Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Acél Zsolt: Közösség és ítélet (Kísérlet a nemzeti identitás elbeszélésére Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című ódája alapján)
Végül negyedszer: Plutarkhoszra, Spártára, Szübariszra utalva Berzsenyi a nemzeti identitás elbeszélését és megértését a klasszikus antikvitás ismeretére alapozza. A magyarokhoz ódában máshol is találunk ókori motívumokat. A fentebb említetteken kívül: „vad tatár khán xerxesi távora"; „spártai férfikar"; „Herculesként / Ércbuzogány rezegett kezdetben"; „Róma ledűl"; „ledűlt már a nemes ílion, / A büszke Karthágó hatalma, / Róma s erős Babylon leomlott. " Az idézett helyek jelzik, hogy az újkori nemzetek és nemzetállamok, így a magyar nemzet megértéséhez az ókorra vonatkozó háttértudás feltétlenül szükséges. A nemzeti identitás elbeszélésében azonban nem pusztán díszítőelem, nem pusztán egy értelmiségi rétegnyelv mellőzhető kérkedése az ókori utalások használata, hanem azt kell látnunk, hogy az antikvitás (illetve az arról való tudás) az újkori nemzetfogalmak belső szerkezetét alkotja. Talán nem is olyan különös, hogy az ekkor létrejövő egyes nemzetek, akik a többi nemzettől való függetlenségüket és természet adta eredetiségüket hangsúlyozták, ennek a különbözőségnek a kifejtésében voltaképpen nagyon is igazodtak egymáshoz: az újkori államok és nemzetek - minden ellentétes értelmű törekvés és elkülönítő beszéd ellenére is - hasonlítanak egymásra. A különbözőség mélyén ugyanis azonos politikai törekvés és azonos elbeszélésminta rejlik: az antikvitásé és a biblikus kultúráé. Ez azt is jelenti, hogy a nemzeti széttagolódásként szemlélt 19. századi folyamatot nemcsak az elhatárolódás, hanem a kölcsönös figyelem és kulturális együttműködés is jellemzi. A jogállamiság igényét, a nemzeti elbeszélések narratív mintáit az egyes nemzetek egymástól tanulták.54 Az ószövetségi narratíva felhasználása érthető, hiszen minden újkori nemzet legfőbb előképe Izrael népe: „Izrael az etnikai ellentét elvéből olyan formát kovácsolt, amely modellként, ideáltípusként szolgálhat. Minden nép, amely ilyenként és a többi néptől különbözőként tekint magára, valamiképpen kiválasztottnak tekinti magát."55 A magyarság emlékezetében is a kiválasztott nép tudata, illetve az Istentől való elfordulás, büntetés és visszatérés dramaturgiája fontos szerepet tölt be.56 Az ószövetségi mintájú nemzetvallás és hivatástudat jól nyomon követhető a nemzetiként kanonizált szöveganyagban Komjáti Benedektől (Epistolae Pauli, 1533), Farkas Andrástól (Cronica 1538),57 valamint a Szigeti veszedelemtől kezdve a Himnuszon át egészen A magyar Messiásokig - és még tovább. Még ma is gyakran a társadalmi-politikai beszédmód értelmezési keretét, bennfoglalt előfeltevését a közösségi kiválasztottság és küldetés tudata jelenti. Nem szükséges az üdvtörténet szekularizált fogalmait (az ígéret földje, a honfoglaló szent harc, a haza oltárán hozott áldozat, nemzeti kálvária és Golgota, szent sebek, Magyarország feltámadása, szent hagyomány, a magyar üdvösség és kárhozat, magyarok istene) használni ahhoz, hogy a közéleti beszéd rájátsszon a nemzetvallás igényére. Gyakran a látszólag ezzel szembenálló hatalmi diskurzus is felhasználja a közösségi kiválasztottságban és küldetéstudatban rejlő politikai hajtóerőt, nem is beszélve az állami és oktatási reprezentációkról, amelyek nem véletlenül használják a keresztény rítus mozdulatait, szövegvilágát és tereit. A biblikus elbeszélés mellett a klasszikus antikvitás emlékezete is formaalkotó tényezőnek bizonyult a nemzeti identitás kialakításában. Mint Berzsenyi Plutarkhosz-idézete nyomán láttuk, az ókori elbeszélésekre való utalás a morális beszéd sajátja: az újkori állam és nemzet legfőbb példája az ókorban található. A korszak állam- és embereszméje a felvilágosult humanitás- és képzésfogalomból táplálkozott, ez a humanitásszemlélet pedig ókori szövegek értelmezésén alapult, vagyis a nemzeti identitás és közösségi emlékezet a 54 J. Habermas, i. m., 21. 55 J. Assmann, i. m., 31. 56 Szörényi L., i. m., 16. 57 Szili „Képzelt közösség képzelt képzelete." In Irodalom tudat-hasadás. Az irodalom intertextuális elmélete. Bp., 2005, 67-109. 78
