Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Bíró-Balogh Tamás: Egyszerű, rövid, populáris („Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése)

nyerte Eskü a Vérmezőn című vásznával, s ezzel ő kapta a huszonötezer koronás első díjat. Viszont szintén első díjat kapott - a korábban a Tanácsköztársaság számára plakátokat készítő - Márton Ferenc a Horthy esküje című képére, s bár a kompozíció, melyet a festő „művészkollégái a legjobbnak ismertek el egymás között", amely „már a kiállításon is általános feltűnést keltett", Márton csak tizenötezer korona jutalomban részesült. A bizottság indoklása szerint azért, mert Márton nem teátrális beállítással, „hanem szimbolikus formában örökítette meg a vérmezei eskü monumentális erejű pillanatát". Ebből vita támadt, s a művész a „döntéssel mellőzve érezte nem csupán magát, hanem a verejtékezve küszködő magyar művészetet is", s a jutalom visszafizetésének fejében meg akarta tartani a képet. A Védő Ligák Szövetsége azonban igényt tartott rá. Márton ezért amely „megjelent a szövetség helyiségében, s ott - heves jelenet közben - belerúgott a festménybe, annyira, hogy tenyérnyi lyuk támadt a vásznon. A szövetség vezetősége hosszú tárgyalás után úgy határozott, hogy a festményt vissza fogja adni Mártonnak, mire a művész visszafizette a már előbb felajánlott tizenötezer koronát", majd pedig kijelentette, „hogy ezentúl semmiféle pályázaton nem vesz részt".28

2. A Jelszó terjesztése

A rímbe szedett, egyszerű, mindenki számára érthető üzenetet hordozó, könnyen megjegyezhető Jelszó gyakorlati alkalmazására - láthattuk - meglehetősen konkrét ötleteket adott már a pályázat eredményét közlő cikk: például készíthető vele bélyeg, felírhatják pajzsra, és köszönésnek is igen kiváló.

Az olvasók pedig olyannyira magukénak érezték az Imát és a Jelszót, hogy maguk is javaslatokat tettek a terjesztésre. A Budapesti Hírlap szeptember 25-i számában az alábbi olvasói levelet adták közre: „Tisztelettel kérjük, hogy a Budapesti Hírlap szeptember 12-i számában megjelent vezércikk hatása alatt kelt eme pár sor írásunkat megszívlelni kegyeskedjék. [...] Hatása alatt úgy újult a mi csüggedt lelkünk, mint a hervadt palánta, mikor arra az Ég harmatcseppet szül hajnalra.

Megerősített minket az egy isteni örök Igazságban való hitünkben, hogy hatása alatt elragadtatással kiáltánk: »Hiszek Magyarország feltámadásában.« [...] Hogy pedig Árpád népe - mi és az elszakadt részeken szenvedők - mielőbb egybe olvadhasson egy nagy gondolatban, hogy Magyarország feltámadásának ünnepét mi is megérhessük, lapja egy hű olvasójának indítványára arra kérjük Szerkesztő urat, hogy míg Magyarország régi határai vissza nem állanak, a Budapesti Hírlap vasárnapi vezető cikke mindaddig ez legyen:

»Csonka-Magyarország nem ország Egész Magyarország mennyország.«

Hazafiúi nagyrabecsüléssel Dömsöd (Pest m.) 1920. szept. 16. Készséges hívei: Sebestyén Pál ref. lelkész, Szűcs Lajos rektortanító, László Kálmán kántor-tanító, Kónya Balázs ref. tanító, Barna Gábor ref. tanító, Kemény Zoltán ref. lelkész, Horváth Pál földbirtokos, 30 éves előfizetője."29

A jelszó történetében eddig a kvázi esetlegesség dominált: terjesztését az emberekre s azok lelkiismeretére bízták. Ezt a végső soron irányíthatatlan és kontrollálhatatlan folyamatot azonban valami módon mégiscsak irányítani és ellenőrizni kellett, ezért a Budapesti

28 Márton Ferenc megsemmisített egy képet. Új Nemzedék, 1920. szept. 28. 3.

29 Csonka Magyarország - nem ország. BH, 1920. szept. 25. 4.

92