Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Kiss Tamásról
ért áldozta, azokat a zselléreket, akik a földosztáskor nem voltak hajlandók elfogadni az ingyen holdakat, azokat a földhöz jutottakat is, akiket kényszerrel se lehetett rávenni, hogy csatlakozzanak a közöshöz. Az elbeszélő maga nem szól, csak beszéltet. Úgy beszéltet, hogy egyben alakjait is pengeélesen formázza, a Laci Imrék, Csókos Cuha Andrások3 nem csak típusok, hanem egyszeri és megismételhetetlen hús-vér alakok4, amihez a népmese és a ballada ábrázoló tudományát hasznosította. Ez a módszere később meghatározó lesz Az ötödik pecsét című regényében, ahol az asztali beszélgetésben résztvevők vitamódszere hasonlatos ehhez a távolságtartó magatartáshoz: amikor a történelmi jelen idő aberrációi kerülnek szóba, azzal foglalnak állást, hogy csupán leszögezik a tényeket. Legdöbbenetesebb szociográfiai helyzetképe talán a Kicsik és nagyok című elbeszélésében olvasható. A gyerekek játékuk során szüleik kegyetlen mindennapjait játsszák újra, nem álomvilágot teremtenek játékuk során, hanem a szenvedést és a nyomort, a napról napra ismétlődő valóságot imitálják minduntalan, ám képtelenek azonosulni még a játékkal is, folyton súgniuk kell egymásnak, hiszen lényegében törölni szeretnék a minduntalan ismétlődő jelenetet a tudatukból. A társadalmi-gazdasági realitás nem bizonyult tényleges megoldásnak a halmozódó problémákra, Sánta Ferenc novellisztikája is elfordult tőle. Megpróbált újra a meseszerű előadással, amiből gunyoros anekdota kerekedett ( Sok úr, egy paraszt), hősét saját nevére keresztelve példázatot írt az emberségességről (Isten a szekéren), a korábbi, tanulságot is kimondó történet helyett nyitva hagyott, a jóság átruházhatóságát sugalló történetet mondott (Sárga virág, kék virág). Az 1956-tal és minden társadalmi fordulattal közvetlenül kommunikáló, Az öreg ember és a fiatal című groteszk és morbid parabolában azt mutatja be, hogy miként készíti fel a hóhér a leendő segédjét tennivalójára, s miközben az élet kioltására készül, a bőséges gyermekáldás boldogságát ecseteli. Nem nehéz kibontani a parabolát: a fiatalok nemzedékét megcsúfolták, hóhérmunkára kényszerítették az „öregek", ami behelyettesíthető a mindenkori zsarnoki hatalommal, az erőszakszervezetekkel, a parancsuralmi rendszerekkel egyaránt, amelyek az élet és a humanizmus nevében ölnek és gyaláznak. Ettől fogva aligha lehet a népmesék igazságérzete nyomán az erkölcsös kiállás imperativusát hirdetni, hiszen minden, ami nemes, és minden, ami az önfeláldozás végletéig terjedő erkölcsösséget jelenti, a bukást vonja maga után. Az ellenpontozás remeke ez a novella, ami a Tyúk és a kakas című első világháborús front-, illetve senkiföldje-történeten keresztül már ismét más tematikájú történetek felé mutat, el egészen az Olasz történetig. Ezek a novellák már elhagyják a balladás, dalszerű szerkezetet, a hangsúlyos líraiságot, a családi bensőségességet, az ösztönös író magával hozott készletét, hosszabb csönd utáni megszólalásként bizonyítják, hogy Sánta Ferenc túltette magát az 1956 okozta döbbenetén, ismét meg tudott szólalni úgy, hogy a mindenkori hatalom, az erőszakszervezetek iránti viszony ábrázolását a szegénység és a népi humanizmus színteréről idegen földre terelte - az Olasz történet egy egész ilyen kihelyezett területű ciklus megnevezése (Tyúk és kakas, Kicsik és nagyok, Olasz történet, Nácik, A Müller család halála) -, közben igyekezett lereagálni a személyi kultusz identitástorzító módszereit, és természetesen magát a forradalmat is. A megszólaláshoz keresett hang megtalálása az alkotói válság leküzdését is jelentette, immár nem a Sokan voltunk volt az etalon, hanem új fejezet kezdődött, más nyelv, más hang, más rálátás, ami egy kegyetlen világot tár fel, amelyben nem érvényesül a népi humanizmus, hanem a hatalom elpusztítja az emberi értékeket. Megkerülhetetlenül fontos elbeszélések sorakoznak köztük, erre az is utal, hogy az 1970-ben megjelent Isten a szekéren válogatásba több történet került be a második 3 Akinek novellában elbeszélt története szinte változatlanul olvasható a Húsz óra XIV. fejezetében. 4 Akik sorra visszatérnek a Húsz óra lapjain. 49
