Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Kiss Tamásról

novelláskötetből (Farkasok a küszöbön, 1961), mint az elsőből (Téli virágzás, 1956), illetve, hogy a szerző válogatásában megjelent Halálnak halála (1993) című kötetbe egyetlen történet se került be az első, családcentrikus ciklusból. (Bár ez utóbbinak szerintem kizárólag tematikai-szerkezeti indokai lehettek, hiszen minőségi cezúra nem vonható a két ciklus közé.) A Müller család halála az Isten törvényével - az apáknak fel kell nevelniük gyermekeiket - szembeszegülő emberi (?), ez esetben náci törvénykezés példázata, amiben a hatgyerekes apa végül azon ártatlan mesterkedésébe bukik bele, amivel biztonságban és kellő gondoskodás mellett kívánta gyermekeit felnevelni a második világháborús Németországban. Előbb hivatalnoki állását feladva rendőrnek állt, hogy a családnak járó élelmiszerpótlékot biztosítsa, majd a bukás láttán az ellenséget éltető falragaszokat terjesztett a saját körzetében, hogy a háború után a fegyveres erők tagjaként, de mint ellenálló, kegyelmet nyerjen, és továbbra is gondoskodhasson famíliájáról. Rebellis magatartásáért felakasztják. A Müller monológja által meghatározott elbeszélői hang itt polgári szólam, illetve annak valamiféle kifordított, úrhatnámkodó, racionalitást kereső kispolgári változata, ami hangsúlyozza Müller jóságából, együttérzéséből, humanizmusából, a gyűlölet teljes hiányából táplálkozó naivitását. Azt, ami vesztét okozza, a felette bíráskodó katonatiszt ugyanis ebben a racionális naivitásban a nácizmus eszméje által elítélt gyengeséget, életképtelenséget látja, és a gyűlöletre való képtelenséget bünteti, akárcsak Müller legidősebb fia, aki apja bebörtönzése alatt, a családtól megszökve, tizenöt évesen beáll Hitler vesztes hadseregébe. A fasizmus keretébe helyezett didaktikus történet visszautal a korai novellák eszmeiségére. A Téli virágzás gyermekhősét a betegágyon fekvő édesapja a fontos tennivalók tanításával az életre készíti fel, Müller a túlélésnek csupán a fiziológiai kérdéseivel és a maga számára erkölcsösnek tűnő vetületével foglalkozik. A fasizmus bukására 1944-ben anyósa figyelmezteti, a halálsoron továbbra is naivan remél, a szerelmi gyilkosságért halálra ítélt cellatársának felkínálja, hogy magához veszi és felneveli a gyerekét. A nevelése azonban eddigre már kudarcot vallott, s miként maga sem tudott a családnál szélesebb körben gondolkodni, vagyis választani a fasizmus és az ellenállás képviselte morális magatartások között, az elbeszélés végére naiv áldozattá fokozódik le, szemben az ellenállóval, akit vele együtt kötnek fel, s aki tizenegy gyerekét nem kalóriatáblázatokkal próbálta éltetni, hanem példát mutatva emberré nevelte őket. Müllert végtére a történelem, a társadalom és a nemzet iránti közönye ölte meg, Sánta szerint pedig a közöny a morális fő bűnök egyike. A történet ugyan nem, de az erkölcsi-bölcseleti gondolatmenet egyenesen folytatódik az Olasz történetben, ahol az emigráns fiatalember oroszlánidomárként próbál egzisztenciát teremteni, de a produkció során revelálja az erőszak és a félelem viszonyának a közönybe forduló feloldását, ami annyira felháborítja, hogy banális indokkal - büdösek az oroszlánok - otthagyja az előleget és biztos állást kínáló munkát. Valószínűleg éhen hal, pedig az oroszlánketrecben először érezte, hogy ő sem fél senkitől, s tőle se fél senki. Attól azért többet ér nincstelensége, hogy ostorral hadonászva begyakorolt produkciókra noszogassa az idomított, ráadásul büdös jószágokat. A Müller-féle isteni törvény - emberi törvény filozófiája itt a Cicerónak tulajdonított, a kötelességek két kategóriájára vonatkozó elmélet lép, ami a felsőbbrendű, eszményi kötelesség mögé sorolja az alacsonyabb rangú, úgynevezett hasznos kötelességeket, egyebek között a család és a gyerekek eltartását. Ami eddig imperatívusz volt, most a második sorba került volna? Nem. Müller mindenbe belemegy, nélkülözik, munkát vált, kalóriatáblázatokat tanulmányoz gyermekei túlélése érdekében, közben megfeledkezik gyermekei neveléséről, amivel alapvető törvényt szeg meg, hiszen arra nem gondol, hogy gyermekeinek is a családon felül a nemzet, a világ közösségében kell majd élniük.

50