Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Bíró-Balogh Tamás: Egyszerű, rövid, populáris („Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése)
Ide kívánkozik egy zárójeles megjegyzés: az országnak mint emberi testnek csonkolását megjelenítő, „manifeszt retorikai célzatát tekintve rendkívül hatásos, nagy felhívó erejű kép"-et magyar nyelven vélhetően Kosztolányi írta le először, még jóval a békeszerződés aláírása előtt. A Pesti Napló 1917. augusztus 11-i számában jelent meg a Magyarország amputálása című vezércikk, melynek névtelen szerzőjében Lengyel András Kosztolányit ismerte fel. A cikk a magyarellenes cseh politikáról szól: „Magyarországot amputálni akarják. Már neki is gyürkőztek a cseh felcserek és kuruzslók, [...] hogy belénk merítsék a kést", és „rokkant országot teremtsenek". Nemcsak a parlamentben mondják, de „egyre több az írásos bizonyíték is, hogy ők és a katonáik [...] tulajdonképpen ellenünk, a mi országunk megcsonkításáért harcolnak." „Semmi kifogásunk az ellen, ha a csehek a maguk módján keresik a boldogságot és kiépítik nemzeti államukat, [...] ellenben jogainkból egy fikarcnyit sem engedünk át, a földünkből egy talpalatnyit sem. Ezt most félre nem érthetően világgá kell kiáltanunk."59 A Jelszó történetében az események szinte törvényszerűen követték egymást: a történelem alakulására felelő, mesterségesen teremtett Jelszót terjeszteni kellett, s a Jelszó terjedt: a tömegek ajkain túl a hivatalok és az iskolák falai után megjelent az egyház falai között is. Ez a folyamat azonban nemcsak a propaganda belső logikája miatt nem meglepő: a Védő Ligák Szövetségének 1920. június havában meghirdetett, július 20. határidővel záruló pályázati kiírása, melyet a szövetség nevében Urmánczy Nándor elnök jegyzett, már előre tartalmazta mindezeket az állomásokat: „A Védő Ligák Szövetsége arra törekszik, hogy az elfogadott imával, fohásszal kezdődjék minden nap minden iskolában, az elemitől kezdve az egyetemekig, a tanítás és előadás. Azt akarja, hogy minden istentiszteleten, mint gyűlésen, összejövetelen annak ünnepélyes elmondásával kezdődjék a szertartás, tárgyalás, tanácskozás. Hogy a templomban és tanteremben éppúgy, mint a nemzetgyűlésen, a törvényhatóságok, városok, községek, társaságok, testületek, egyesületek, egyletek, bizottságok ülésein, bíróságok tárgyalásain, bankok, részvénytársaságok ülésein az első szó szétdarabolt hazánkhoz és rab testvéreinkhez való törhetetlen ragaszkodásunk kifejezése legyen. A jelmondattal az a célunk, hogy az minden megjelenő nyomtatványon rajta legyen. Hogy minden újság, folyóirat minden számán, minden könyvön, füzeten, hatósági vagy magánhirdetményen is a jelmondat hirdesse hazánk visszafoglalására irányuló töretlen akaratunkat és elszántságunkat."60 Ez pedig arra utal, hogy az Ima és a Jelszó terjesztése végső soron a kezdetektől, már a szlogenek megszületése előtt is irányított folyamat volt, s minden az eredeti pályázati kiírás irányadó javaslatai alapján történt. Persze korántsem azért, hogy annak megfeleljenek, hanem mert az érzések és érdekek közösek voltak. Viszont a közolvasó, az újságolvasó nem tudott az eredeti kiírásról, mert az nem a sajtóban jelent meg, hanem a Védő Ligák Szövetsége (kör)levélben terjesztette. Ezért a „tömegek" reakciói, a valódi olvasói levelek őszinte nemzeti érzelmekről tanúskodnak. Sőt már ekkor nyilvánvalóvá vált az is, hogy a két nyertes pályamű szerzője a nagy nyilvánosság előtt nem dicsekedhet szerzőségével: „A bírálat során elfogadott ima, vagy fohász és jelmondat szerzői részére okiratot állítunk ki, melyben a szerzőséget elismerjük" - szól a pályázati kiírás egyik tétele, s ebben közvetve benne foglaltatik az is, hogy 59 [Kosztolányi Dezső:] Magyarország amputálása. Pesti Napló, 1917. aug. 11. Újraközli: Lengyel András: Kosztolányi-dubiózák. Forrás, 2006. nov. 91-113. 60 A pályázati kiírás fotómásolatát közli: Vonyó József: lm. 104
