Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6. szám - Fehér Zoltán: „Ott kincs van, mer tűz ütött ki” (Az arany mint az Alsó világ Napja kincsmondáinkban)

Tudjuk azt is, hogy a sámánhitű népek sámánavatási szertartásakor a jelöltnek el kell jutnia a Felső és az Alsó világba is, hogy kapcsolatot létesítsen az ottani szellemvilággal, s ezáltal elnyerje tudományát. Túlvilági utazásairól révületében beszámol. A sámánavatáskor az égigérő fát a sátor oszlopa vagy egy létra szimbolizálja, ezen kell jelképesen eljutnia a szellemek világába. A keleti népek napos-holdas sámánfájának rokonai a magyar emberalakú kapufélfák. (A bátyai antropomorf kapufélfák hiedelmekkel kapcsolatos szerepéről évekkel ezelőtt a Forrásban már beszámoltam.) Fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy a világfa szerepű sámánfák és a kapufélfák magukon viselik a Napot és a Holdat, mintegy a mítoszt illusztrálva. A mezőn dolgozó parasztemberek széliében használt képes kifejezése az este közeledtére mára üressé vált, de eredetileg azt jelentette, hogy az égigérő fán tartózkodik a Nap. Ezt szokták mondani mifelénk is: Fahegyibe van a Napocska. A továbbiak megértéséhez felidézem Diószegi Vilmos világfa-tanulmányából azt a megfigyelést, miszerint keleti népek világképében nemcsak felfelé, de lefelé növő világfákról is tudnak. Ezzel a Felső és az Alsó világ még inkább tükörképévé válik egymásnak. A szemléletben pedig egy sajátos dialektika nyilatkozhat meg a magas és a mély vonatkozásában. Érdekes módon a sámánok túlvilágjárásának az avatással kapcsolatos mozzanata az én gyűjtéseimben mindig boszorkánymondákban került elő. A bátyai Tupcsia József mondája szerint valaki boszorkány akart lenni. Egy boszorkány leszúrt előtte egy botot (!), hogy azon másszon föl. A mászás megkezdésekor a bot hirtelen nőni kezdett, s a tetejéről az egész világot - egyik oldalon a szépséget és a jóságot, másikon meg a csúnyaságot, gonoszságot - lehetett látni. A szanki hiedelemmondában szintén boszorkányságot akart tanulni egy fiatal. Neki meg egy ökörfarkkóróra kellett másznia, ám ez a kis gyomnövény a mászás megkezdésekor kozmikus méretűvé nyúlt, mire a jelölt elállt szándékától. Diószegi Vilmos idézi a diószényi csángó táltosmondát a valói táltos tudománykapásáról: átalvitték őt a békák országán (...), a gyíkok országán. Mint a szerző megjegyzi, a hiedelem kétségtelenül az alvilágról beszél. Egy szanki monda boszorkányjelöltje szintén eljut a másvilágra. Meg aztán megin vót ez a boszorkányság. Egy asszony akart tanítani egy valakit, egy legényt vagy embert. Aztán mentek, mentek, utóbb főmásztak, mintha ökörfarkóró-e lett vóna.. Mentek, fólértek Ott vót egy asztal, oszt ott vót egy nagy fazék, a másik sarkába meg egy nagy kutya. Aztán oszt mondja az a boszorkányos asszony, hogy: Mondjad utánam! Hiszek a nagy fazékba, hiszek a nagy kutyába, bízok a nagy fazékba. Ez meg azt mondja: Szarok a nagy fazékba, ördög van a nagy kutyába, A komát lekűdték. A példák, azt hiszem, meggyőzően bizonyítják a természetfölötti hatalommal rendelkezők túlvilágjárását.

Az előbbiek alapján érthető, hogy itt a sámánavatás égigérőfa-megmászásnak, s a tudományszerzésnek a boszorkányra adaptált változatával van dolgunk. Az ökörfarkkóró a Világfa. A Fölső világ hasonló a miénkhez, hisz asztalt, fazekat, kutyát talál benne a jelölt. Ami azonban ott történik, az egy szakrális rítus, az eskütétel. Az asztal éppúgy oltárnak fogható föl, mint népszokásaink karácsonyi asztala. Figyelemre méltó az esküszöveg hármas tagolású gondolatritmusa. No, de mire szoktunk esküdni? Istenre vagy legalább is szentséges dolgokra. Itt meg nagyon is profán dolgok szerepelnek: nagy fazék, nagy kutya. Arra gondolhatnánk, hogy ennek magyarázata a másvilági fordítottsága. Vagyis, ami az emberi világban profán, az a másvilágon szakrális. Szerintem azonban másról van itt szó, s éppen ez a másság vezet vissza bennünket a kincsmondákhoz. Az aranyat ugyanis nagyon sok monda szerint vászonfazékban rejtik el. Az arany pedig a mitikus időkben a szentséges Nap szimbóluma volt. A boszorkányjelöltnek tehát tulajdonképpen a Napra kellett esküdnie. A nagy kutya pedig nem lehet más, mint az elásott arany fölött áldozatként agyonütött állat, amelynek szelleme őrzi a kincset. No, de hogy kerül ide a boszorkány? Azt hiszem, a választ egy bátyai monda adja meg. A Szarvas Istvánné által elmondott történet szerint a boszorkányok nem árulták el a menekülő Jézust az üldözők95