Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Pomogáts Béla: Nyitott műhely (– Az új Korunk a magyar folyóiratok között –)
Pomogáts Béla Nyitott műhely- Az új Korunk a magyar folyóiratok között Ötven esztendeje: 1957 januárjában, majd két évtizedes némaság után, új életre kelt a kolozsvári Korunk. Ez a máskülönben ünnepi pillanat valójában a magyar irodalom huszadik századi történetének egyik leginkább gyászos időszakára esett: néhány hónappal korábban a szovjet katonai beavatkozás áldozatává vált az alig két hétre kivívott szabadság, Budapesten már berendezkedett a Kádár János nevéhez fűződő ellenforradalmi hatalom, megkezdődtek a letartóztatások, amelyek számos kiváló magyar író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán bebörtönzésével jártak, karhatalmi erővel függesztették fel a Magyar írók Szövetségének működését, és Erdélyben is kezdetét vette a széles körű megtorlás azokkal a magyar és román fiatal értelmiségiekkel szemben, akik néhány héttel korábban rokonszenvüket fejezték ki a magyar nép szabadságküzdelme iránt. Nem az én feladatom most megvilágítani azt, hogy a bukaresti hatalom, amely különben a magyar forradalom ürügyén szinte fékevesztett támadást indított az erdélyi magyarság értelmisége és intézményei ellen, miért éppen ezt az időpontot választotta ki a nagy múltú folyóirat újraindítására. Tudjuk, hogy ennek a döntésnek voltak ideológiai és politikai indítékai: a hatalom meg akarta erősíteni a romániai magyarság körében a bukaresti felfogás szerint értelmezett marxista-leninista ideológia pozícióját, egyszersmind valamiféle művelődéspolitikai engedményt kívánt tenni a magyar értelmiségnek. Akármifélék voltak is ezek a bukaresti szándékok, a Korunk újraindulása az erdélyi magyar értelmiség és művelődés korabeli erőfeszítéseinek komoly eredménye volt, és ez az eredmény sok tekintetben aligha felelt meg a román pártközpontban megfogalmazott igényeknek. Maga az a tény, hogy az akkor közel egymillió-nyolcszázezres romániai magyarság és ennek igen jelentékeny szellemi erőt képviselő értelmisége az addig szinte kizárólagosan irodalmi jellegű folyóiratok: a kolozsvári Utunk és a marosvásárhelyi Igaz Szó mellett egy korábban nagy tekintélyt szerzett társadalomtudományi folyóirat felújításával újabb szellemi műhelyhez és közéleti fórumhoz jutott, igen figyelemreméltó fejleményt jelentett. Annak idején, a második világháború végeztével, Gaál Gábor talán helyesen látta, hogy az erdélyi magyarságnak, amelyet gazdasági és lelki értelemben egyaránt szinte tönkretettek a háborús évek, és mindaz, ami a háború után az újabb főhatalom-vál- tozással bekövetkezett, tulajdonképpen nem tudományos, hanem népszerű szépirodalmi lapra van szüksége (akárcsak 1918-1919 után, midőn a Pásztortűz, majd egy évtizeddel később az Erdélyi Helikon jelentette a kisebbségi öntudatra ébredés és önépítés műhelyét). A fejlődés egy magasabb szintjén azonban, és Gaál ezt is jól látta, ismét szükség volt egy népszerű társadalomtudományi és közéleti folyóiratra. 1949-ben Comeliu Codarceához írott egyik levelében a következők olvashatók: „Idővel mindenesetre a Korunkat is fel 83
