Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)
Seress László, Halász Lajos, Bródi Béla és Szép Ernő - önmagában is érdekes, hiszen a röpirat szerint ők tizenegyen a „sajtó-destrukció vezérkara"; ők írták meg azokat a cikkeket, amelyek Az Est „lélekmérgező" munkáját, az „ország-omlasztást" jelentették. Az egyes kisportrék, persze, csupán néhány sorosak, de így is adnak egy-egy vonást a bemutatottak portréjához. Bár a portrék célirányosan megkomponáltak, figyelemre méltó, hogy kit mivel karakterizál a röpirat. Salusinszky Imre, aki a Est a első helyezettje, a röpirat szerint „az Az Est lelke, irányítója, újságírói előkészítője". Neki a „magyarellenes" gondolkodás a fő bűne. Megtudjuk róla, hogy „belényesi ember", aki „egy időben a Lumina című oláh hetilapot szerkesztette, és akit államellenes izgatás miatt, melyet ebben az oláh lapban követett el, jogerősen több-hónapi fogházra ítéltek". A fogságban vezető nemzetiségi „agitátorokkal" ismerkedett össze, „akiktől kölcsönvette magyarellenes gondolkozását". „Az ő nemzetiségi politikája érvényesült a lap [ti. Az Est] hasábjain, ő volt az, aki belevitte az Az Estet a magyarellenes agitációba és aki mindenütt kiélezte, hogy a nemzetiségekkel rosszul bánnak és hogy elnyomják őket". „Gyűlölője mindennek, ami magyar". Pásztor Árpád, aki második a listán, a röpirat szerint „[tjehetségtelen ember, akit a kapaszkodás és a szívósság jellemez". Bűnei között szerepel, hogy Pikier Gyula testvére, írt egy Vengerkák című „pornográf" könyvet és (bár „sokszoros milliomos") „lelkes költeményt írt Leninhez". A jellemzés csúcspontja: „Forradalmár, miként bátyja, és a magyarságot éppúgy gyűlöli, mint Salusinszky." Kemény Simon, aki harmadik a listán, „költő és állítólag stílművész", de valójában „az Az Est vezércikkírója", „ítéletet mond elevenek és holtak felett". Legsúlyosabb bűne nyilvánvalóan a forradalmak alatti szereplése: „Ő írta a forradalom napjaiban a leglángolóbb vezércikkeket és az Az Est külön hírben hivatkozott arra, hogy egyik előkészítője volt írásaival az összeomlásnak." A lista negyedik helyén Tarján Vilmos áll, aki „főriporter". „O hajszolt fel minden rendőri ügyet, kis dolgokat szenzációvá tudott fújni, tolakodó volt, kellemetlen és tehetségtelen. Meggyőződése nem volt, mint szűkebb kollégái egyikének sem." Megnevezett bűnei közül az egyik politikai („hosszú riportban magasztalta mártírrá Kun Bélát akkor, amikor a rendőrök elverték"), a másik „kriminális", ti. állítólag volt egy zsarolási ügye. S külön bűne, hogy „Miklós Andor kedvence". Az ötödik a listán Kéri Pál, aki ellen akkor bírósági eljárás folyt (mint ismeretes, a Tisza-pör egyik vádlottja volt). Róla, bár jellemzését a bírói ítéletre hárítja a röpirat, két dolgot tudunk meg. Az egyik: „Károlyi gonosz szelleme volt", a másik: „állandón frakkban és smokingban járt, emellett azonban a proletárszabadságért lelkesedett". A hatodik László Jenő, aki itt csak László-Löwyként szerepel, s a röpirat megjelenésekor már nem élt, Tanácsköztársaság alatti szerepléséért kivégezték. Mint újságíróról az tudható meg róla, hogy „Miklós Andor egyik kedvence volt, aki az Az Est törvényszéki rovatát látta el hírekkel. Már itt is destruált". (Valószínű, hogy e listára nagyrészt mint kivégzett, tehát Az Estet kompromittáló hajdani munkatárs került föl.) A hetedik a listán Faragó Miklós, aki - bár „jelentéktelen vidéki újságíró" volt - „fölverekedte magát Pestre és minthogy sötétarcú és lelkű volt, természetesen hajlékra talált az Az Est szerkesztőségében." Bűne, hogy ,,[e]gyik előkészítője volt a forradalomnak", a listára való fölkerülést alighanem mégis azzal érdemelte ki, hogy „ő írt fájdalomtól reszkető cikket arról a katonai kivégzésről, mely 1918-ban volt Kecskeméten, amikor is a többszörös rablóból és katonaszökevényből mártírt csinált". A nyolcadik a listán Seress László, akinek „a forradalom előkészítésében nem volt semmi szerepe [!], de mindig helyeselte a forradalmi szellemet". O egyébként a közgazdasági rovat vezetője, s mint ilyen, a szerkesztőség fontos tagja, érdekes mód azonban nem ezt pécézik ki róla szólva, hanem inkább egyéniségét és Miklós Andorhoz fűződő viszonyát hánytorgatják föl: „A legóvatosabb ember az Az Est redakciójában. Hájas, ravasz talmudista. Nála mindig van tartalékban néhány ötlet, ő az, aki nehéz kérdésekben Miklós Andornak 118
