Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)

tartott médiától való félelem beismerését. A Diadalmasan című vezércikk egyes helyei legalábbis ez utóbbi értelmezésre helyezik a hangsúlyt. A vezércikk írója ugyanis, belehelyezkedve az „igazi" Az Est pozíciójába, így leplezi le magát: „Újra hazudunk, ferdítünk, rágalmazunk, és mégis: darutollas tisztek kezében éppúgy ott látjuk hazug hasábjainkat, mint szegény, általunk tönkrenyomorított hivatalnokok és egyéb ostoba keresztények kezében. És mindezek tetejébe a fehér terror kormánya mindössze az utcai árusításunkat tiltotta be, mintha ezzel halálos csapást mért volna ránk. Hát fütyülünk erre a szelíd kis bolhacsípésre és amíg itt a magyarok csak ordítanak, de belénk nem rúgnak, amíg egyetlen betűnket megtűrik és egyetlen hasábunk megjelenhetik, addig mi tiszteltetjük ezt a szép kis csonka országot, annak egész nemzetgyűlését és kormányát." Ebben az érvelésben, a maga áttételes módján, nemcsak Az Est betiltásának igénye van ugyanis kimondva, de - s ez az igazán érdekes - veszélyessége mibenlétének egyik eleme is. Mert ez az újság eszerint megtévesztő, s valamiképpen a nem zsidókra, sőt még a „darutollas tisztekre" is hat. Úgy gondolom, ez az a veszély, ez a hatáslehetőség az, ami a pszeudo-Az Est értelmi szerzőjét igazában reagálásra késztette.

A Diadalmasan című vezércikk így, nem is váratlanul, egyféle imitált diadaljelentés, Az Est diadalmas térhódításának elismerése. Hogy persze éppen ez az, ami a pszeudo-Az Est összeállítóját irritálta, s ez az, amit ellensúlyozni akart, arra itt nem érdemes sok szót vesztegetni. Sokkal érdekesebb és figyelemre méltóbb az, hogy a vezércikk miben látta Az Est (általánosabban: a média) hatalmát? A pszeudo-Az Est válasza e kérdésre ugyanis nagyon egyértelmű: „»Az Est«-et diadal illeti és nem vezeklés ebben a fővárosban és ebben az országban, amellyel azt tehettük a múltban, amit akartunk és azt tehetjük ma is, ami nekünk tetszik.” Vagyis a pszeudo-Az Est a közvetlen médiahatás „erős" elméletét vallotta: a média „mindent" megtehet, amit akar. Az tehát, hogy a cikk szerzője még az ország megcsonkítását is Az Est számlájára írja, s „az általunk szerencsésen megcsonkított ország"-ról beszél, e pozíció fényében inkább természetes, mint meglepő.

Külön kérdés, hogy ez a nagy hatás, ez a nagy hatalom, amit a cikk a médiának tulajdonít, mivel, milyen eszközökkel érhető el. A vezércikk, továbbra is az önleleplező imitáció közegében mozogva, erre is választ ad: „jöttünk a tisztesség nevében ezelőtt tíz-tizenöt évvel, kijátszottuk magunkat világlapnak, összehálóztuk a romlott Budapestet és a bamba vidéket, szociális érzéstől csepegett minden sorunk, soha a ténybeli valóság minket egy pillanatig nem zavart, nálunk igaza volt minden hazudozónak, ha alkalmas volt a tekintélyek elsorvasztására és a történelmi osztályok, a fajmagyarság és a becsületes nemzetiségű leszármazottak üldözésére, megrágalmazására. Mi soha nem mondtuk ki senkiről a bűvös igét, hogy ő zsidó, de ha zsidónak tudtuk, félistenné magasztaltuk csapnivaló könyve, hülye színdarabja miatt és fehérre mostuk a becsületét, ha mégolyán légypettyes volt is. Uszítottuk a bárgyú magyart a testvére ellen és a háborúra uszítottuk az egész világ ellen s mikor már jól megszolgáltuk a felmentést, akkor a békevágy mérgével, földi mennyországok ígéretével kicsaltuk a véres, de győzelmes fegyvert a gaj katonák kezéből." Majd, mintegy összefoglalóan is kimondja: „újra hazudozunk, ferdítünk, rágalmazunk".

E szöveg értelmezésében többfelé lehet elindulni. Szembesíthető ez a vád Az Est tényleges gyakorlatával, megkérdezhető: csakugyan elkövette-e mindazt, amivel itt vádolva van? Ez persze egyáltalán nem egyszerű út, elvi-módszertani és gyakorlati akadályai is vannak. Elvi probléma a metaforizáló nyelv valóságkontrolljának kivitelezhetősége, gyakorlati probléma, hogy egy ilyen megközelítés, amely a vádakat és Az Est történetét szembesítené, alighanem monografikus terjedelmet igényelne. Emellett azonban szerencsére kínálkozik egy másik, szempontunkból gyümölcsözőbbnek ígérkező értelmezési lehetőség is: a szöveg hermeneutikai pontosítása. Azaz annak tisztázása, hogy az idézett mondatokban voltaképpen mi is a tulajdonképpeni vád, s milyen nézőpontból fogalma114