Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6. szám - Nagy Márta: Színről színre látni (Baka István: Publicisztikák, beszélgetések)

az irodalom felé, vagy épp az irodalom világában. A Beszélgetés arról, hogy szép-e a krumplipaprikás és hogy táltos-e a villanyvasaló? című írás például lépésről lépésre vezeti gyerekolvasóit egyre beljebb a szövegek világába: József Attila és Kiss Benedek egy-egy versének elemzése ürügyén az irodalmi beszédmód lényegét és a verselemzés fogásait mutatja be. Hasonlóan érdekes szöveg a Himnusz - Szózat című, mely a Himnusz és a Szózat különféle feldolgozásait tartalmazó hanglemezt ajánlja a gyerekek figyelmébe, miközben egy kis irodalomtörténeti kitekintést és nemzeti- öntudat-építést is belecsempész a szerző.

A gyermek tematika a Káosz árvái ciklusban is hangsúlyos, hiszen a Csernobil gyermekei az atomrobbanást átélt gyerekek leveleit tartalmazza, a Felnőttek, mi békére vágyunk című írás pedig a délszláv válságra reflektál a 7. osztályos Kovács János „békeverse" kapcsán. Ezekben az írásokban a gyermeki látásmód alkalmazása, a gyerekek naiv tényközlése még erőteljesebben mutatja a csernobili események tragikumát, illetve a háború hiábavalóságát. A ciklus többi darabjáról is elmondható, hogy a közelmúlt jelentős politikai eseményeit tematizálja, ennek kapcsán pedig a kelet-európaiság kérdését boncolgatja, ám ezekben a szövegekben többnyire a korábban bemutatott derűs irónia és anekdotikus megközelítés dominál. A Búcsúzzunk nevetve! például szovjet viccekből és anekdotákból építkezve mutatja be a bomló Szovjetunió kissé groteszk világát. A Villámzárak csattogása címet viselő írás pedig egy slágerszöveg kapcsán szellemes, ám fájdalmasan találó párhuzamot von az elmúlt rendszer és az aktuális többpártrendszer politikai beszédmódja közt. Hasonlóan meglepő, ám lényegesen keserűbb párhuzamot tartalmaz a ciklus címadó darabja, melyben Kelet-Közép-Európa népeinek sorsát a boszniai erőszaktételekből született, anyjuktól elhagyott és megtagadott gyerekek sorsához hasonlítja: „Szomorú szemű, fiatal férfiak és nők vagyunk mi is, Kelet-Közép-Európa népei, akik hiába esengünk szeretetért, megértésért Európa-anyánkhoz. Erőszakból születtünk, az Európa lágy alsótestébe falloszként behatoló hatalmak nemzettek: a népvándorlás, a tatárjárás, az oszmán-török birodalom és a bolseviz- mus. Ezért vagyunk ilyen zavartak, alázatosak, meghunyászkodásunk mélyén ezért parázslik a gyűlölet, amit csak önmagunk - azaz egymás - ellen tudunk fordítani. Anyánk évszázadokkal ezelőtt megtagadott minket, arcunkon nem a saját, hanem Batu kán és Sztálin vonásait keresi, hogy undorral forduljon el tőlünk. Mert piszkosak vagyunk és rongyosak, kérlelőn nyújtjuk ki a kezünket, de nem ajánlatos nekünk hátat fordítani, mert zsebtolvajlásra, rablásra vetemedünk.

Nem igazán megbízható, bár olcsó munkaerő vagyunk, s az éhezés - nem mindig kenyérre, néha csak jó szóra - annyira kimerített bennünket, hogy elég egy szigorú pillantás, máris szűkölve húzódunk vissza hitvány zugainkba."

Az alteregók sorát gyarapítja Bakó András, a kedélyesen szivarozó, néha zsémbelő öreg barát, aki rendszerint elszenderedik, mire végére ér aktuális történetének. Témáit tekintve Bakó András történetei sokban kapcsolódnak A káosz árvái ciklushoz, ugyanis főként a rendszerváltás utáni Magyarország életképei és problémái elevenednek meg. „Bandi bátyám" a kívülálló éleslátásával, fanyar iróniával és egy-egy történettel kommentálja a helyzetet. A Válámi ván... szókimondó kritikája a '90-es évek életstílusának és értékrendjének: „Meg aztán itt vannak a házaitok. Istent keresitek, a vallásos érzést próbáljátok visszahozni kiszikkadt lelketekbe, de hát megy ez úgy, hogy közben kietlen betonkalitkákban laktok? Azt hiszitek, Isten a tapéta mögül fog előbújni, csótányok kíséretében? Az én gyerekkoromban még igazi házakban éltünk - igaz, összkomfort nélkül, de minden háznak volt pincéje és padlása, azaz mindegyik tükrözte a kozmikus világrendet: pokol, föld, mennyország." Bakó András másik története, a Váltók között pedig a sínek közé szorult vasutas történetét állítja párhuzamba Magyarország helyzetével. A szerencsétlenül járt ember ingét gyújtotta meg és reménykedett, hogy a közeledő expresszvonat vezetője meglátja a fényt és időben lefékez. „Ostoba - dörrent rám öreg barátom. - Nem vetted észre, hogy rólatok beszélek? A pályatestet ellenőriztétek, tudtátok már, hogy rozoga, nem biztos, hogy elbírja a következő expresszvona- tot... S ekkor hirtelen az állomáson átállították a váltókat. De olyan szerencsétlenül, hogy odaszorult a lábfejetek. És most álltok bénán, tudva, hogy perceken belül megérkezik a történelem expressze, már halljátok a zakatolását, sípszavát - észreveszi-e vajon égő ingeteket a masiniszta? S van-e egyáltalán mozdonyvezető ezen a vonaton? S ha igen, ki ül a műszerfal előtt; Isten? A Sátán? Valamelyik szuperhatalom első számú embere?" A Hová tűntek a bolondok? című tárca a hetvenes-nyolcvanas évek jellegzetes utcai figuráit vonultatja fel: a kibontott, ősz hajjal órákig álldogáló öregasszonyt, akinek könnyek csorogtak arcán, a Léggömbárust, aki makulátlan öltözetben, tolókocsival vonult végig Szeged belvárosán, és a mindig siető, csodálkozó tekintetű, vézna, ballonkabátos férfit. Megtudhatjuk a szövegből, hogy irodalmi alakokká váltak ők, hiszen furcsa, szürrealisztikus figurájuk nemcsak Baka műveiben tűnik fel, hanem Töttös Gábor novellájában és Géczi János regényében is. E szövegek

111