Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Ferdinandy György: Snufákok
Mi öten elhúztuk a csíkot. Idejében: visszatért - mint mondtuk - a kemény vonal. A félelem. Soha nem akart róla beszélni, másoktól tudom, hogy az ökörsütés naiv ötletéből a barátomnak baja lett. * Megint elmúlt húsz év, mire nemcsak én, hanem egy könyvem is turista- vízumot kapott. így mondom, mert visszafogadni nagy szó. Állampolgárságot, letelepedési engedélyt az, amit írtam, soha nem kapott. De hát nem panaszkodhattam. Volt könyvbemutatóm, ahol csak éltem, és én - mi mást tehettem! - a régiekről beszéltem. Arról, hogy elmúltak az évek, és hogy kiből mi lett. Kuthi Berciből Vácott orosztanár, őt még meglátogattam. Az ominózus pofonra már nem emlékezett, de arra igen, hogy elolvasta a verseimet. Knüppel prefektus úr plébános Tomyosnémetiben. Furcsa történet ez is: nagybátyám mesélte, hogy milyen művelt, olvasott ember a szlovák határon, Németiben a pap. Én, szokásom szerint, nem figyeltem. Csak évek múlva, a nevére kaptam fel a fejem. - Nem is tudom! - mondta a bácsi. - Valami Köves. Mire eljutottam a szlovák határra, a prefektus úr már nem élt. A templom udvarában áll a sírja, nagy, fehér kő. Itt élt le negyven évet a kis snufákok nevelője, a szerzetes, akit valaha bálványoztak Gödöllőn a gyerekek. Amikor befejeztem, a szála mélyén felállt egy fehér inges ember. Az állatorvos, aki azóta már nyugdíjba ment. Megöleltük egymást, néma csendben figyelt minket a terem. Akkor értették csak meg, hogy mindez igaz: innen indult el a pikareszk. És hogy aki előttük áll, gödöllői gyerek. Péter ragaszkodott hozzá, hogy megbeszéljünk egy dátumot. - Eljössz hozzánk! - erősködött. Egy pillanatra sem engedte el a karomat. Ma már tudom, hogy ez az ellentmondást nem tűrő hang mit jelent. Hallottam, újra meg újra, nem is egyszer, mielőtt eltemettem a szüléimét. De akkor, azon a könyvbemutatón, Péter könyörgése elkerülte a figyelmemet. A megbeszélt találkozó elmaradt. Októberben, a felkelés fél évszázados jubileumán hívott fel a lánya. - Apa meghalt! - zokogta. - Nem jött el hozzánk, pedig ígérte! Hagyott egy borítékot magának. Egy fényképet, a csapatról. Kiírta az összes nevet. Letettem a kagylót, előkerestem a noteszem. Végiglapoztam, Taóth Peéter! Kihúztam megint egy nevet. Fura címtár: elmaradoznak a barátok; cégek, összeköttetések veszik át a helyüket. Nemrég jártam újra Túrán, de nem találtam a fehér tornácos épületet. Kevés időm volt, valami japán kastélyt akartak megmutatni nekem. Az emlékek fakulnak. Egyre ritkábban jutnak eszembe a régiek. Gyurikám! - Csosza bácsi hangja. Búcsúzni jöttem! - Virág Béci tologatja a bábokat. A káposztás rétes illata. Egy alacsony, görbe lábú fiúcska. A barátom. A nagy ökörsütések, amiből semmi se lett. Ha jól meggondolom, ma már arra a régi, idegen asszonyra sem emlékezem. 8
