Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)

e szövegek bizonyos részeit kurziválta, a röpirat-összeállítók által lényegesnek ítélt mozzanatok mintegy megmutatják magukat: árulkodnak az újságírói „bűnről".

Pásztor Árpád Lenin-verse, amely egyébként nem igazán jó vers, nyilvánvalóan azért érdemelte ki a kétszeri újraközlés kétes dicsőségét, mert az orosz forradalom emblematikus alakjáról szól. Egy olyan politikusról, aki a magyar fejlemények szempontjából is fontos volt, s aki mintegy a magyar „kommünt" is előkészítette föllépésével. Leninnek „új Krisztus"-ként való fölfogása tehát már önmagában is alighanem elegendő bűn volt, a vers egésze pedig a társadalmi elégedetlenség és a háborúellenesség (különben sztereotip elemekből építkező) dokumentuma. Azaz a vers valami olyasmi melletti kiállásként értelmezhető, ami a röpirat összeállítójának nézőpontjából nemcsak mélyen elítélendő volt, de önmagában is szimbolikus: a forradalom igenlése. Tarján Vilmos tudósítása (Kun Bélát félholtra verték a rendőrök) némileg ugyanebből a perspektívából értelmezhető: ahogy Lenin az orosz forradalomnak, Kun Béla a magyar Tanácsköztársaságnak volt emblematikus alakja, a jobboldal a „patkánylázadást" az ő nevével asszociálta. (A röpirat egy másik helye, nagyon jellemzően, „az Az Est patkányai által ránk szabadított forradalom"-ról beszél.) Tarján riportjának mindemellett van egy másik, egy „szakmaibb" bűne is: megírta Kim rendőrségi bántalmazásának eseménytörténetét, de úgy, hogy - mint a kurzivált szöveghelyek megmutatják - szánalmat, sőt rokonszenvet keltett iránta. „Újabb vér fröccsen elő s azután mintahogy kalapáccsal a szöget verik a falba, úgy érik egymásután az ütések, jobbról, balról, a vállán, arcán, gyomrán a szánalomra méltó embert. Hiszen mégis csak ember." Sőt a riportból még az is kiderül, hogy Az Est riportere, aki minderről beszámolt, még cigarettával is megkínálta a megvert Kunt - a röpirat ezt a szöveghelyet is következetesen kurziválja. Tarján riportja így, a „kommün" tapasztalatai felől értelmezve, megerősítette a röpirat összeállítójában azt, amit a röpirat egyik írásának alcíme így fogalmazott meg: „Az »Az Est« tudatosan előkészíti a bolsevizmust." A harmadik említendő írás (amelyből egyébként csak rövid részlet került újraközlésre), a Végig a Vágvölgyön a tót mar- talócok között alighanem mint „destruktív" valóságmagyarázat érdemelte ki az újraközlést. E cikkben ugyanis „a régi Magyarország bűnei"-ről esik szó, a röpirat rendre ilyen értelemben kurzivál. Az inkriminált cikk eszerint „a régi Magyarország bűnei"-t veszi számba, „a néptől és a népnek idegen főispánokat, főszolgabírókat, jegyzőket" emlegeti, akiket „a vidék nyakába" ültettek, s ezek a főhivatalnokok „kutyába se vették a népet", „alázatos szolgák és hetyke, gőgös, indulatos urak voltak", „az ország közigazgatásának sírásói és a régi rendszer összeomlásának malteros legényei": „tehetségtelenek és tehetetlenek" stb. Ez a cikk, persze, nemcsak azért lehetett fájdalmas, mert arról a „régi Magyarország"- ról szólt elítélően, amelynek pusztulása a röpirat szerzői számára éppenhogy a nagy traumát, a nagy veszteséget jelentette, de azért is, mert ezt a veszteséget éppen a „régi Magyarország"-nak az inherens tulajdonságaira vezette vissza. Azaz: amíg a röpirat minden baj okozójaként a destruktív Az Estet tette felelőssé, addig a lap erre a veszteségre egy diametrálisan ellentétes jellegű magyarázatot adott.

Nem kétséges, ezek az újraközölt cikkek egy olyan politikai törésvonalat jelölnek ki, amely lényegét tekintve racionális. Lehet Lenint magasztalni és elutasítani, lehet Kun Bélával rokonszenvezni s Kun Bélát elutasítani, lehet a „régi Magyarország" összeomlását belső vagy külső okokra visszavezetni. Ezek a választások politikailag értelmesek, bár eltérő értékrendet föltételeznek. Sajtótörténeti szempontból ezek a röpirat szerzőitől inkriminált szövegek elsősorban mégis arra hívják föl a figyelmet, hogy nincs „ártatlan" leírás, nincs „ártatlan" interpretáció - üyen vagy olyan nézőpontból írunk le vagy értelmezünk eseményeket. Az, hogy melyik leírás és melyik interpretáció a „helyes", részben összetettség részben - s döntően - perspektíva kérdése. Az, ami az egyik konjunktúra nézőpontjából pozitív, egy másik konjunktúra nézőpontjából akár visszájára is fordulhat.

120