Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Pomogáts Béla: Nyitott műhely (– Az új Korunk a magyar folyóiratok között –)
fogom újítani, ahol szélesebben és mélyebben lehet országunk, társadalmunk és művelődésünk kérdéseivel foglalkozni." Ezután majdnem egy évtizednek kellett eltelnie addig, amíg a Korunk új életre kelhetett. A régi-új folyóirat irányításának kijelölése, ezt ma, fél évszázaddal később is elmondhatjuk, igen szerencsésen történt. (Egyszer érdemes lenne közreadni azokat az iratokat, amelyek ennek a szerkesztő-választásnak a történetét, vagyis Gáli Ernő főszerkesztői és Balogh Edgár főszerkesztő-helyettesi kinevezését megvilágítják. Gondolom, a bukaresti korifeusok jobban bíztak Gáli Ernőben, mint a korábban börtönbe vetett és alig néhány esztendeje szabadult Balogh Edgárban, szerencsére, választásukban súlyosan csalódniok kellett!) Nos mind Gáli, mind Balogh szerkesztői szerepvállalásának történelmi jelentősége volt, és jelen előadásomban éppen arról szeretnék beszélni, hogy kettejük együttműködésének és munkamegosztásának, valamint talán még inkább annak a kétféle, egymással mindazonáltal békésen megférő, szellemi és politikai stratégiának, amelyet egyfelől Gáli, másfelől Balogh képviselt, milyen eredményei voltak, és ezek az eredmények miként befolyásolták a magyarországi, a teljes magyar értelmiség gondolkodását, eszménykeresését, szellemi és politikai küzdelmeit. A Korunk újraindulása előtt Gáli Ernő Az új Korunkért! című szerkesztői programírásában a következőkben jelölte meg a folyóirat tennivalóit és terveit: „Feltétlenül szükségesnek mutatkozik egy olyan magyar nyelvű, elsősorban társadalomtudományi jellegű folyóirat megindítása, amely egyrészt biztosítaná történészeink, filozófusaink, jogászaink, pedagógusaink stb. egyre gazdagodó tudományos munkássága eredményeinek népszerűbb formákban való rendszeres közlését, másrészt kielégítené az új magyar munkás és értelmiségi olvasótábor ilyen irányú szükségleteit." Az újrainduló folyóirat sokrétű feladatra vállalkozott, midőn szellemi stratégiáját a fentiekben jelölte meg, ebből a stratégiából következett, hogy a Korunk igen tág keretben tevékenykedett, és évtizedekig (nemcsak folyóiratszámaival, hanem igen gazdag Évkönyve ivei is) az erdélyi magyar szociológia, történetírás, közgazdaságtudomány, irodalomtörténet, művészettörténet és néprajz legtermékenyebb műhelye lehetett, illetve szellemi hatása kiterjedhetett az egész magyar kulturális életre. (Még 1985-ben az Egyesült Államok magyar közösségeit járva örömmel tapasztaltam, hogy ott is megbecsüléssel emlegetik a kolozsvári folyóiratot!) Az 1957-ben újraindult folyóirat mindenekelőtt klasszikus elődjének örökségét vállalta és folytatta. A régi Korunk több tekintetben és a szellemi élet több tartományában is nemes hivatásnak tett eleget: egyszerre volt erdélyi (illetve romániai) folyóirat, amely az ottani társadalom kérdéseire keresett választ (tehát nemcsak az erdélyi magyar, hanem az egész romániai társadalom kérdéseire), volt kisebbségi folyóirat, amely a romániai magyar közösség történelmi, nemzetiségi tapasztalatait vizsgálta, volt egyetemes magyar folyóirat, amely szélesebb kitekintésben vetett számot a több országban élő magyarság társadalmi és kulturális helyzetével, és volt közép-európai folyóirat, amely az egymás mellett, esetenként egymással elvegyülten élő népek kölcsönös megismerésének és közeledésének ügyét szolgálta, és ezáltal valamiféle kelet-közép-euró- pai kiegyezést szeretett volna elérni. (Nem rajta múlott, hogy ennek a kiegyezésnek a stratégiája, mindenekelőtt a felhalmozódott történelmi sérelmek és az egymásnak feszülő nacionalizmusok következtében nem lehetett életképes.) Valójában az új Korunk is ezekkel a tennivalókkal küzdött, eszmei panorámáját és műhelytevékenységét ezek a feladatok szabták meg. A vállalt örökség körén belül különösen két feladat kapott nagyobb nyomatékot, és az imént azért emeltem ki Gáli Ernő és Balogh Edgár szerkesztői tevékenységét, mert mindaz, amit ők képviseltek, szolgáltak, amin ők dolgoztak, mindaz akár jelképes 84
