Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Ferdinandy György: Snufákok

tákat követtem. Nem csoda, hogy később engem is leköröztek a legyőzhetetlen bajnokok.

Ötvenhat októberében nagy zsákot cipelt a Győri úti ideiglenes tahidon. Megállt, letette. - Gyurikám! - mondta. - Te vagy az? Nem felejtette el a nevemet. Akkor, ott, Gödöllőn, mindenki Gyurikámnak - Gyurikaámnak - szólított.

Ilyen tanáraink voltak. Igaz, néha megpofoztak. Ritkán: engem csak a Kuthi Berci vágott pofon. Az első, aki elolvasta a novelláimat.

*

Azután berendezkedett az új világ. Megszűnt az intézet, elvitték a papokat. Bejárók lettek a bentlakókból, már aki Gödöllőn maradt. Lett nekem is egy új barátom: Virág Béci, aki tangókat harmonikázott és éjjel-nappal sakkozott. „Búcsúzni jöttem" - fújta, mert énekelt is -, „a szívem olyan nehéz. Az összes álom, lassan a ködbe vész."

Nem hittem neki. Volt a háznál egy női bicikli, útnak indultam, mindjárt az első nyári napon. A valkói út emelkedik a sorompónál, Ottlik Cipiék háza előtt, de Vácszentlászló felé már lefelé csorog. Túra ott van a Galga mentén, túl a dombokon.

Pétert nem találtam otthon. Megaludtam a tiszta szobában, barátom édesanyja nagy tál friss rétest adott. Másnap még elmentem Ácsára, ahol egy másik snufák, Babinka Mihály lakott. Attapostam Aszódon, mint Petőfi Sándor, és Galgamácsán, ott, ahol az asszonykórusok.

Babinka Mihály is nótás kedvű gyerek volt. „Röpül, mint a tábori golyó" - énekelte -, „fejemhez a krumpliszaggató". Tizenévesen semmit se lát véglegesnek az ember. Úgy gondoltam, hogy pünkösd után ismét keresem a barátomat.

Elmúlt húsz év, mire sor került erre a látogatásra. 1968 nyarán kaptam először a hazámba - igen, a saját hazámba! - beutazó, turistavízumot. Öten szorongtunk a francia népkocsiban, az idegen asszony és három apró gyerek. Péter a rendház közelében, a Cseresznye utcában lakott.

Mintha csak tegnap váltunk volna el. Lett neki is felesége, állatorvos volt, és tekintélyes ember. - Rendezünk - fogadkozott - egy ökörsütést a tiszteletedre! Azokban az időkben bizakodott az ország. Beindult valami reformmozgalom, meglátod - mondta Péter - ez itt már egy kicsit a Nyugat!

Emlékszem, díszpárnákkal volt teli a Cseresznye utcai ház; Erdélyből hozott asszonyt a barátom, ő készítette a szebbnél szebb szőtteseket.

Azután az ökörsütés elmaradt. Péter éjjel érkezett haza, Gyurikám, lihegte, pakoljatok és menjetek!

Mindenütt tankok vonultak az utakon, gépkocsioszlopok. - Siessetek! - sürgetett a barátom. Hogy még kiengedjenek!

Igaza volt. Igazoltattak minden útelágazásnál. És tankolni se lehetett.

Valahol Letenyénél léptük át a határt. Augusztus húszadika éjjel. Másnap megszállta Prágát ez a varsóinak mondott hadsereg.

Mégis, legalább viszontláttuk egymást. A két snufák, harmincévesen. De a reformokból és a reményből semmi se lett.

7