Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)
Bizonyos, hogy a röpirat beállítódása meglehetősen primitív és rosszindulatúan leegyszerűsítő, ugyanakkor az sem vitatható, hogy azok a szövegek, amelyeket a röpirat kipécé- zett, maguk is „problematikusak": tartalmaznak olyan nézőpontokat és olyan általánosításokat, vagy legalábbis implicit értelmezői előföltevéseket, amelyek tárgyilag csakugyan kérdésesek. A média teljesítményének mérlegelése tehát egyáltalán nem egyszerű kérdés: önmagában hordja diabolizálásának lehetőségét. A média veszélyes üzem. 6 Fölmerülhet a kérdés: valójában mi váltotta ki az Az Est elleni ismétlődő s meglehetősen durva reakciót? Úgy gondolom, végső soron egy sajátos, traumaalapú szociálpszichológiai dinamika. Maga a trauma (háborús vereség, összeomlás, országvesztés, rendszerváltás), az e trauma kiváltotta magyarázatigény („miért történt, ami történt"), s a lehetséges magyarázat részeként a bűnbakképzés: a „felelősök" megtalálása. Ez persze így, önmagában még nem különösebben érdekes, ez így túlságosan általánosságban mozgó magyarázat. Az igazán érdekes az, miért éppen egy médium lett a bűnbak? S mi volt a médiumban az, ami alkalmassá tette a bűnbakszerepre? Paradox mód, úgy gondolom, a siker, a föltűnő, látványos siker. Az 500 ezres csúcspéldányszám ugyanis, amely addig elképzelhetetlen volt a magyar sajtótörténetben, automatikusan súlyt adott annak a valóságértelmezési javaslatnak, amelyet a lap az évek során megjelenített. S mivel ez a lappal összefonódott valóságértelmezési javaslat üzleti konjunktúrák szerint változott, a fölkínált valóságértelmezésben rések nyíltak: megmutatkozott, hogy ez a konjunktúrák szerint változó valóságértelmezés részben önkényes, részben érdek vezérelte - s mint ilyen, egyben külső, idegen hatalom az „olvasó", a médiafogyasztó fölött. S a reakció voltaképpen erre a hatalomra született meg válaszként, ezt a hatalmat akarta lerázni magáról, sőt megsemmisíteni. Az a speciális körülmény pedig, hogy e hatalom működtetői és (anyagi) haszonélvezői az etnikai különbségtudat érvényesülése révén mint „idegenek", nem magyarok voltak azonosíthatók, megnyitotta a lehetőséget a felelősségkeresés előtt. A „mi" és az „ők" meg- különböztethetősége utat nyitott a felgyülemlett indulat kiáradásának, egy irányba terelve mindazt a frusztrációt, amit a háborús és forradalmas évek az emberek nagy tömegében óhatatlanul fölhalmoztak. Az új s történetileg érdekes mindebben az, hogy a nyomtatott tömegsajtó immár jól megkülönböztethető külön hatalomként jelenik meg, amelynek birtoklása, illetve közömbösítése maga is elsőrendű politikai kérdés. 7 Maga az ügy utóbb, a korra jellemző módon elhalt, szőnyeg alá söprődött. S nemcsak a tárgyi kérdések érdemi megvitatása, a tömegmédium valóságos veszélyeinek fölmérése maradt el, de a jogi lezárás is furcsára sikeredett. A bűnvádi eljárás, amely az egész ügyet jogilag elrendezhette volna, eltűnt a bürokrácia útvesztőiben, a polgári peres eljárás pedig, amelyet Az Est a Stephaneum Nyomda ellen indított, az 1921. október 4-i tárgyalást követően függőben maradt. Az Est másnapi, 5-i számából tudjuk, hogy „Az Est lapkiadó részvénytársaság egy millió korona tőke és annak járulékai iránti pert indított a Stephaneum- nyomda ellen a május 26-án megjelent ál-Az Est miatt", s ezt az ügyet Jászoly Miklós tanácsa tárgyalta. Az Estet a lap jogásza, dr. Salusinszky Gyula képviselte, a Stephaneumot 121
