Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)
zódnak meg ezek a vádak? Ha így vesszük szemügyre az idézett szöveghelyet, pár dolog azonnal megállapítható. Az első: ez a vád egy zsidók kontra magyarok relációban képződik meg, s a vádoltak itt a zsidók. A második: ezt a relációt a vád szerint a megvádolt lap elfedi, elrejti, s miközben a szembenállás logikája szerint ügyködik, saját, valóságos érdekeit nem hozza explicit alakra. A harmadik: a „ténybeli valóság" és a megírt „valóság", az, amelyet a szöveg involvál, nem egyezik: a lap „hazudik, ferdít, rágalmaz", azaz elszakad a „ténybeli valóságától. A negyedik: a deklarált (megjelenített) szándékok, pl. a tisztesség, a szociális érzés, a sérelmek melletti kiállás és a valóságos, érvényesített szándék: nem egyezik. A pozitív szándékdeklarációhoz negatív érdekérvényesítés kapcsolódik. Az ötödik: a vádolt lap erős pozíciókat alakított ki magának, „világlap", „összehálózta a romlott Budapestet és a bamba vidéket", azaz sajátos „hálózat"-ként viselkedik. Az így konkretizált vád, függetlenül tárgyi igazságától, mint Az Est hatástörténete már föltétlenül figyelemre méltó. Nyilvánvalóvá teszi ugyanis, hogy az olvasó elé kerülő szövegkorpusz és az olvasó elváráshorizontja és érdeke többféle relációban lehet egymással. Az Est átütő sikere (500 ezres csúcspéldányszám!) és a gyűlölködő elutasítás együtt jól jelzi, hogy az, amit a lap megjelenített, artikulált, az fontos volt, ám ugyanakkor alapvetően problematikus is. A széles körű elfogadottság és az intenzív elutasítás ugyanis ugyanannak a hatástörténetnek az egyik, illetve a másik oldala. Az Est történetének puszta sikertörténetként való szokásos interpretációja tehát megengedhetetlen redukción alapszik, s nem veszi figyelembe azt a mély inkongruitást, amely az olvasóközönséget, vagyis magát a társadalmat belülről jellemezte. Hogy ez az inkongruencia miből fakadt, társadalomtörténeti kérdés, megválaszolása nem ennek az írásnak a feladata. Arra azonban föltétlenül föl kell figyelnünk, hogy ezt az inkongruenciát Az Est igazából nem tudta kezelni, sőt az működése eredményeként került fölszínre, illetve erősödött meg. Azaz a médium a „valóság" verbalizációja során, szándék- talanul bár, de fölerősítette, szemlélhetővé tette a mélystruktúrában zajló ellentmondásos folyamatokat, de anélkül, hogy ezek valóságos természetét igazában megértette volna. Ezzel óhatatlanul magára vonta a fölháborodást. S mivel eközben maga a vállalkozás üzletileg sikeres volt, a médiatulajdonosok saját parciális különérdekei önállósultak, és elszakadtak attól a szociokulturális kontextustól, amelynek „érdekeit", elvileg, képviselték. 4 Figyelemre méltó tény, hogy minden gyűlölete ellenére Az Est „szakmai" érdemeit a pszeudo-Az Est elismerte. A Miklós Andor jellemrajzában, a cikk egészének meglehetősen alpári hangja ellenére, ilyen sorok olvashatók: „A lap újságírói részébe teljes erővel belefeküdtek, a kétkrajcáros kezdett nagyszerűen menni. Ez a lap honosította meg a pimasz hangot, mely addig ismeretlen volt a magyar sajtóban, a lap támadott kíméletlenül mindenkit és mindeneket [...] kezdett félelmetes hatalommá lenni." Majd: „Miklós Andor, aki soha életében egyetlen egy sort sem írt le és nem is tudott írni, aki nem is állította soha, hogy írni tud, nagyszerű kereskedőnek bizonyult. A két krajcárokból összegyűlt pénzeket beleölte a lapba, példátlanul jó fizetést adott munkatársainak, nagyszerűen fizette kiadóhivatali alkalmazottjait, óriás hálózatot épített az ország nyakára. Lapját ezzel sikerült biztosítani." S a „hatalmasok" (ti. a politikai elit) bár „undorodtak Miklós úrtól, de kénytelenek voltak kegyeit keresni, mert »Az Est« száz- meg száz ezer példányban szállott szét az országban". A vezércikkből (Diadalmasan) már idézett rész pedig, mely kimondja, hogy Az Est „a darutollas tisztek" kezében éppúgy ott volt, mint „szegény, általunk tönkrenyomorított 115
