Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Miskolczi Miklós: Trianoni ikrek (Három pötty a déli országhatáron: Tompa, Kelebia, Csikéria)
semmi közük." A memorandum végkövetkeztetése szerint: „ez az állapot, közhasznú tevékenységük kifejtésére bénítólag hat, és ez okból hivatásuk magaslatára emelkedni képtelenek. A segítség egyedüli módja anyagi létfeltételeiknek a rendezése. Ez pedig a közvagyonhoz való jogi és anyagi kapcsolatuknak tisztázása nélkül lehetetlenség." A belügyminiszter azonban nem sietett. További egy évig halogatta a választ. Végre 1927-ben, vagyis 6 évvel a trianoni határhúzás után, elárulta a kormány eddig titkolt igazi szándékát. 36.627/III./1927. számú rendelében intézkedett a „közvagyon mikénti kezeléséről és jogi helyzetének rendezése tárgyában." Sok köszönet nem volt benne. Állítólag az 1914 előtt befizetett adók arányában a 16 000 hold városi örökségből Tompa 2030, Kelebia 1300, Csikéria 1100 hold földet kapott. Más kérdés, hogy például Kelebián csak 679 hold volt művelésre alkalmas. A további mintegy 12 000 hold Önkormányzati Testületek Kárpótlási Vagyona (ÖTKV) néven állami tulajdon lett, amelyen most már nyíltan állami mintagazdaságot gründoltak. Egy későbbi (1931) vélemény szerint valójában Újszabadka gondolata, majd az alapgondolat szanálása adta az ötletet ahhoz, hogy Szabadka megmaradt földbirtokát a magyar állam ne ossza szét az utódközségek között. Elcsábultak az urak. Ekkora vagyon ugyanis évszázad óta nem hullott a magyar állam ölébe. Más kérdés, hogy az ilyetén koldus módra kifizetett és persze csalódott községek most már egymásnak estek, mert mindahányan igazságtalannak érezték az elosztás arányait. Vitájuk, ellenségeskedésük évtizedekig tartott. Jaj a bérlőknek! A községeknek átadott birtok nagyobbik részét (elsősorban Tompán) bérleti jogviszony terhelte. Ahogy az ÖTKV-nál maradt földeken is sok régi bérlő élt. A századforduló után a város példás birtokpolitikát folytatott. 25-30 éves, olcsó bérletre adott földet sok nincstelen parasztnak. Vélhetően ennek következményeként errefelé nem lett divat a kivándorlás. A szabadkaiak nem tántorogtak ki Amerikába. Ellenkezőleg, sokan távoli országrészekből is ide jöttek, hírül véve az olcsó földbérleti lehetőséget. A naplót író tompái papnak sajátos véleménye volt erről: „A tompái bérlőtársaság az egész országból idesereglett gyülevész nép volt. Tompa Szabadkának és környékének deportáló helye..." A 25 év először 1929-ben járt le. Az állami mintagazdaság (ÖTKV) pedig nem hosz- szabbított. Sáskalaposon ötvenkét - összesen 252 lelket számláló - családnak el kellett hagynia az addig bérelt földet és a telkeken maguk építette lakóházaikat. Igen, le kellett bontaniuk. Más dűlőkben is további 300 bérlőnek mondtak fel. Az ellenzéki sajtó országos botrányt csinált az esetből. Maga Féja Géza írt megrázó riportot a Magyarország című lapban. De nem volt irgalom. Az ÖTKV nagyüzemi gyümölcsöst akart telepíteni ott, ahonnan elűzte a bérlőket. Igaz, felajánlották: részletre megvásárolhatják eddig használt földjeiket. A megnevezett vételár azonban olyan magas volt, hogy azt egyszerűen nem lehetett kigazdálkodni a gyenge minőségű homokon. A község hasonlóan járt el saját földbérlőivel. így történhetett, hogy az 1920-30-as évek fordulóján egyszerre 800 család ment tönkre Tompán. Az akkor már 5739 lelket számláló községben összesen 568 embernek volt saját vagy bérelt földje, s közülük 462-en legfeljebb 10 hold homokon gazdálkodtak. A községi földek bérlése önmagában is igen kockázatos lett. Az évi 60 pengő/kataszt- rális hold bérleti díjat a földéhes parasztok az ún. árlejtésen 100 pengőre is felverték. 81
