Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Szuromi Pál: Egy kivételes nyomhagyó (Deim Pál művészi számvetéseiről)

lelkiismeretesen megtanulta. Csak nálunk e puritán, fegyelmezett - formacentrikus építkezést elég kevesen bírják hitelesen követni. Amúgy a jelenlegi művek felelős konstruktőre is valami megnyugtatóbb vizuális, gondolati bizonyosság irányában kutakodik. Feltehetően a legtisztább, legnemesebb belső fényeket szeretné elcsípni. És lássunk csodát: a legvégső alkotáson pont a konok állandóságban, egyúttal a riasztó árnyékvetések corpusi sugallatában találja meg a legreménytelibb fénysugarakat. Nem pedig a nyugtalan kalandozások hedonisztikus hálózatában1.

Aligha kétséges: ez az etikus, puritán és variatív igényesség mindmáig ott kíséri a művész magatartását. Noha a hetvenes évektől műfajilag is imponálóan kiteljesedik munkássága. Ami eddig tempera, olaj és grafikai produkció volt, az innentől egyre többször átcsap a domborszerű képek, a festett vagy bronzplasztikák, netán a színpompás üvegablakok tartományaiba. Amivel kifejezésmódja is jelszerűbbé, monumentálisabbá és egyneművé válik. Többek közt spontán, lírikus hangú szálkás és pontozott hátterei mellé a mechanikus lüktetésű ovális, nudli sémák is felzárkóznak (pl. Jel II., Piros bábu, Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére, Golgota). Most derül ki csak igazán: mennyi, mennyi alaki, tematikai rugalmasság lakozik az alkotó karakteres eszközrendszerében. Itt akár a magányosan, duálisan, torzó- vagy tömegszerűen használt bábfigurákra is gondolhatunk. Nekem azonban az a megható, ahogy a tárgy- és eszközszerű emberfelfogás vetületében is makacsul előjönnek a hagyományos elvű ünnepi, drámai, kozmikus és humanisztikus emberi kérdésfeltevések (pl. Menyasszony ikon, Lehajtó bábu, Szmog, 56-os emlékmű).

Lényegében tehát egy klasszikus vénájú modern mesterrel szembesülünk.

Monumentális és humanisztikus ideák? Deim Pál méltatói nemigen respektálják, hogy benne egy vérbeli, avatott környezetformáló egyéniség bújik meg. Akinek szinte lételeme az átfogó, szintetikus térszervezés: a kollektív szellemiség méltányos adaptálása. Csak éppenséggel nem tisztelték meg elégszer efféle köztéri megbízásokkal. Sajnos. Egyébként e termékeny, többműfajú alkotó munkásságában ismét csak egy szembetűnő változás következett be (a nyolcvanas évek közepétől). Míg az egyik oldalon megjelennek nála a vitálisabb erotikus, tantrikus képzetű látomások, addig a másik térfélen feltűnően megszaporodnak a vészterhes corpusos, golgotás produkciók. Sőt némileg az ironikus, groteszk nyomhagyás is beépül képeibe. Mi tagadás: én nem tudom felhőtlenül élvezni a szexuális művek nyersebb, eklektikusabb kiképzését. Bár ez jottányit sem módosít az életmű minőségén. Kiderül azután: a legutóbbi időszakban ugyanúgy megélénkült a művek, a figurák dinamikája, mint ahogy az elevenebb színhatások és az életszerűbb formaelemek is benyomultak a felületekre. Akárha az alkotó a startolás közvetlenebb élményeihez akarna visszanyúlni. És miért is ne! Deim láthatóan kedveli a hajlatos, ciklikus rajzolatokat.

Alighanem e vázlatos pályakép is támpontokat kínálhat az itteni képek vizsgálatához. Bár a művi részletekben rejlő érzéki, gondolati többleteket ezúttal sem érdemes figyelmen kívül hagyni. Igaz, a jelenlegi összeállítás korántsem nyújt átfogó rálátást az alkotó rendkívül gazdag, sokrétű pályájára. Itt inkább az utóbbi évtizedek tematikai, formai kutakodásai bontakoznak ki előttünk. Szerencsére olyan művésszel van dolgunk, akinél a szemléletbeli folyamatosság, a szellemi koherencia minduntalan tetten érhető. Nála ugyan sorra-rendre módosulnak, variálódnak a tónusértékek, az arány- és térdinamikai viszonyok, ám mindezek hátterében csupán egy egyszerű igyekezet működik. Legbensőbb énjében ugyanis Deim Pál is csak egyetlen művet, egyetlenegy eszmét szeretne minél alaposabban kibontani. Lehetőleg úgy, hogy a különböző alkotások szinkronban legyenek a múló idővel, egyben mindenkori önmagával is.

1 E kiváló művet tüzetesebben is elemeztem Telítettség, talajtalanság című esszémben. (In: Szuromi Pál: Tükrök, tükröződések, Juss Alapítvány, Szolnok, 1992. 390M07. o.)

31