezetébe, fölborul a világa, pszichés és szomatikus rohamok törnek rá lelkének ismeretlenjéből, amit Sánta remek lélekrajzban jelenít meg. A Müller család halálában nem volt alkalma a nevelés hatásának részletes kifejtésére, ott Franz búcsúlevele a néma tanú, A veder Wilhelm Güntere esetében ezzel szemben végigkísérhetjük, hogy miként idomul a fiatalember a hatalmi gépezetbe, és hogyan csúszik ki lába alól a talaj az első, legbanálisabb probléma felmerülésekor. A Halálnak halála című történet a groteszk körébe lenne sorolható, ha nem lenne döbbenetes. A példázatban az őr akasztásra kíséri két foglyát a városba a hegyvidéken át, azok pedig a civilizáció és a kultúra számukra fontos tényeit és mellékzöngéit mondják föl egymásnak, kedélyes társalgásukat és műveltségüket szegezve szembe az őr rideg, érzelemmentes géppisztolyának, majd midőn az őr megbotolva, egyenruhája és felszerelése súlya alatt a hegyi patak sodrásába zuhan, megmentik, életre keltik, félelmét és megdöbbenését enyhítendő, kezébe nyomják fegyverét, majd folytatják útjukat a kivégzőhely felé, hogy immár emberségüket is némán szembefeszítsék a parancsteljesítés stupiditásával. Ez a fegyveres kérdezi kétszer döbbenettel: „Micsoda emberek maguk?" Valóban, micsoda emberek? Elfuthattak volna, sorsára hagyva az őrzőjüket. Megmenthették, és fegyverét megszerezve elkergethették volna. Ám mindkét esetben a sántái etika ellen cselekedtek volna: az őr vagy a patakba veszik, vagy sajátjai kivégzik, mert elveszítette foglyait, ráadásul fegyverét is. A két fogoly életet mentett saját életük feláldozása árán. Halálukkal legyőztek egy másik halált. Humanizmusuk, amiről mint elméletről csevegtek, egyszerre cselekvővé lett. Csakhogy az alapszituáció, a lázadás - hiszen nyilvánvalóan azért ítélték halálra a két illetőt, mert valamiben, ha másban nem, intellektusukban, szemben álltak az időszerű hatalommal - az első keresztény vértanúk halála óta nem kedvez a cselekvő humanizmusnak. Ennek felismerése (is) oka lehet Sánta Ferenc elnémulásának. Sánta prózájában az effajta „micsoda emberek?", erkölcsösségükben felmagasztosulók és a maguk amoralitásába pusztulok feszülnek egymásnak, azok, akik követik Isten törvényét, azokkal, akik a hatalom törvényét szolgálják ki. Ezek a novellák, A Müller család halála, a Nácik, A veder, a Halálnak halála a fasizmus által teremtett totalitarizmus iszonyatát fogalmazzák meg, de ebben a megfogalmazásban benne van minden más totalitarizmus embertelensége elleni tiltakozás, így a szocializmusból való kiábrándulás is, a személyi kultusz által keltett döbbenet is, akárcsak az ember emberségében való kiteljesülésének intézményes ellehetetlenítése. Ahol a közösség embertelen, az egyén tehetetlen - sommázhatjuk Sánta tételét -, ilyen körülmények között az elkötelezetlen humanizmus csupán a mesében érvényesül, miként arról az Isten a szekéren szép történetében olvashatunk. Sánta az én-elbeszélések után ritkán jelenik meg első személyű narrátorként, inkább úgy szerkeszti novelláit, mintha csak hagyná beszélni a szereplőket, egymáshoz igazítja a monológok nagy tömbjeit, vagy párbeszédbe elegyíti szereplőit, esetleg dokumentumot, levelet idéz. Elbeszélői rálátása azonban mindig átfogja a történet teljes horizontját, pontos arányérzékkel szerkeszt, tudja, mikor kell neki beszélnie, és mikor bízhatja a szöveget a hőseire. * * * Sánta Ferenc maga válogatta írásait az Örökségünk sorozatban megjelent Halálnak halála című kötetbe, novellái közül A Müller család halála, a Nácik, A veder, a Halálnak halála, Az öreg ember és a fiatal, valamint az Olasz történet kapott benne helyet Az ötödik pecsét regény mellett. A szerzői válogatás arra utal, hogy életművéből az általános érvényű, emberi 51
