Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6. szám - Monostori Imre: „Az ember célja mégiscsak az üdvözülés” (Németh László: Napló)

kodva tudja föléleszteni. „Európába fúrni (s nem másolni) bele a magyart, úgy, hogy az európai küldetés egyszersmind belső átkeresztelkedés, a társadalom megtisztulása is legyen: ez fűtött engem szemmel láthatóan minden írásomban." S föl-föltűnnek a nagy ideák: a szellemi család, a megváltás, az üdvözülés, az önfeláldozás.

De változatlanul bolyong és hadakozik. Bolyong szerte az országban - a Bocskai-kertben, Debrecen mellett farmot vásárol -, azt hiszi, hogy őt hagyta el a családja, úgy érzi, le kell mondania róluk, a lányok nevelése kicsúszott a kezei közül; Ella, a felesége újabb és újabb nehézséget támaszt, vissza kell térni a teljes vagyontalanságba (egy zsilettpengét legalább egy hónapig kell használnia); „Ella olyan csúnyán viselkedett..." „Az emberek ellen nincs más orvosság, mint a növényeket választani testvérekül. Invokáció a növényekhez: segítsetek, hogy az emberektől észrevétlen elszakadhassak." Egyszer tükörbe néz, s ez jut eszébe: „Igen, ezt az arcot kidolgozta a szenvedés. A nyomorultak (asszony, barátok, haza) hol fognak még egy balekot, aki ilyen becsületesen fog szenvedni nekik?"

„Hódmezővásárhely - Boldogság szigete"

A Bocskai-kerti magány fel-feltörő apró boldogságai a hódmezővásárhelyi évek alatt már- már állandósulnak - bár keverve, megrontva a politikai üldöztetés miatti időnkénti halálfélelemmel. De mégis! „A közöny és a szeretet édes keveréke, amit az emberek iránt [...] érzek: édes, mert függetlenül édes, mert szeretetet gerjeszt. Most, hogy végleg elszakadtam tőlük, az emberek kezdenek megszeretni" - írja 1945. október 6-án. Egyenesen kegyelmi állapotnak tekinti a sorsát. Azt szeretné, ha mindez életfogytig szólna. „Rezignált könnyűség" foglalja el a régi kínok helyét. Lehámlik róla ifjúságának „két tévedése": „az egyik az volt, hogy egy Démusz-lányból Németh Lászlónét; a másik, hogy a magyarságból európai nemzetet akartam csinálni. Mind a két kísérlet eleve reménytelen volt." Az életerősítő fölfedezése viszont: „Most, hogy a harc lehetetlenné vált: húsz év szakadatlan írás után úgy érzem: íróvá lettem." Kulcsmondatok, belső élethelyzetet fölvázoló gondolatok ezek. Az elveszett illúziók és a megtalált fő életcél megnevezései. Egyszerre drámai és lírai vallomások.

A vásárhelyi (és az azt közvetlenül megelőző) évek áthangoló hatása nemcsak az életműre vonatkozik, hanem az emberre is. Közvetlen közeli tapasztalásáról lányától, Magdától értesülhetünk (a Németh Lászlóról szóló emlékezések kötetében), aki perdöntőnek számító beszámolójában azt emeli ki, hogy a háborús évek „mélyreható változást" okoztak Németh László egyéniségében. A számtalan negatív hatás megtörte, a harmincas évekből ismert harcos egyénisége megváltozott: csendessé, a külvilág szemében beletörődővé, a magabiztos ember félénkké vált. „Kerüli a konfrontációt. [...] Magyarságszolgálatát átértékelte: organizátorukból nevelőjükké, oktatójukká válik." Előtérbe került a pedagógushajlam, ez vált gondolkodásának fő szólamává. Mindezek a változások benne vannak a vallomások érzelmi-gondolati tömbjeiben is. És még valami (utaltunk már rá): a tónus gyökeres változása a negyvenes évek végihez képest. Ott az örök lázadás, az ingerült visszatámadások, az önsajnáló gesztusok sorozata - emitt: látni fogjuk.

Az 1948. júniusi, Sárospatakon tett bejegyzések a bizakodó Németh László lendületes vallomását tárják elénk, aki „óriási lehetőséget" és „óriási felelősséget" érez a szívében. A háttér: a nemrég megjelent Iszony sikere. Ember és mű, mű és ember szétválaszthatatlan egységének a szép mintapéldája. Hisz a művészet erejében, hisz saját szépírói munkásságának értelmében. Mert ez a művészet: „ha megküzdök vele, az egész emberiséget oltja be azzal, amibe az életben elbuktam".

„A test már hanyatlásnak indul, de a lélek még nő..."

„Ember és szerep" kapcsolatában a szerep egyszerűsödik, a végén szakítania kell a tanárkodással. („A tanítás volt a társaséletnek egyetlen elviselhető, sőt örömteli formája a számomra.")

Műhelykérdések kerülnek előtérbe, sőt írói tervek, tervezgetések. A fordítói gályapadból laboratóriumot képes csinálni. Büszke Tolsztoj-fordításaira. Megfogalmazza azt is, hogy a tökéletes megoldás az, ha a szerep beleolvad a műbe, hogy azután onnan sugározzon tovább: „A rólunk lehasadó alakok együtt többet mondanak a legtökéletesebb vallomásnál."

106