Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Nagy Márta: Színről színre látni (Baka István: Publicisztikák, beszélgetések)
val kalauzolja Dantét a Pokolban. Hasonlóan ellentmondásos szövegek a Portrévázlatok az orosz költészetből című ciklus darabjai is, hiszen egy veszélyes, kegyetlen, gyakran buta világ bontakozik ki belőlük, tragikus költősorsokat, megkínzott művészeket ismerhetünk meg, mégis jó olvasni őket, kíváncsi az olvasó, hogy mit mesél még Baka. És nem is marad adós a történetekkel. Megtudjuk például, hogy Brodszkij „idegen munkát zsákmányolt ki", amikor barátai nyersfordításai alapján készítette műfordításait, de élvezettel ecseteli azt is, hogy milyen malőrök történtek Gennadij Ajgi szegedi látogatása alkalmával. Persze azt is meg kell említeni, hogy a következő bekezdésben már a költő moszkvai nyomorát tárja elénk: „A mieinknél is nyomorúságosabb lakótelep, három inkább fél, mint egész szoba (a mi mértékünk szerint); az egyikben Ajgi mostohafia, a másikban a menye lakott férjestül- gyerekestül, s a harmadikban húzódott meg ő a feleségével, rozoga bútorok, foszladozó kárpitú székek között, s a lehangoló látványt csak a könyvek mindent elöntő áradata enyhítette." Ezek a szövegek Baka műfordítói tevékenységéhez is értékes adalékul szolgálhatnak, hiszen valamennyi említett költőtől fordított verseket, és gyakran tematizálódik is ez. Bevallja például, hogy teljesen Brodszkij hatása alá került, amikor műveit ültette át magyarra. Kortársairól is hasonló stílusban ír. Költőbarátságok, portrévázlatok, személyes élmények bontakoznak ki a kritikák ürügyén, de azért többségükben kritikák is ezek a szövegek, hiszen néhány lényeglátó mondatban összegzi az életművet, a bemutatott kötetről alkotott véleményét, vagy épp az aktuális irodalmi életet. Sajátos irodalmi kontextust rajzolnak ezek az írások a Baka-életmű köré. Az Ilia Mihályról írt töredék például Baka szellemi fejlődésének fontos mozzanatait villantja fel: „Mindenesetre én Ilia Mihály alig észrevehető, de határozott szellemi irányításának köszönhetem, hogy nemzeti költő lettem (ehhez egyéni színezetként némi ezotériát és ateizmust elegyítve), de azt is, hogy a neofita buzgóság sohase fogott el, mert én tőle azt is megtanultam, hogy magyarnak lenni ízlés kérdése is, nemcsak elhatározásé, hogy azért »ebbe« mégse lehet úgy belépni, mint egy pártba..." Itt is jellemző azonban a tragikus, komor történetek és a szellemes anekdoták furcsa elegye. A Pulóverujjak angyalszárnya című írásból például nemcsak az derül ki, hogy miért vonult vissza Kormos István az ötvenes-hatvanas években, hanem az is, hogy „a magyar irodalom Karinthy után legnagyobb tréfamestere volt." Néhány képzőművészeti tárgyú írás is helyet kapott ebben a ciklusban, és bebizonyosodik, hogy Baka nemcsak az irodalomkritika területén mozog magabiztosan, hanem a képzőművészetben is. A Szépmíves tárlat '91 című szöveg például a '89 után felbolydult, gyorsan változó művészi élet meghökkentően pontos bemutatása; esszé, kritika és - 2007-ben olvasva - kordokumentum. De ugyanitt olvashatunk egy nagyszerű esszét Benes József festészetéről, mely az életmű lényegi vonásait mesteri pontossággal és a rokoniélek érzékenységével ragadja meg. Hasonlóan érdekes kitérőt jelentenek Az idő térképjelei ciklus egyes darabjai, melyekben zenei kritikákat olvashatunk. Baka vonzalma a klasz- szikus zenéhez közismert, és a zenei hatások műveiben is kimutathatók; gyakran tárgyalja ezt a kritika. Ezekből a szövegekből az derül ki, hogy nemcsak műélvező, hanem értő kritikus is. A Mahler, illetve a Háromszögletű kalap című írások kitűnő kritikák, bőségesen megtűzdelve szubjektív, esszéisztikus kitérőkkel, és természetesen sűrű kitekintéseket tartalmaznak a költészetre. A Világpremier című Liszt Ferencről írt szöveg pedig Baka Szekszárdi miséjének keletkezéstörténetéhez szolgál adalékul, illetve a műveiben fellelhető Liszt-hatást illusztrálja. Emellett persze rendkívül elegáns kritikája Liszt akkortájt lemezen megjelent, ismeretlen zongoraversenyének: „egy különös, a Liszt-művek egyik csoportjába sem sorolható művet ismerhetünk meg. Hiányoznak belőle a fiatal zongorista-zeneszerző paganinis üresjáratai, az érettkori művek pátosza, de - természetesen - az az öreges szárazság se lelhető fel benne, ami a kései Lisztet jellemzi. Fiatalos, nem túlfokozott lendület, a dallamosság rovására nem menő virtuozitás - a mindössze tizenöt perces darab a »kellemesség« érzetét hagyja a hallgatóban." Itt kell megemlíteni a Mámor és didergés című írást is, mely portré és pályakép a svéd költőről, Carl Michael Bellmanról, ugyanakkor emlékezés Csatlós Jánosra, a költő magyarországi felfedezőjére. Baka Istvánra sem maradt hatástalan a svéd Villon, hiszen számos versét ültette át magyarra, és Fredman szonettjeiből című szonetthármasában Bellman alteregója, az egészségesen hedonista órásmester szólal meg. A kötet egyik legizgalmasabb ciklusa a Talált kincs, mely a Kincskeresőben megjelent írások és interjúk gyűjteménye. Baka hosszú évekig volt e folyóirat szerkesztője, ám ez eddig a kritika számára inkább életrajzi tény volt, és az itt keletkezett szövegekről kevés szó esett. A Kincskeresőben publikált verselemzések, kritikák, valamint a gyermek- és ifjúsági irodalom fontos szerzőivel készített beszélgetések Baka kevéssé ismert oldalát, a szerkesztőt és a tanárt tárják elénk, aki értő szeretettel és türelemmel terelgeti a gyerekeket 110 /
