Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Bíró-Balogh Tamás: Egyszerű, rövid, populáris („Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése)

a szerzők lemondanak a szerzői nevükről. Ráadásul ingyen: „Díjat azért nem tűzünk ki - folytatódik a hirdetmény - mert úgy véljük, hogy a hazafias célhoz sokkal méltóbb, ha anyagi érdek és előny nem tapad hozzá."

így az önálló életre kelt Csonka Magyarország.. .-ot (valamint a Nemzeti Hiszekegyet és a Nem, nem, sohá!-t) tehát jogdíj nélkül terjeszthette szóban vagy írásban bárki, öreg vagy fiatal, vidéki vagy fővárosi, saját akaratából vagy közösségi együttérzésből. Bár a legtöbben azt hiszik, alulról, a népből jövő tömegakarat kifejezésére spontán született, mintegy népköltészeti alkotásként, természetesen ennek is van szerzője, csak - mint a kereskedelmi reklámszlogenekét - a nagyközönségnek ezt nem kell, nem szabad tudni. (Annyira nem, hogy a Hitvallás szerzőjének nevét már a vers első közlésekor rosszul, kötőjel nélkül írták, egyszer pedig, abszolút tévesen: Papvári Emilnének. „Paradox sors lett tehát az övé: emléke ugyan - érthetően - nem él, de mentalitásformáló verseinek hatása kollektív képzeteinkben alighanem sokáig kimutatható lett volna."61 Mindezt Lengyel András az irredenta gyerekversek szerzőjéről, Füssynéről írta, de igaz a másik két költőnőre, Sófalvy Izabellára és Papp-Váry Elemémére, de még inkább B. Szabó Mihályra, akinek nevét később egyszer sem említették.) A Jelszó eredete homályba veszett, csak az üzenete maradt; amely viszont „különös önkioltó retorikai rendszert alkot".

61 Lengyel András: Gyermekirodalom és irredentizmus.

105