Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Acél Zsolt: Közösség és ítélet (Kísérlet a nemzeti identitás elbeszélésére Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című ódája alapján)
István- és koronakultusz másfelől a tizenkilencedik század elejéig a nemesi nemzet identitásához és önigazolásához tartoztak, majd a kialakuló nemzetfogalom - a tizenkilencedik században - először a natio Hungarica fentebb említett motívumpárainak „keleti" tagjait vette át, majd pedig - az első világháború és a konzervatív emlékezésforma győzelme után- a párok „nyugati" elemeit is. A natio Hungarica identitását meghatározó ellentétpárokban viszont tetten érhető- miképpen majd a legtöbb nyugati modern nemzet esetében - a római minta: akár a nemzeti függetlenséget, akár a birodalomhoz való tartozást kívánták hangsúlyozni, az ókori irodalmak és történelmek kínálták a legfőbb mércét. A natio Hungarica latin alapú és az antikvitás ellentétpáraira építő önmeghatározását fokozatosan vette át a kialakuló magyar nemzetfogalom. Undok viperafajzat - az ítélet súlya Ha a fentebbi gondolatmenet után ismét Berzsenyi verséhez fordulunk, akkor láthatjuk, hogy ebben az ódában is a nemzeti identitás elbeszélését olyan utalások, hasonlatok és metaforák járják át, amelyek az antikvitás háttérszövegeiből értelmezhetőek. Példának okáért a magyar nemzeti tudat részét képezi a testvérviszály, a „szent rokonvérbe feresztő / visszavonás" motívuma, és - bár majd minden nemzet konfessziójában megjelenik a homlokon virágzó „testvérgyűlölési átok" (Vörösmarty: Az emberek) Káin-jegye - mégis a magyar identitást megfogalmazó Berzsenyi-versben konkrét római háttérszöveg tapintható ki. Berzsenyi előképei között felismerhető Horatius hetedik epódosza:74 minden nemzeti visszavonás legfőbb előképe Romulus városalapítása és Remus halála, illetve a testvérviszály miatti közösségi átok gondolata.75 A testvérviszály római mintájú elbeszélésén túl a magyar nemzettudatnak a dicső, erkölcsileg ép múlt és az elfajzott jelen szembeállítása ugyanúgy része, miként a római történetírás moralizáló ágának (Livius), illetve Horatius római ódáinak. A hajdani aranykorral példálózó erkölcsi retorika majd minden emberi közösségben megjelenik, mégis a magyar nemzeti identitás elbeszélésében ismételten jól meghatározható a római előkép: a mos maiorum, virtus, pietas, negotium és simplicitas fogalomköreivel leírható köztársaságkori etika a „Delicta maiorum" kezdetű Horatius-óda szövegén tájékozódó Berzsenyi-műben is könnyűszerrel kimutatható. A „spártai férfikar", a nemzetet fenntartó „tiszta erkölcs" és a „rút idegen" behatásától megfertőződő „puha szív" egy hanyatló nemzettörténelem részét képezik - ugyanúgy az ókori Rómában, mint a magyar nemzeti közösségben. Ebben az összefüggésben jelenik meg a nemzeti identitás elbeszélésének egyik legfontosabb eleme: ha a példaszerű múlttól, az ősök példaként tanított szellemiségétől el lehet térni, ha a rút idegen befolyásától el lehet puhulni, akkor ez azt jelenti, hogy a nemzetet el lehet árulni. Nemcsak tettel, hanem lélekben is. A nemzeti szellem immáron nem csak egy 74 Vörösmarty átköltése (A korcsokhoz 1819), Sík Sándor érzékeny fordítása (1921) jelzi, hogy a Horatius-mű a nemzeti identitás aktuális elbeszélésében fontos szerepet tölthet be. E két átdolgozás történelmi jelentőségét hangsúlyozza az a Horatius Noster című kötet is (Trencsényi-Waldapfel I. szerk.), amely Horatiusnak a nemzettudatban betöltött szerepét térképezi fel, és amely egy igen provokatív időszakban három kiadást is (1935,1940,1943) megélt. Ebben a korszakban jelent meg a nagy vitákat idéző Mi a magyar? (Szekfű Gy. szerk., 1939) tanulmánygyűjtemény, illetve a - második bécsi döntést követő - Egységes magyarság cikksorozat (Nyugat, 1940/11,12; 1941/1). 75 A két testvér egyetértése a megbomlott harmónia helyreállítását jelenti: „Remo cumfratre Quirinus / iura dabunt" - „testvérével, Remusszal együtt fog Quirinus ítéletet szolgáltatni" (Verg. Aen. 1, 292-293.) 83
