Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Bíró-Balogh Tamás: Egyszerű, rövid, populáris („Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése)

A „Csonka Magyarország nem ország..." kezdetű másik közkeletű jelszót azonban a Horthy előtt szabadgyakorlatokat bemutató seregnyi fiatal nem kiabálta, és lelkesítő beszédében a kormányzó sem említette. Ennek oka egyszerű: akkor még nem létezett. Pedig a sportünnepély majd' egy hónappal volt a trianoni békeszerződés aláírása után.

1. A Jelszó születése

A trianoni békeszerződést 1920. június 4-én 16 óra 30 perckor írták alá, de már délelőtt tíz órakor országszerte megkongatták a harangokat. Kosztolányi Dezső, aki ekkoriban a szélsőjobboldali Új Nemzedék belső munkatársa volt, június 2-án levelet írt a Budapesti Hírlapnál dolgozó Hegedűs Gyulának, s kérte, hogy helyezze el a lapban a saját fogalma- zású mellékelt kommünikét.9 A nyilatkozat - amely a másnapi szám Hírek rovatában jött - így kezdődik: „Horthy Miklós előszavával jelenik meg az első magyar irredenta könyv: a vérző és megcsonkított Magyarország legkiválóbb írói, tudósai, művészei egy porondon találkoznak és küzdenek a csorbítatlan Magyarországért."10 11 Látható, ebben sem szerepel még a Csonka Magyarország kifejezés.

Levelezésének tanúsága szerint Kosztolányi 1920 májusában-júniusában kezdte el a kötet számára gyűjteni az anyagokat, ekkor küldte el leendő szerzőinek a felkérő leveleket.11 A szeptember legvégén megjelent kötet végül a Vérző Magyarország címet, s a Magyar írók Magyarország területéért alcímet kapta. E kötetben még nem egységes a békeszerződés előtti és utáni Magyarország elnevezése. Helyenként mint „régi Magyarország" vagy „kis Magyarország" szerepel, s a csonka jelzős szerkezetet először Lyka Károly művészettörténeti írásában találjuk: „A mi Magyarországunk - tehát nem a csonka Magyarországot értjük - épített, faragott, festett műveiben is egyetlen fejlődési egység, sőt mi több: vele és általa válik kerekké, lezárttá az egész európai művészet."12 Lyka azonban csak alkalmilag írta le a szókapcsolatot, ráadásul kisbetűvel, miképp mások is. Következetesen egyedül Hevesi Sándor használta, a magyar színházakról és színjátszásról szóló cikkében: ő már nem alkalmi jelzőként s kisbetűvel használta a kifejezést, hanem állandó, határozottan megkülönböztető jelleggel.13

Ennek feltételezett magyarázata az lehet, hogy talán Hevesi írása később készült el a kötet számára, mint a többi szerzőé, sőt vélhetően az övé jutott el utolsóként Kosztolányihoz. Hogy pontosan mikor, nem tudni, de valószínűleg 1920. június 26. után. Ekkor jelent meg ugyanis a Budapesti Hírlapbein az a cikk, amely deklarálja, hogy a régi és igazi Magyarországot nevében is meg kell különböztetni az új és hamis Magyarországtól: „Kétféle Magyarország van most. Az egyik az igazi, amely felöleli a hármas bérc és a négy folyam egész területét; a másik, amelynek formáját, nagyságát a békeszerzők eszelték ki. Nemcsak mi hirdetjük, de ma már az egész tárgyilagosan gondolkodó világ mondja, hogy ez az erőszakkal megcsinált Magyarország, amelynek se keze, se lába, amely alighogy lélegzeni tud, nem maradhat így sokáig. Nekünk fog igazat adni a történeti fejlődés és az Idő, a mi igazi Magyarországunk fog ismét életre kelni. De addig is meg

9 Kosztolányi Dezső: Levelek - Naplók. Bp., 1996., Szerk.: Réz Pál, 438. (Továbbiakban: KDL)

10 Magyar írók Magyarországért. BH, 1920. jún. 3. 2. In: KDL, 952.

11 Lásd: KDL, 437-441.

12 Lyka Károly: Magyar művészet - magyar határok. In: Vérző Magyarország. Bp., [1920] Szerk.: Kosztolányi Dezső, 87-92.

13 Hevesi Sándor: A magyar színpad ahogy volt és ahogy lesz. In: Vérző Magyarország, 145-152.

88