Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Czakó Gábor: Rémmesék

beszéltek." Harmadik mondat: „A magyarok és hunok közt nincs (nyelv-) rokonság." Most mondják meg, mi ez így egy kupacban?- Zagyvaság - mosolygott Szépasszony.- Ez vó'na a tudomány? - háborgott Szőlősgazda.- Hát persze! - nevetett a beavatottak fensőbbségével Barna adjunktus. Aztán kissé elfancsalodva hozzátette: - Ilyen a mi kenyerünk. Irigyli valaki?

Kegyelet

Barna adjunktus erdélyi útjáról hazatérve vert kenyérrel, édes ordával, juhsajttal kínálgatta a Szépasszony szalonjában összegyűlt kalandosokat. Mesét is hozott nekik a Hargitáról.- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóképű, jófejű székely legény: még akár papnak is állhatott volna, de ő inkább részeges lett. Akkorákat nyakait néha, hogy szinte kiitta magát a világból. Olykor több napra. Történt egyszer, hogy este elkarikázott a kocsmából, s másnap nem került elő. Harmadnap sem, egy hét múlva sem. Szülei ekkor kerestették, rendőrséggel köröztették, de nyomára nem akadtak. Fél év múlva az esztena közelében találtak egy összeaszott hullát: annak fürtös szőke hajában Andrásra ismertek. No, elsiratták, eltemették, gyászmisét mondattak érte, sírjára fejfát állítottak.- Telt-múlt az idő, az örökösnek gondolt Ceausescu-rendszer is megbukott, amikor egyszer csak előkerült András. Ugyanazon a rozzant kerékpáron érkezett, amelyiken áthajtott a túlvilágra. Előbb persze csak Erdély-szerte kerekezett, majd a zöldhatáron áttekert Magyarországra, ahol mindenféle alkalmi munkákból tengődött és iddogált. Ennyit árult el az őt faggatóknak. Azok persze nem nyugodtak, s próbáltak többet kiszedni belőle. Az egyik megkérdezte: Aztán miért jöttél vissza? András elgondolkodott, sokáig szemlélte a sörösüvegének a kicsiny lyuka fölött emelkedő végtelen eget, aztán kibökte: Hogy virágot vigyek a síromra.

Hol volt, aki hol nem volt

— Nekem is van egy székely történetem, családi - szólt Szőke adjunktus.

— Maga székely? - kérdezte Szépasszony.

— Hogyan lehetnék az, amikor csak az anyai nagyszüleim születtek orbaiaknak? Édesanyám már itt, Butapesten látta meg a szmogot. Csak amolyan ámyékszé- kelynek mondhatnám magamat, ha azok közé tartoznék, akik szeretnek dicsekedni kiszáradt gyökerekkel. De a történetem eredeti.

— Halljuk!

— Nos, dédnagybátyám egyszer csúnyán összeveszett a feleségével. De oly erősen, hogy mindenféle gorombaságokon túl, ahogy a nóta mondja: „tálat, csiprot, fazekakot" is hajigáltak egymás fejéhez. Bácsikám végül kemény pofonokkal zárta le a vitát. Aztán lefeküdtek. Ángyikám az ágyba, nagybátyám az istállóba ment.

Reggel nem jött elő. Egy hét múlva sem, fél év múlva sem. Kerek tizennyolc esztendő telt el, amikor megnyitotta a konyhaajtót, s belépett. Az asszony fölugrott, mintha kísérteiét látott volna.

14