Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)

nak egyik passzusa mondja ki teljes nyíltsággal: „Ez a lap [ti. Az Est] honosította meg a pimasz hangot, mely eddig ismeretlen volt a magyar sajtóban, a lap támadott kíméletlenül mindenkit és mindeneket; a zsidó, akinek semmi joga nincsen a magyarság ügyeibe beleszólni, kezdett félelmetes hatalommá lenni."

Nem kétséges, az itt teret nyerő zsidóellenesség már túl van a megelőző, „liberális" korszak hallgatólagos „asszimilációs szerződésének" (Karády Viktor) fölmondásán. Itt már az asszimilánsok kiszorítása és ellenségként való megbélyegzése zajlik. Ez, persze, nem a pszeudo-Az Est saját vívmánya, e folyamat 1919 augusztusától már jól érzékelhető s nyilvánosan is megfogható volt, de a hang durvasága figyelemre méltó. A nyelvi, stiláris brutalitás önmagában is döntő fordulatot jelez, olyan fordulatot, amelynek „kiteljesedése" majd 1944-ben következett be, s magyar zsidók százezreinek fizikai megsemmisítésébe torkollott.

A pszeudo-Az Est politikai értelmezhetősége ugyancsak tiszta, egyszerű képlet. A szövegek olvasása nyilvánvalóvá teszi, hogy itt a „keresztény kurzus" militáns erői szólaltak meg, s a politikai ellenfél a háborús vereségért és az ország területi megcsonkításáért, valamint az őszirózsás forradalom s a Tanácsköztársaság előkészítéséért felelős. Maga a politikai törésvonal, ami itt az utalásokból kirajzolódik, nem is különösebben érdekes, részletezése alighanem fölösleges is volna. Az érdekes sokkal inkább az, hogy mindazokért a negatívumokért, amik a politikai ellenfelet jellemzik, itt nem valamely politikai párt vagy mozgalom a felelős, hanem a közvetítőközeg, egy újság, Az Est. S médiatörténeti szempontból a pszeudo-Az Est itt válik izgalmas dokumentummá. Maga a támadás nyilvánvalóvá teszi, hogy a média immár a politikai hatalommal azonos súlyú hatalom - a fölismerés megtörtént. S a „beismerés"-imitációkból közvetlenül, a jellemzésként s bizonyító anyagként közölt szemelvényekből pedig közvetve kideríthető, mi volt, szerintük, a bűne Az Estnek, azaz miben látták a média (negatív) szerepét. A pszeudo-Az Est tehát egy konkrét történeti szituációban megmutatkozó médiahatás-elmélet többé-kevésbé koherens vázlata. Ha eltekintünk a konkrét személyektől, a média funkciójának, lehetséges hatásainak egyik implicit elméletét kapjuk meg.

Ebből a szempontból figyelemre méltó a pszeudo-Az Est első oldalának két imitativ anyaga: egy vezető hírként közölt, nagybetűs címszedésű rövid anyag (Megbukott a keresztény kurzus) és az egyhasábos vezércikk (Diadalmasan). Mindkettő több lényeges összefüggést is fölismerhetővé tesz. Az első, s alighanem önmagában is különösen fontos összefüggés: a félelem. Ez a félelem, amely a pszeudo-Az Est összeállítóját vezette, oly erős volt, hogy egyenesen a „keresztény kurzus" vereségét anticipáltatta vele. A Megbukott a keresztény kurzus című imitativ álhír így a címfejben megnevezett lap nevében „győzelmi" jelentést adhat: „Győzelmi hírek: Bécsből, Moszkvából és Jeruzsálemből". A három városnév természetesen nem a véletlen következtében került egymás mellé. Bécs a magyar (értsd: „zsidó") októbrista emigráció gyülekezőhelye volt, Moszkva a „zsidó" bolsevizmus fővárosa, Jeruzsálem pedig, mint a történeti zsidóság szent helye, a zsidóság emblematikus városa. S hogy itt (mai antiszemita szlengre alludálva) csakugyan egy Bécs-Moszkva-Jeruzsálem-„tengely" tételeződik, elárulja az álhír: „Mint itteni tudósítónk értesül, a világ összes zsidó sajtóügynökségei, Bécsből, Moszkvából és Jeruzsálemből egyformán azt jelentik, hogy Budapesten a keresztény kurzus végképp megbukott. A beavatott körök egyhangúlag rámutatnak arra a tényre, hogy az »Az Est« még mindig megjelenhet Budapest utcáin." Ez az álhír, persze, önmagában többféleképpen is értelmezhető. Értelmezhetjük úgy, mint a kurzus militáns köreinek belső rendszerfigyelmeztető jelzéseit: vigyázzatok, megbukhat a kurzus, ha nem figyeltek, ha hagyjátok megjelenni Az Estet. S egy ilyen interpretációban nyilvánvalóan van is valami. De - ennek nem ellentmondva - értelmezhetjük úgy is az álhírt, mint az ellenzékinek (rendszeridegennek)

113