Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Acél Zsolt: Közösség és ítélet (Kísérlet a nemzeti identitás elbeszélésére Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című ódája alapján)

elvont, szükségszerűen létező történetfilozófiai jellemző, ami mindenképpen - emberek és csoportok ellenében is - érvényesül, és aminek keletkezése és majdani elfogyatkozása a világszellem megváltoztathatatlan útjait jelzi (Hegel), hanem ezen felül egy közösség ingatag és fenyegetett élettere, ami az emberek szabad döntésének van kiszolgáltatva. A nemzeti szellem egyszerre adottság és feladat: olyan érték, amit a nemzetállamok polgárainak védenie, óvnia kell, hiszen ez biztosítja az állam üdvét, a jogrend tisztaságát. Egy erős birodalom csak a valódi nemzeti szellemen alapulhat: a nyelvművelés, a szellemi és történeti eredetet reprezentáló művészet, az elkötelezett oktatás ezt a birodalmat szolgálja. A politikai-szellemi egység erejének legfőbb mintája a Római, illetve a Német-római Birodalom.76 Aki a birodalmat elárulja, az a közösség ellensége: egy idegen elem a nemzet testén belül.

Hogy mi a nemzet? Egy olyan képzelt közösség, amely mindig legalább kettő: a nemzet akkor nemzet, ha belőle megalkotható az igazi, a lelki nemzet, a verus Israel, amely szemben áll a formális közösséggel, az eseteges szakadárokat, árulókat is magába fogadó külsődleges csoporttal.77

E pillanattól kezdve viszont önmagát emésztheti fel a nemzetfogalom, hiszen ki van szolgáltatva a hatalom igényeinek. A kollektív emlékezet tartalmait és formáit, az identitás lehetőségeit rögzíteni kívánó államhatalom újabb és újabb határokat húzhat a nemzeten belül: csoportosítja az embereket, ítéletet mond a tettekről, a hagyományokról, a szív gondolatairól. Ki állhat ellen a hatalom és az ítélet kísértésének? Tanulságos, hogy a római világból is ismert hazaárulás, proditio fogalma nem pusztán a katonai cselekedetekre (desertio, transfugium), az állam elleni szervezkedésre (perduellio) vonatkozott, hanem később a felségsértésre (crimen laesae maiestatis) is: az egyeduralom, a császári hatalom mindig igényt tart az átokra, kiközösítésre, az ellenséges szándék megítélésére.78 A nemzetből kirekesztett árulók ítéletet vonnak magukra: nincs helyük a hatalom által rendezett közösségben. A közösségből való kitaszítás latin formulájától (sacer estó) a Deuteronomium átokformuláin keresztül a kiközösítés érzékeny megfogalmazásáig, ahogyan az Antigoné kórusa súlyos szavakkal veti el a polisz ellen támadót (apolis - 369), mind erről tanúskodnak. A római és a biblikus példa jelzi, hogy a közösség a belső ítéletekhez szívesen használja a jogi és a vallásos beszédmódot, a Szophoklész-idézet pedig arra hívhatja fel a figyelmet, hogy a közösség elárulásának vádját gyakran a hatalom diktálja. A kollektív identitás elbeszéléseiben valahol mindig felbukkan a viperafajzat, a Vipernbrut.

A közösségi ítélkezés és hatalmi beszédmód feltérképezése mellett ismételten emlékeztetni kell arra, hogy a felvilágosodás jogi igényeit érvényesítő, a romantika metafizikai színezetű lélekfogalmát magába fogadó, majd egyre erőteljesebben etnicizálódó nemzeti identitás a valódi szolidaritásnak, a tágas jogérvényesítésnek és közösségalkotásnak

76 Wagnernél: „Habt Acht! Uns dräuen üble Streich: / zerfällt erst deutsches Volk und Reich, / in falscher welscher Majestät / kein Fürst bald mehr sein Volk versteht,/ und welschen Dunst mit welschem Tand / sie pflanzen uns in deutsches Land; / was deutsch und echt, wüßt keiner mehr, / lebt’s nicht in deutscher Meister Ehr./ Drum sag ich Euch: / ehrt Eure deutschen Meister! / Dann bannt Ihr gute Geister; / und gebt Ihr ihrem Wirken Gunst, / zerging in Dunst / das heil'ge röm'sche Reich, / uns bliebe gleich / die heil'ge deutsche Kunst!" Richard Wagner: Die Meistersinger von Nürnberg, 1868 - bő húsz évvel a frankfurti germanista konferencia után. A Vormärz Lohengrinre gyakorolt hatásáról: U. Bermbach, „A fejedelem mint republikánus" (Balázs I. ford). In Muzsika 2004/6, 14-32. Egyébként az olasz egység is a Németrómai Birodalom itáliai gondolkodóira szeretett hivatkozni. Zenei példánál maradva: Verdi Simon Boccanegra című operájának nevezetes Petrarca-utalása: „Ecco un messaggio / Del romito di Sorga, ei per Venezia / Supplica pace."

77 J. Assmann, i. m., 201.

78 „Perduellionis reus, hostili animo adversus rém publicam vei principem animatus" - Ulp. Dig. 48,4,11.

84